Hogy ne maradj le, értesítünk a nap 1-2 legfontosabb cikkéről a Mércén. Jöhet?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Az őrület fokozódik: a nem létező Soros-tervről szavaztak a Parlamentben

Németh Szilárd ma délelőtt arra kérte az Országgyűlés valamennyi frakcióját, hogy nyilvánítsanak véleményt: elfogadják-e, vagy ellenállnak a Soros-tervnek.

Kép forrása: krisztoforo.tumblr.com

Igen, arról a Soros-tervről van szó, aminek a létezését még Pintér Sándor Belügyminisztériuma sem tudta igazolni, és amiről azért nem tudjuk, hogy létező nemzetbiztonsági kockázatot jelent-e Magyarországra nézve, mert a kormány 20 évre titkosíttatta az erről szóló jelentéseket.

Ma pedig újabb szakaszába lépett ez a történet (tart már egy ideje és volt néhány érdekes etapja), amikor a kormánypártok az Országgyűlés elé ráncigálták a kérdést, megcsúfolva ezzel a demokráciát.

Ugyanis azzal tölteni az idei év utolsó parlamenti ülésnapját, hogy egy olyan határozatról szavazzanak a képviselők (miközben, ó kárhozat, hány ennél lényegesebb kérdés van ma Magyarországon!), aminek amúgy semmilyen, az Európai Unióra nézve kényszerítő ereje nincsen – mi ez, ha nem idő- és pénzpocsékolás, misztériumjáték, aminek egyetlen célja, hogy hitelesítsen egy újra meg újra önmaga mélységeit alulmúló, értelem nélküli gyűlöletkampányt?

Arra használni az alkotmányos demokrácia adta kereteket, hogy egy nem létező terv ürügyén újra ostorozni lehessen (feleslegesen) az Európai Uniót, megcsúfolása az Országgyűlés munkájának, eszközként felhasználva más képviselőket, pártokat is.

Ha stílusos akarnék lenni, azt mondanám:

Ez felháborító!

Ó, volt rá indok, ne aggódjon senki egy percig sem: természetesen Brüsszelt kell megfékezni, ez volt ma a képviselők dolga. Az Európai Parlament (EP) november elején elfogadta az Európai Bizottság javaslatát arról, hogy ha túl sok menedékkérő érkezik egy uniós tagállamba, akkor az országok osszák szét egymás között a menekültkérelmek elbírálását, illetve ha egy ország ebben nem hajlandó részt venni, akkor fizettessenek vele büntetést.

És mielőtt Németh Szilárd pánikrohamot kapna: ez nem egy kötelezően életbe lépő szabály, hanem egy ajánlás arra nézve, hogy az EP milyen álláspontra helyezkedik menekültügyben. Ahhoz, hogy ebből bárkire nézve kényszerítő erejű szabály szülessen, az EP-nek, az Európai Bizottságnak és az Európa Tanácsnak kell megegyeznie a végső változatról. Erre viszont annak, hogy a magyar képviselők ma milyen gombokat nyomkodtak, nem sok hatása lesz.

Vagyis alapból túlzó és hamis a kép, amit ma Németh Szilárd festett: valami olyasmi ellen hoztak ma határozatot, ami valójában nincs (mármint a Soros-terv mellett, ugyebár, ami szintén nincs).

Salacz László, az Országgyűlés törvényalkotási bizottságának fideszes tagja mégis úgy konferálta fel a határozat fontosságát, hogy ha a parlament megszavazza a határozatot, akkor azzal elutasítja a bevándorlók beáramlásának felgyorsítását és csoportban történő áthelyezését.

Az egyébként Németh Szilárd által is benyújtott indítvány többek közt azt mondja ki, hogy:

az Országgyűlés elvárja az Európai Uniótól, hogy tartsa tiszteletben Magyarország szuverenitását, a magyar emberek népszavazáson kinyilvánított akaratát a kötelező betelepítési kvóta elutasításáról.

Aha, tehát egy olyan népszavazásra mutogat a kormány, ami amúgy érvénytelen volt. Gratulálunk.

Funfact: a Soros-tervről szóló nemzeti konzultációt a Magyar Posta 257.000.760 forintért küldte ki minden háztartásba.

Bár az persze igaz, hogy ezen – meg a józan ész határain – már rég túl vagyunk, és erre a mai nap, december 12-e, és a Soros-tervről szóló határozat is bizonyíték.

Bár nem hiszem, hogy bárkit is meglep, de azért álljon itt a biztonság kedvéért: a dokumentumot 142 kormánypárti és jobbikos igen és 3 – független képviselőtől érkezett – nem szavazattal elfogadták a képviselők.

A parlament így kimondta, hogy felháborítónak tartja, ezért elutasítja a bevándorlók befogadására és szétosztására irányuló rendeleti javaslatot, azt, hogy állandó betelepítést és kötelező szétosztást indítsanak el az európai nemzetek kárára.

Boldog karácsonyt.

Olvass tovább!