2006 januárjában egy több mint 20 fős bűnözői csoport tőrbe csalt és elrabolt egy 23 éves zsidó férfit Párizsban, akit később brutálisan megkínoztak, családjától óriási összegű váltságdíjat követelve. A bűnbanda abban a hitben rabolta el a fiatal férfit, hogy családja – „mint minden zsidó” – igen tehetős, és emiatt busás összeget kapnak majd szabadon bocsátásáért cserébe. A rendőrség nem bukkant az elkövetők nyomára időben, így 20 évvel ezelőtt, február 13-án Ilan Halimi belehalt a kínzások során elszenvedett sérüléseibe. Az eset megrázta Franciaországot, a francia zsidó közösség és tágabban a globális diaszpóra testén a mai napig fájdalmas seb a kegyetlen gyilkosság.
Ilan Halimi 1982-ben született Párizsban, egy marokkói eredetű, zsidó alsó-középosztálybeli családba. Két húgával és titkárnőként dolgozó édesanyjával a párizsi agglomerációhoz tartozó, főleg munkás családok és bevándorlók lakta Bagneux nevű kisvárosban éltek. Halimi egy párizsi GSM üzletben dolgozott, mobiltelefonokat árult.
2006. január 20-án egy fiatal nő tért be az üzletbe, és beszédbe elegyedett a későbbi áldozattal, aki megadta neki a telefonszámát. A nő, Sorour Arbabzadeh másnap találkozóra hívta Halimit egy bagneux-i helyszínre. Ott azonban Arbabzadeh helyett férfiak egy csoportja várt rá; autóba tuszkolták, majd egy lakásba vitték. Nem sokkal később egy ablaktalan pincébe hurcolták, csak néhány kilométerre a család otthonától.
Az elkövetők magukra a Barbárok Bandájaként (gang des barbares) hivatkoztak, vezetőjük az akkor 28 éves, elefántcsontparti származású, Youssouf Fofana volt. Személye kisebb súlyú, de erőszakos bűncselekmények miatt már ismert volt a helyi a rendőrség előtt. A későbbi bírósági iratok szerint Fofana tervelte ki Halimi elrablását, abban a hitben, hogy az áldozat családja tehetős, és jelentős összeggel zsarolható. A nyomozati anyagok szerint kifejezetten zsidó áldozatra vadásztak, és Fofana azzal érvelt bűntársainak, hogy „minden zsidó tele van”, így reménykedhetnek a nagy váltságdíjban.
Még aznap este, január 21-én a csoport egy tagja telefonon hívta Ruth Halimit, Ilan édesanyját, és 450 000 eurót követelt a férfi szabadon engedéséért cserébe. Az asszonyt megfenyegették, hogy ne merjen a rendőrséghez fordulni. A család nem tudott ekkora összeget kifizetni, ezért hamarosan jelentették a rendőrségnek az emberrablást.
A bűnözők a következő hetekben folyamatosan tartották a kapcsolatot a családdal. Több százszor hívták a hozzátartozókat, és különböző módokon helyeztek nyomást rájuk, hogy minél hamarabb pénzhez jussanak. Több, Halimit ábrázoló fotót és videófelvételt helyeztek el a város különböző pontjain, melyeket a helyi rabbinak vagy Ilan unokatestvérének adott instrukciók segítségével juttattak el a családhoz. A francia sajtóba később kiszivárgott, és közismertté vált egy fénykép, melyen a férfi ragasztószalaggal összekötözve látható, fejéhez pisztolyt tartanak, kezében a le Parisien napilap aktuális lapszáma.
Fofana és társainak türelme az idő előrehaladtával egyre csak fogyatkozott: Halimi szisztematikus bántalmazásával, kínzásával és ezek dokumentálásával próbáltak nyomást helyezni a kétségbeesett családra. Ahogy teltek a napok, a bántalmazók is egyre erőszakosabbá váltak. Váltott műszakban őrizték Ilant, akit egy bútorhoz láncoltak, cigarettával égették meg, agyba-főbe verték, éheztették, és aludni is csak elvétve hagyták.
Bár alapvetően pitiáner bűnelkövetőkről volt szó, meglepően szofisztikált eszközökkel dolgoztak. Eldobható telefonokat használtak, rövid ideig tartó hívásokat kezdeményeztek, melyet gyakran mozgó autókból bonyolítottak, és sosem telefonáltak a pince környékéről, ahol Halimit fogva tartották. A rendőrség így csak a környéket tudta behatárolni a cellainformációk alapján, de a pontos helyszínt nem. Január végére a kirajzolt bűnözői profilok segítségével sikerült azonosítani az elkövetői kört, de nem jutottak elég közel az áldozathoz. Rövid ideig magát Fofanát is letartóztatták, de bizonyítékok híján elengedték, pedig sejtették, hogy ő a csoport vezetője. Míg Ilant fogva tartották, Fofana kétszer is Elefántcsortpartra utazott, annak reményében, hogy ott összeszedheti az átutalt váltságdíjat, ami azonban sosem érkezett meg.
Ruth Halimi később többször bírálta a rendőrséget, mivel szerinte szakszerűtlenül jártak el, és hiába fedték fel az elkövetői kört, nem intézkedtek időben. Úgy vélte, hiba volt, hogy nem voltak hajlandóak antiszemita bűncselekményként kezelni az esetet, pedig szerinte az antiszemita motívumok vizsgálatával megtalálhatták volna a fiát.
Miután februárban a rendőrség a banda több tagját is letartóztatta, Fofanáék érezték, hogy kezd forrósodni lábuk alatt a talaj. Emellett belátták azt is, hogy nem fognak pénzhez jutni, és úgy döntöttek, megszabadulnak Ilantól.
Február 13-án, Párizs déli elővárosa, Sainte-Geneviève-des-Bois vasúti sínei mentén egy járókelő meztelenre vetkőztetett, megkötözött, égési- és egyéb, súlyos fizikai sérüléseket szenvedett férfit pillantott meg. Ilan Halimi a mentők érkezésekor még életben volt, a kórházba vezető úton halt meg. Halálát a kínzások okozta fizikai és mentális sokk következtében fellépő szervi elégtelenség és dehidratáció okozta. 23 éves volt.
A gyilkosság utóélete
Fofana Elefántcsontpartra szökött, de február végén a helyi hatóságok elfogták és kiadták Franciaországnak. A bíróság 2009-ben végül 22 embert ítélt el Ilan Halimi elrablása, megkínzása és meggyilkolása miatt. Youssouf Fofana életfogytiglani börtönbüntetést kapott, társait 6-18 év közötti szabadságvesztésre ítélték. A bíróság végül kimondta és súlyosbító körülményként vette figyelembe az elkövetők antiszemita inditékát.
2006 februárjában, nem sokkal Ilan halála után tízezres tömeg vonult fel Párizs belvárosában az erősödő antiszemitizmus ellen tiltakozva.
Ilan Halimit 2006. február 16-án, Jeruzsálemben helyezték örök nyugalomra. Ruth Halimi később 24 nap (24 jours) címmel könyvet írt emlékeiből, arra a 24 napra utalva, melyet Ilan fogságban töltött, azonos címmel játékfilm is készült a gyilkosságról. Ilan Halimi emlékét ma Franciaországban és Izraelben is számos róla elnevezett közterület őrzi. Franciaország-szerte több kegyhelyet dedikáltak neki. Azóta több emlékhelyet is megrongáltak.
