Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Magyarország feloldja az ausztriai ingázókra vonatkozó járványügyi utazási szabályokat

Ez a cikk több mint 3 éves.

Magyarország megszüntette az ausztriai ingázókra vonatkozó, szeptember elsejével bevezetett szigorított belépési zárlatot: mostantól korlátozás nélkül utazhatnak azok, akiknek egy magyar cég igazolja, hogy üzleti célú úton vesznek részt, értesült a HVG az ORF osztrák közszolgálati médiaszolgálatótól.

A hónap elején bevezetett szabályozások értelmében a szomszédos országok állampolgárai és az ott élő magyar állampolgárok Magyarország területére legfeljebb 24 óra időtartamra, az államhatártól számított 30 kilométeres távolságon belülre léphettek be, és ezt távolsági sávot nem hagyhatták el. Fordított esetben, tehát az itthonról ingázók közül azok térhettek vissza szabadon külföldről, akik a magyar államhatártól legfeljebb 30 kilométerre, maximum 24 órára hagyták el az országot, illetve a határtól számított sávot nem hagyták el.

Ezt a szabályozást oldották most fel, amelynek leginkább gazdasági okai lehetnek. Az ORF közleményében Ausztria belügyminisztere, Karl Nehammer is megemlíti: az ország hatodik legjelentősebb exportpiaca, valamint nyolcadik legjelentősebb importpiaca Magyarország, csak az elmúlt évben 5,6 milliárd euró értékben exportáltak hozzánk osztrák termékeket.

Mindeközben Ausztriában a worldometers.info adatai alapján a járványhelyzet éppen a március végi rekordokat dönti meg: a mai napra 580 új fertőzöttet regisztráltak, az aktív esetek száma jelenleg majdnem 5 ezer fő. Az országban az összes boltban és az iskolák épületeiben is kötelező a maszk hordása, illetve az olyan események, ahol a vendégek nem rendelkeznek kijelölt ülőhellyel, beltéren maximum 50 főig, kültéren pedig 100 főig kerülhetnek megrendezésre.

Címlapkép: MTI/Filep István