Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Kilépett az MSZP-ből Szanyi Tibor

Twitteren jelentette be hétfő reggel Szanyi Tibor, az MSZP korábbi alelnöke és európai parlamenti képviselője, hogy megszünteti párttagságát, erről levélben értesítette kollégáit.

A politikus az Index megkeresésére elmondta:

„őrületes baloldali vákuum keletkezett Magyarországon, jelenleg nincs egyetlen valódi baloldali tömörülés sem, csak neoliberális pártok működnek, holott ebben a társadalomban ma is sokan, sok fiatal is kifejezetten baloldali érzelmekkel és meggyőződéssel bír, így joggal igényli ezek hiteles politikai képviseletét.”

Azt is hozzátette, 15 éve hangoztatja, hogy számára az MSZP „nem, vagy nem eléggé baloldali”.

Politikai terveiről az portálnak csupán annyit mondott el, nem tervez visszavonulni a közéletből, és jövőbeli terveiről heteken belül tájékoztatja a nyilvánosságot.

A májusi EP-választások után – amelyen az MSZP 6,61 százalékos történelmi mélypontja miatt a lista második helyezettjeként már nem juthatott be az uniós törvényhozásba – Szanyi többször kritizálta pártját, az azon belüli mutyikra, alkukra és téves politikai irányvonalakra utalgatva. A politikus szerint az MSZP feladta baloldaliságát, és „mára ideológiailag élő halottá vált”. A nyilvánosságra került kritikák miatt fegyelmi eljárás is indult ellene.

Az Index úgy tudja, Szanyi kifogásolta az önkormányzati választások utáni érdemi érékelés párton belüli elmaradását is.

Szeptemberben Igen néven új, ökoszocialista platformot alapított, amelyről akkor azt állította, nem egy új párt alakítása motiválja.

Az önkormányzati választások után – amely során az MSZP több jelentős polgármesteri helyet is szerzett, ám a megyei listákon újabb történelmi mélypontot ért el – már több politikus is otthagyta a szocialistákat. Kilépett a pártból Szeged polgármestere, Botka László, aki akkor azt nyilatkozta, a döntést már két évvel korábban meghozta, ám a választási években nem akarta ezzel borzolni a kedélyeket. Ugyancsak kilépett Trippon Norbert újpesti politikus is, ő egyúttal a DK-ba való átigazolását is bejelentette.

Címlapkép: MTI/Balogh Zoltán