El a kezekkel a postai dolgozóktól!

Múlt hét végén elmentem a postára, bélyeget venni. Nem akartam levelet feladni, sem csomagot átvenni, a magam örömére vásároltam bélyegblokkot, viszont amíg a sorban álltam (nem két perc volt!), bőven volt időm elgondolkodni azon, mennyire tiszteljük egymás munkáját.

Hogy a sorban állás hosszúra nyúlt, annak egyik oka ugyanis az volt, hogy az előttem állók közül többen is meglehetősen dörgedelmes kirohanásokat intéztek az ablak mögött ülő postai dolgozóhoz, felhánytorgatva például, hogy milyen lassú a munkamenet, mintha ezzel nem maguk is tolnának egyet az időkereten, hogy frusztráltságuk hátragyűrűzzön a sorban, feltartsa és felizgassa, további gondolatmenetekre sarkallja az utánuk következőket.

A postai dolgozó közepesen rezignáltan védekezett minden egyes alkalommal, hogy aztán a reklamáló vásárló távozása után elölről kezdje az egészet. Hadd ne mondjam, mekkora volt a népharag, amikor kikértem a bélyeget, és át kellett érte mennie egy másik ablakhoz…

(Fotó: MTI / Varga György)

Csak azért mesélem ezt el, mert napok óta másról se szól a fáma, mint arról, hogy a Magyar Posta már előre feladta a harcot karácsony előtt. És hát milyenek vagyunk: persze, hogy az ebből fakadó dühét mindenki ott vezeti le, ahol tudja – a postán.

Ez viszont így nem fair.

Ha minden ember, akinek be kell állnia a sorba, azzal kiabál, aki az ablak túloldalán pont igyekszik az ő problémáját megoldani, akkor semmivel sem vagyunk előrébb (és különben is, ezt az egész kiabálós műfajt sem értem, nem hiszem, hogy ez bármit megoldana).

Nem a postai dolgozók tehetnek róla, hogy szar a rendszer. A Magyar Posta amúgy évek óta küszködik azzal, hogy ezen az egy karácsonyi időszakon kívül egyre kevesebben veszik igénybe a szolgáltatásait. Nem véletlen, hogy ezen az időszakon kívül pedig a forgalom folyamatos csökkenése miatt egyre több olyan, a postai munkához szorosan nem kapcsolódó tevékenységgel is terhelik dolgozóikat, mint például a különböző sorsjegyek és biztosítások ajánlása, amelyek újabb nyomást (teljesítménykényszer) helyeznek rájuk, emellett pedig szintén csak húzzák az időt.

A Magyar Posta amúgy a karácsonyi időszakban termeli éves bevételének harmadát.

Ez őrületesen sok munkát is jelent, és bár természetesen időszakos létszámbővítéssel valamelyest lehet ezen segíteni, valójában persze érthetetlen, hogy hogyan nem sikerül soha rendesen felkészülni erre az időszakra.

Meg persze ha mindez nem lenne elég, akkor jön még a magyar kormány, és kiküldi a nyugdíjasoknak az Erzsébet-utalványokat (még a világ másik felére is, biztos, ami biztos alapon), plusz a januári családtámogatást is előre, beígérve karácsonyig, csak hogy garantált legyen a káosz – és hogy saját népszerűségét növelje, a mi kontónkra. És persze nyilván nem az a baj, hogy ez a kevés pluszpénz megérkezik a háztartásokba, hanem az, hogy ez úgy van ráterhelve az amúgy is túlterhelt postára, hogy garantáltan képtelenek legyenek időben elvégezni a munkájukat.

És persze a postára járók körében soha máskor nem okoz ilyen széleskörű felháborodást az, hogy sorban kell állni, meg be kell menni a csomagokért, mint ennél az egy karácsonyi időszaknál, amikor hirtelen minden sürgőssé válik, árad a tömeg – a posta meg értelemszerűen összeomlik (de hát ugye a közlekedés is mindig akkor bénul meg, amikor leesik az első 12 és fél szem hó, és ezen mindenki üzembiztosan meglepődik…).

Ide kapcsolódó történet: az Amazonnál jelenleg óriási botrány van kialakulóban, miután kiderült, hogy dolgozóikat heti 55 órában foglalkoztatják a karácsonyi időszakban, a munkások közt volt, aki állva aludt, és voltak, akiket a kimerültség miatt a mentő vitt el.

De ez bizonyosan nem a dolgozók hibája, akik dolgoznak. Hanem a rendszeré, ami úgy épül fel, hogy az év közbeni vegetációból felébredve erre a rövid időszakra csak túlterheléssel tud válaszolni, kizsigerelve a dolgozókat. És miközben egy postás havi 100 ezer forintot keres, a Magyar Posta vezérigazgatója 5 milliót visz haza – vajon melyikük feladata lenne a karácsonyi káosz felszámolása?

