Örülhetnek-e a buszsofőrök és az utasok annak, hogy a MÁV alá került a Volánbusz is?
A közös joggyakorlásnak nem szabadna azt jelentenie, hogy a buszos közlekedés minden tekintetben a vasúti alá rendeződik, egyik ágazat sem nyomhatja el a másikat.
A közös joggyakorlásnak nem szabadna azt jelentenie, hogy a buszos közlekedés minden tekintetben a vasúti alá rendeződik, egyik ágazat sem nyomhatja el a másikat.
Városi építkezésekből származó törmelékkel van tele a terület- állítólag ideiglenesen.
Remélik, hogy a költségvetés tárgyalásánál figyelembe veszik a V4 fővárosok erőforrásainak kiaknázatlanságát.
Van olyan szakgimnázium, ahol a portás feladatkörét próbálják vele betöltetni.
A külföldi beutazás tekintetében részletesebb korlátozási rendszert vezetnek be, a táncos-zenés tömegrendezvények tiltása továbbra is érvényben marad.
Az Innovációs és Technológiai Minisztérium szerint az alapítványi működéssel jelentős korlátok alál mentesül majd az intézmény…
Nem túl meglepő, de a legkevesebb bevétel áprilisban született.
A jelenlegi elnök, Andrzej Duda egy hajszálnyival, mintegy két százalékkal nyert.
Viszont egyelőre sem a sofőrökkel, sem az utazóközönséggel nem egyeztettek.
Minimalizálni szeretnék az Airbnb lakáspiacra gyakorolt negatív hatásait.