A KSH 1,7 millió embert kihagy az átlagbér számításakor, és ezt hivatalos levélben ismerte el
Székely Sándor, a Szolidaritás országgyűlési képviselője érdeklődött.
Székely Sándor, a Szolidaritás országgyűlési képviselője érdeklődött.
Többszöri egyeztetés után sem került sor a szféra dolgozóinak béremelésére, ez tömeges elvándorlást eredményez. A kiérkező tűzoltók ezért fásultak, kiábrándultak, túlterheltek és kiégtek.
A hiradó.hu, az MTI és az M1 híradója sem tartotta elég fontosnak, az összesen több mint 5 millió ember lakta városok vezetőinek találkozóját.
Ezentúl a kormány is fordulhat az általa megválasztott Alkotmánybírósághoz jogorvoslatért, ha kedvezőtlen döntés születne vele szemben.
A főpolgármester szerint súlyosan aránytalan szankciókkal büntetnék a társadalombiztosítás nélküli embereket, illetve alkotmányjogi szempontból is kifogásolhatónak tartja a törvénytervezetet.
A novemberben megválasztott román elnök szerint a meglévő törésvonalakat kéne megszüntetni, nem újabbakat létrehozni.
A polgármester újabb levelezéseket hozott nyilvánosságra, amelyekből kiderül, Kocsis Máté és a Helyi Választási Iroda vezetője mégiscsak beleszólt az újság szerkesztésébe, holott ahhoz semmi köze nem lett volna.
Hivatalosan is megerősítették, hogy a megengedett határértéket több mint százszorosan átlépő mérges gázok jutottak a Mátrai Erőműhöz tartozó épületbe, illetve az Őzse-völgyi tározó környékére, valamint jelentős szerves szennyezés került a vizekbe.
A nyugdíjügyi megbízott nem bírta a nyomást, és lemondott, miközben egyre többen sejtik meg, hogy Macron nyugdíjreformja mögött a francia nyugdíjpiac megnyitásának szándéka húzódhat meg.
Iránban több mint 300-ra becsülik a kormányellenes tüntetések halálos áldozatainak számát.