A bevándorlás kapcsán szüntelenül tolják az arcunkba a töménytelen mennyiségű demagógiát. Pedig jó volna, ha korunk egyik legsúlyosabb politikai és erkölcsi kérdésében komolyan is feltennénk a kérdéseket: Be kell-e fogadnunk, kiket, hányat és miért?
A kormányszóvivő szerint nem az állam dolga eldönteni, szükség van-e az egyetemre. Vagy legalábbis most így döntöttek.
Mire az anyák hazamennek a kórházból, már százszor megkérdőjelezték a kompetenciájukat, és teljesen leépítették az önbizalmukat. Erről beszélni is nehéz, nem hogy mozgalommá szerveződve tegyünk ellene.
Küldjék el Rezsiszilárdot abba a virtuális valóságba, ahová való: ott aztán behatolhat a gonosz spekuláns főhadiszállására, kiszabadulhat a bilincsekből, az utolsó pillanatban elugorhat a lézersugár elől, és végül lebirkózhatja a démoni Goldfinger Györgyöt!
Épp ideje lenne felkelnie a magyar népnek és leszámolnia a korrupt politikusokkal, felkelnie és visszavenni azt, ami az övé: az államot és a vagyonát!
Hétfőn reggel tüntetnek a kéményseprők a Parlament előtt. A kutya se lesz ott. Pedig nem csupán azért tüntetnek, mert tönkreteszik a szakmájukat, mert elveszik a megélhetésüket, hanem értünk is.
De miért nem kérdezi meg a kormány a magyar nőket arról, hogy milyen érzés nőként a magyar mindennapokban élni és olyan áldozathibáztató reakciókkal szembesülni, mint amilyeneket a Sárosdi Lilla által felvállalt zaklatási botrány árnyékában kapnak?
Az elkövető bocsánatot kért, hogy „megsértett”, „nehéz helyzetbe hozott” embereket, valójában nem ismerte el az ellene felhozott vádakat.
Balog Zoltánra is igaz az orbáni mondás: nem azt érdemes nézni, amit mond, hanem azt, amit csinál.
Emelkednek a bérek! Biztos mindenki örülni fog?
