Egy parti szakasz elárverezésének megakadályozásában kéri a civilek segítségét Csopak polgármestere
Azt szeretné, ha a területen nem több milliós beruházás épülne, hanem megmaradna a köz számára.
Azt szeretné, ha a területen nem több milliós beruházás épülne, hanem megmaradna a köz számára.
A vasúti dolgozó a kötelező maszkviselésre szerette volna felhívni az utas figyelmét.
A Médiahatóság jogsértésre hivatkozva szeptember elején jelentette be, hogy nem hosszabbítja meg a független rádióadó frekvenciahasználati engedélyét
A Római-part az egyik legnagyobbb szakasz, ahol a fővárosiak hozzáférnek a Dunához.
A bűntetőeljárást különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntette miatt folytatták le.
Eltitkolt koronavírusos fogvatartottakról és méheltávolításról számolt be.
A koronavírus által súlyosan érintett szakmában dolgozók petíciójukat akarják átadni a miniszterelnöknek.
A 2016-ban betiltott halászatból élő több száz családot azóta hitegeti, de máig nem kártalanította a kormány.
Akiknek egy magyar cég igazolja, hogy üzleti célú úton vesz részt, az szabadon mozoghat.
Könnyen megeshet, hogy a második hullám sem kíméli a turizmusban és vendéglátásban dolgozókat.