Andy Vajna két arca

Joggal gyászolja most az ország azt az Andy Vajnát, aki Amerikába szakadt kisfiúként, 56-os menekültként megvalósította az amerikai álmot. A semmiből érte el azt, ami nagyon kevés magyarnak sikerült, világszinten is említésre méltó pénzt, csillogást, hatalmat, elismerést. Andy Vajna nem Magyarországon volt világhírű, hanem világhírű magyar volt.

De ne hazudjunk magunknak, mert miközben büszkék lehetünk az idegenbe szakadt, majd hazatérő atyafinkra, aközben látjuk, hogy az a csillogás, az a sok pénz és az a hatalom nem mindig a tisztesség alapján került Andy Vajna kezébe, hogy ahogy kint megvalósította az amerikai álmot, hazai tevékenysége rombolta is a magyar álmot.

Ez nem egy nekrológ. Sose találkoztam Andy Vajnával, nekem is pont annyi közöm van hozzá, mint a legtöbb magyar átlagpolgárnak. Terminátor, Rambo, Evita, A miniszter félrelép, Kaszinó, Offshore. Ez a cikk arról szól, hogy ebben a megosztott társadalomban tökéletesen érthető a legtöbb reakció, ami Andy Vajna halálhírére érkezett, még ha nem is fogadjuk el mindet.

Mert egy nagy magyar ment el, ha valaki csak a nagyságot akarja látni, a pénzcsinálást, a hatalmat, a csillogást, Hollywoodot. És jogos is így látni Andy Vajnát. Jogos azt is mondani, hogy ő a 2010 utáni rendszer egy olyan oligarchája volt, aki értékes dolgokat rakott le az asztalra. Feltehetjük, nincs Oscar-díja a Saul fiának se, ha nincsenek Andy Vajna kapcsolatai. Teljesen érthető, ha ezért valaki hajlandó félrenézni, vagy arra kényszeríti magát, hogy félrenézzen.

Mert Andy Vajna kapcsán van miért félrenézni, és ezért jogos azok dühei is, akik nem a nagy alkotót, hanem a korrupt üzletembert látják.

Mert igaz-e az amerikai álmot végrehajtó magyar fiú története, ha ismerjük az amerikai adóvizsgálat történetét, ha tudjuk, hogyan vitte magyar cégei nyereségét offshore, megkárosítva mindannyiunkat?

Ha ismerjük a kaszinó koncessziók történetét, amelyben ő kapta lényegében meg a kaszinóműködtetés jogát Magyarországon, miközben majdnem hogy egyetlen vállalkozásként hagyták neki, hogy a pénztárgépeit ne kösse be a NAV rendszerébe? Ha tudunk a kaszinóknak nyújtott állami támogatásokról, a TV2 bűneiről, ismerjük a megyei lapok és a Bors megvásárlásának, és az oda befutó sok milliárd állami reklámköltések történeteit?

Örök dilemma, hogy melyik rossz tettek bocsáthatók meg egy nagy embernek. Ezt a határt pedig mindenki máshol húzza meg. Pont ezért jogos az imádat, és jogos a düh is Andy Vajnával szemben.

De ezt a cikket mégse lehet ezzel lezárni, mert bár a düh jogos, a gyásznak felül kell írnia azt. Gondolhat bárki bármi rosszat Vajna Tímeáról, ő most mégiscsak egy özvegy, és meg kell hagyni neki a békességet. Ha már miatta nem, akkor saját magunkért, hogy ne legyünk gonoszak,

mert az, aki egy embert az élettársa halála után a Facebookon zaklat, aki egy halott emlékét gyalázza szánt szándékkal, az gonoszságot követ el, még ha ő egyébként nem is gonosz, még ha érthető is a dühe.

Leírni a tényeket valakiről, aki halott, és valaki halálán örvendezni, nagyon más.

És káros az is, ha az elképzelt amerikai álmot túlhangsúlyozzuk, ha nem látjuk, vagy szándékosan elmaszatoljuk Andy Vajna másik arcát is, és teljesen értelmetlenül, kontextus nélkül antikapitalizmusnak láttatjuk az emberek jogos dühét egy olyan ember kapcsán, aki életében sokszor találkozott a legalitás határán zajló üzlettel, élete végén pedig egyértelműen a korrupcióval. Ha azt írjuk, hogy munkásságát tanítani kéne mint üzleti siker. Nevetséges. Andy Vajna üzleti karrierje kétesen, utolsó évei viszont semmiképpen sem állhatnak példaként senki előtt.

Andy Vajnának két arca volt, és mindkét arcot érdemes reálisan látni. Emlékezni kell rá, talán még büszkének is lenni, de reálisan is kell látni, és nem feledni azokat a károkat sem, amiket okozott. Így tanulhatunk saját magunkról is az ő halálában.

Címlapkép: MTI
Olvass tovább!