Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Egy parti szakasz elárverezésének megakadályozásában kéri a civilek segítségét Csopak polgármestere

Ez a cikk több mint 3 éves.

Egy balaton-parti kikötő megmentésében kéri a civilek segítségét Csopak polgármestere: ha ugyanis a területet elárverezik, akkor könnyen lehet, hogy újabb magánberuházás kezdődhet el ott, elvágva a helyieket a partszakasztól. A város vezetőjének levelét a 24.hu szúrta ki.

A Bahart (Balatoni Hajózási Zrt.) reorganizációs tervéről mi is beszámoltunk: a cég áprilisban hozta nyilvánosságra a tervét, miszerint bérbeadnák a vitorláskikötők üzemeltetési jogát, bezárnának vagy értékesítenének négy kikötőt, illetve eladnának két kempinget, szállodát és több hajót is. A BAHART-ban a Magyar Turisztikai Ügynökség rendelkezik tulajdontöbbséggel, a többi részvényt a balatoni települések önkormányzatai birtokolják, ám sokkal kiseb százalékban. Ambrus Tibor már akkor azt nyilatkozta a Népszavának: a tervezetre nemmel fognak szavazni.

Ambrus Facebook-posztja alapján több balatoni önkormányzati képviselőn közül végül egyedül ő nem írta alá azt a tervezetet, amely a kikötő jelenlegi területének használatát szabályozta volna. A tervezet szerint bár 25 évig ingyen használhatták volna a területet, azt úgy osztották volna szét, hogy csak az ott található móló maradt volna Csopak használatában, kikötő üzemeltetésének kötelezettségével és költségeivel együtt. Az a terület, ahonnan még szabadon le lehet jutni a vízpartra így „teljes egészében kikerült volna a köz használatából”.

A terület végül egyben maradt, a BAHART most viszont szeretné elárverezni: a polgármester szerint a kiírásban már nem szerepel a közforgalmú kikötő üzemeltetése.

„Képviselőtársaimmal azt szeretnénk, hogy a terület maradjon közpark, ahol sétálni lehet, ahol le lehet jutni a vízhez szabadon. Szeretnénk elbontani a jogellenesen épített kerítést, padokkal, új növényekkel színesíteni a teret”

-írja Ambrus Tibor.

A polgármester emellett arról számol be: már most tudják, hogy sok befektetői csoport szeretné megvenni a területet és kérni annak átsorolását, sőt volt, aki jelezte is feléjük a szándékát.

„Könnyen belátható, hogy ha egy befektető többszáz millió forintért megvásárolja a területet, akkor be is szeretné építeni és hasznosítani azt a saját érdekében. A csopakiak pedig még ezen a területen sem tudnak majd szabadon a Balaton partjához menni. Ez a fenyegetés most valós”

-foglalja össze Ambrus.

A polgármester így arra kéri a helyieket, illetve a civilszervezeteket (többek között az Összefogás a Balatonért Egyesületet, akik a legutóbb szintén Csopakon érték el, hogy leállítsák az apartmanházak építését a Kerekedi-öbölben, amely miatt védett fákat kellett kivágni) hogy kezdjenek aláírásgyűjtésbe.

Civilek egyébként már hosszú ideje tiltakoznak a balatoni szabadstrandok és partszakaszok kormánypárti oligarchák általi bekebelezése és privatizációja ellen, de hasonló akciót indított idén nyáron az MSZP, a Momentum és a DK is.

A cikk előző változatában hibásan állítottuk, hogy Csopak polgármestere, Ambrus Tibor független lenne, a politikus valójában a Fidesz színeiben kormányoz. A hibát javítottuk. 

Címlapkép: MTI/Varga György