A Kúria megsemmisítette azt a makói építményadót, amely alapján többszörös összeget kellett fizetniük a nagy cégeknek
Úgy tűnik, hogy a fideszes önkormányzatnak is problémái akadtak a helyi multikkal.
Úgy tűnik, hogy a fideszes önkormányzatnak is problémái akadtak a helyi multikkal.
Az orosz békefenntartók megbízása öt évre szól; az örmény demonstrálók a parlamentben azt kiabálták, hogy a miniszterelnökük elárulta őket.
Emellett több nagyvárosban is új járványügyi rendelkezéseket vezetnek be.
A szigorított maszkviselési szabályzattal nincsen baj – azzal már annál inkább, ha a dolgozó még egy korty vizet sem tud műszakja alatt meginni,
Az információt maga Kásler Miklós erősítette meg.
A Demokrata Párt jelöltje már 253 elektori szavazattal rendelkezik a szükséges 270-ből.
És Szlovákia határát mostantól csak friss, negatív koronavírus teszttel léphetjük át.
Egy szeptemberi módosítás alapján az őszi ülésszakban a tárgyalás előtt minden törvény- és határozati javaslatra rá kell bólintania egy frakcióvezetőnek, ez pedig jelentősen megnehezíti a függetlenek dolgát.
Állítólag olyan telep is van, ahol 15 dolgozó vár arra, hogy kiderüljön, visszamehetnek-e dolgozni.