A válság rádöbbenthetett volna bennünket, hogy a piacosítás rossz út, de a magyar kormány a még megmaradt társadalmi intézményeket is piacosítani szándékozik. Mert a levéltárakban, múzeumokban, könyvtárakban dolgozó húszezer ember közalkalmazotti státuszának elvétele nem más, mint ezen intézmények piacosítása.
A szociális munkások a legnehezebb helyzetben élő, legkiszolgáltatottabb embereket támogatják és segítik, úgy, hogy közben gyakran saját egzisztenciájukért is küzdenek.
A heroikus jótevés nevében fenntartott kontár küldetéstudat katasztrofális károkat okoz a magyar közéletnek és közbeszédnek, a szereplők passzív jelenlétükkel voltaképpen aktívan akadályozzák a társadalmi átalakulást.
Ha a hivatalos, 2583 fertőzöttel számolunk, akkor a 13% 335 megfertőzött egészségügyi dolgozót jelent.
Röviden: a társadalmi többség veszìtett az elmúlt 10 évben.
Az infokommunikációért felelős helyettes államtitkár a Magyar Nemzetben éltette a járványhelyzet alatt megvalósult oktatást.
A válság természeténél fogva a munkásokat, alkalmazottakat, kistulajdonosokat sodorja el. Orbán Viktor ezzel a helyzettel nem tud mit kezdeni. Ő reflexszerűen a NER tőkét mentené, miközben majdnem mindenkit kellene.
A járvány feszegetni kezdte a „kapitalista realizmus” által elképzelni engedett valóságok kereteit: nemcsak lehetségessé, de szükségszerűvé is váltak olyan dolgok, amelyekről korábban autoritást sugalmazó hanghordozással hangoztatta a neoliberalizmus papi kasztja, hogy lehetetlenség.
A privát tulajdonú Lufthansa tizedannyit kap, mint amennyivel az Európai Bizottság a munkahelyek megmentését támogatná az Unióban.
A tőke felhalmozódása önmagában nem fejlődés, a felhalmozó állam pedig nem fejlesztő állam. A NER 10 évét elemző sorozat befejező része.