Nem a postást kell kárhoztatni, nem vele kell kiabálni. Ő ugyanúgy áldozata ennek a történetnek, tán még jobban is, mint az, aki azon aggódik, hogy a nem időben megrendelt ajándékai és a nem időben feladott levelei megérkeznek-e az ünnepek előtt.

Hogy ez nem vigasztalja meg a karácsonyfa alatt zokogó gyerekeket, akiknek azért nem hoz semmit a Jézuska, mert anyu és apu csak egy héttel előbb rendelte meg az ajándékot, és a k..rva posta nem hozta ki időben… Hát ez van. Legközelebb tessék hamarabb észbe kapni.

És ez egyébként még egy rakás más dologra is igaz. Elég szomorú, hogy ma hamarabb kárhoztatunk egy dolgozót, hogy a nem megfelelő munkakörülményei miatt nem képes az általunk elképzelt legjobb teljesítményt nyújtani, mint a munkáltatóját, aki nem a megfelelő munkakörülményeket biztosítja neki.

Mondok egy-két példát: amikor a fogorvosok kezdtek lassító sztrájkba, mert az állami ellátórendszer ezer sebből vérzik, akkor az erről szóló cikkeim alatt csaknem minden kommentben a fogorvosok „nem érnek semmit” szemlélettel szembesültem. Amikor az önkormányzati dolgozók próbálták az érdekeiket érvényesíteni, akkor róluk jelentek meg a hasonló hozzászólások (néhány egészen minősíthetetlen hangnemben), és persze a pedagógusok tüntetéseiről szóló hírek alatt is rendszeresek az „inkább tanítanának”, meg az „alkalmatlanok a pályára” meglátások. Ez a sor pedig hosszasan folytatható.

De nem arról van inkább szó, hogy ezek az intézmények, ellátórendszerek nem képesek olyan körülményeket teremteni, amelyben zavartalan, jó minőségű munka folyhat?

Nem a fogorvos tehet arról, hogy alulfinanszírozott a praxisa (állami fenntartás, halló!), nem az önkormányzati dolgozó tehet arról, hogy nem zökkenőmentes az ügymenet, amikor ő bent ül a helyén, de a bürokrácia mesterségesen felduzzasztott útvesztőjében az egyes ügyfelek problémái elvesznek. Nem a pedagógus hibája az, hogy a központosított rendszerben túlterhelve kell végeznie a nevelő-oktató munkát, és nem a postai dolgozó tehet arról, hogy van az évben egy hónap, amikor mindenki leveleket meg csomagokat ad fel.

Ha máskor nem, akkor most, a postai dolgozók karácsonyi kálváriájakor érdemes egy kicsit belegondolni abba, hogy vajon az tehet-e a problémákról, aki kiszolgáltatott a rendszernek, és egyben frusztrált a lakosság felől érkező nyomás miatt, vagy az, aki nem képes magát a rendszert a lakossági igényeknek megfelelően megváltoztatni?

Ne a legkisebb egységet, a dolgozót nézzük, hanem azt, hogy milyen az a környezet, amiben a munkáját végzi. És ha ez a környezet nem megfelelő, akkor azért ne őt tegyük felelőssé, hanem azt, aki hagyja, hogy ebben a környezetben végezze a munkáját. Ne a dolgozót hibáztassuk, ne vele kiabáljunk. Mert nem ő érdemli meg.

Ha pedig valakin mégis szeretne tenni azért, hogy ez megváltozzon, kérdőjelezze meg a munkáltató felelősségét. Ha kiállunk a kizsigerelt dolgozók mellett, ha nem tűrjük el, hogy emberek megalázó munkakörülmények között, megalázó bérekért dolgozzanak, akkor lehet érdemi változásokat elérni. Ha nem egyszerűen dühösen szidjuk azt, aki dolgozik, hanem fellépünk azért, hogy az ő érdekei is érvényesülhessenek, akkor tud ez a rendszer jobban működni.

Mindaddig, amíg az emberek a munkavállalót hibáztatják a problémákért, a munkáltató kényelmesen hátradőlhet. Ha azonban egymást támogatva küzdünk azért, hogy egységesen jobb körülmények közt folyhasson a munka (a postán éppúgy, mint az önkormányzatokban és az iskolában, vagy bárhol), akkor talán legközelebb nem kapunk agyvérzést, ha be kell állnunk egy sorba. Mindannyiunk közös érdeke ez.

Olvass tovább!