Nem fogadta el az EP a menekültekkel kegyetlenkedő uniós határügynökség elszámolását
A szervezet költségvetése csak nő mint a kisgömböc, az emberi és uniós jogokat viszont vonakodik betartani.
A szervezet költségvetése csak nő mint a kisgömböc, az emberi és uniós jogokat viszont vonakodik betartani.
És ez a bíróság „súlyosbított” ítélete.
A PDSZ nyílt levélben reagált Kövér László megszólalására.
Örményországnak azonban ehhez nemcsak Bakuval, hanem Ankarával is rendeznie kell a viszonyát. Erre most minden lehetőség adott.
Hiába hivatkozott Maruzsa Zoltán az operatív törzs elvi állásfoglalására.
Hazánk túlságosan is függ az orosz olajtól.
A kormánytól kérnek segítséget.
Bár az amerikaiak jelentős többséggel a legális abortusz mellett vannak, a most kiszivárgott iratok alapján a Legfelsőbb Bíróság utat nyithat a művi vetélés betiltásának.
Balogh Csaba úgy látja, a döntéshozóknak fontosabb a külföldi multi által termelhető profit, mint a gödiek egészsége és biztonsága, ezért az önkormányzatnak kell lépnie.
Déri Tibor újpesti polgármester, a kerület országgyűlési képviselői és a Főpolgármesteri Hivatal közösen próbálnak segíteni a leépített munkavállalóknak, a Fidesz nem képviseltette magát.