A fák között, a fű tövében
árnyékok mérges füstje száll.
Konok kegyetlen szenvedéllyel
gyilkol és gyujtogat a nyár.
(Pilinszky János: Kánikula)

 A hőgutában meghalt postás esete nem véletlen, és nem egyedi ügy. A dolgozók, akárcsak azok, akik nem engedhetik meg maguknak a magánegészségügyi ellátást, a hajléktalanok mindannyian nagyobb arányban vannak kitéve a klímaváltozás miatt egyre gyakoribbá váló hőhullámok egészségügyi kockázatainak. Miközben a munkáltatók és az állam tétlenül nézik, ahogy megsülünk. Azonban ahogyan azt példák is mutatják, a szakszervezetek és a klímamozgalom képes összefogni a közös cél érdekében.

A hőhullám miatt annyit dolgoznak a mentők, mint a koronavírus csúcsidőszakában. A Népegészségügyi Központ szakértője szerint 10-15%-kal többen haltak meg az elmúlt időszakban az átlagoshoz képest a forróság miatt, adta hírül az RTL klub. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) adatai szerint évente közel félmillióan vesztik életüket kifejezetten az extrém hőség miatt világszerte.

Mindez jól mutatja, hogy az egymás után megdőlő melegrekordok nem puszta statisztikai adatok, ahogyan a klímaváltozás sem csupán a megszokottól eltérő időjárást hoz magával, hanem konkrétan az életünket veszélyezteti. A WHO megállapításai szerint a hőhullámok mellett az áradások, erdőtüzek, trópusi viharok és hurrikánok egyre gyakrabban és intenzívebben fordulnak elő. Számításaik szerint 3,6 milliárd ember – tehát a föld lakosságának majdnem fele – már pusztán a lakhelye miatt jelentősen kitett a klímaváltozás következményeinek.

Nem kapnak érdemi védelmet a dolgozók a hőhaláltól, pedig veszélyeztetettebbek, mint más csoportok

Azonban ahogyan azt megszokhattuk, a hőséggel és általában a klímaváltozással járó kockázatok nem egyenlően oszlanak meg az emberiség vállán:

a lakóhely mellett az életkor, egészségügyi állapot, de az osztályhelyzet is komoly szerepet játszik abban, hogy ki mekkora eséllyel halálozik el idő előtt a klímaváltozás „szövődményeiben”.

A Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) adatai szerint a dolgozók több mint 70%-a kitett a klímaváltozáshoz köthető egészségügyi kockázatoknak. Ezek közé tartoznak többek között a rák, szív- és érrendszeri betegségek, légzőszervi megbetegedések, veseműködési zavarok. A csendes gyilkosnak is nevezett hőhullámok azonban nem csak hosszú távon fejtik egészségkárosító hatásukat. Az ILO adatai szerint 2020-ban 4200 dolgozó vesztette életét közvetlenül a forróság miatt.

Továbbá kutatások azt is bizonyították, hogy

a meleg hatására a munkahelyi balesetek valószínűsége is megnő. Mindeközben az államok jelentős része képtelen, vagy nem is igazán érdekelt ezeket a kockázatokat csökkenteni új munkavédelmi szabályokkal, vagy a már meglévők betartatásával.

Persze ezen az sem segít, hogy még az EU-ban sincs egységes szabályozás.

Szomorú példa erre a Kelebiában július közepén hőgutában meghalt, Kiskunhalasról átvezényelt postás esete. A biciklin küldeményeket kézbesítő dolgozóra ájultan, a tűző napon heverve találtak rá a járókelők. A kiérkező mentők csak azután tudták mentőhelikopterrel elszállítani, hogy a testét sikerült 43 Celsius-fokra hűteni. Az esetről beszámoló cikkünkben a megszólaltatott szakszervezeti tisztségviselők egyaránt arról számoltak be, hogy a munkavédelmi szabályok betartatásának rendszeres és alapos ellenőrzése finoman szólva sem jellemző az illetékes hatóságokra, ahogyan a munkáltatók sem járnak élen azok betartásában.

Sőt. Ahogyan azt – a jellemzően a szolgáltató szektor más dolgozóihoz hasonlóan – a buszvezetők formaruhájával kapcsolatos elvárások mutatják, a munkáltatók közvetlenül veszélyeztetik is az alkalmazottaikat. Ugyanis, hacsak nincs éppen hőségriadó, a Volánbusz sofőrjeinek nem megengedett, hogy térd alá érőnél rövidebb nadrágot viseljenek. Holott a vállalat saját adatai szerint is majdnem minden hatodik autóbuszuk^[1] nem rendelkezik klímával, és a buszvezetők beszámolói szerint még ennél is nagyobb azoknak a buszoknak az aránya, ahol nem, vagy csak rossz hatásfokon működik a légkondicionáló berendezés. Ennek köszönhetően nem ritkán fordul elő, hogy hőségriadó nélkül is 40-50 fokos vezetőfülkében kénytelenek dolgozni. Ami azért különösen problémás, mert ha a külső hőmérséklet meghaladja a test 37 Celsius-fokos hőmérsékletét, akkor a test már önmagában is elkezd hőt felvenni, és ha túlmelegedik, akkor könnyen hőkimerüléshez, extrém esetben hőgutához vezethet.

Ide kapcsolódik a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet azon adata is, miszerint 10-ből 9 hőség miatt bekövetkezett munkahelyi baleset olyankor történt, amikor egyébként nem volt hőségriadó érvényben. Épp ezért nagyon nem mindegy, hogy milyen hosszú is az a rövidnadrág, és mekkora területen tud hőt leadni a buszvezetők teste – ha már a hatékony klimatizálás megugorhatatlan feladatnak tűnik egyes esetekben a vállalat számára

De a dolgozók mellett szintén különösen kitettek a klímaváltozás következményeinek a szegények – mint például az év legmelegebb napján hajléktalanná tett Károly. Ahogyan azok is, akik nem engedhetik meg maguknak, hogy fizessenek az egészségügyi ellátásért, így a közegészségügyre vannak rászorulva. Ahol nem magától értetődő, hogy működik a klímaberendezés, aminek következtében tovább nőnek az amúgy sem rövid várólisták. Bár a Fidesz-kormány egészségügyi kormányzásának fényében, az még a jobbik eset, ha csak átmenetileg, egy nem működő klíma miatt szünetel egy osztályon az ellátás, és nem a munkaerőhiány miatt határozatlan ideig.

Szakszervezetekkel együtt működő klímaaktivisták

Mindezek miatt különösen szomorú, hogy a klímaaktivizmust, valamint a zöldpártokat érő vádaknak megfelelően, a zöldpolitika valóban megmarad a látványos, de legtöbbször céltalan akciók vagy az egyéni felelősséget hangsúlyozó életmódkérdések szintjén. Vagy esetleg olyan állami intézkedéseket hajtanak végre zöldpártok, gyakran az aktivisták jelentős részének támogatása mellett, amelyek aránytalan terheket rónak a szegényekre.^[2] A fenti példák mégis megmutatják, hogy mennyire hamis az a kép, amely a „klímaügyet”, a klímakatasztrófa elleni küzdelmet egy középosztálybeli, progresszív, woke ügynek szeretné beállítani.

Elméleti szinten már több megközelítés is rámutatott, hogy

a klímakatasztrófa elleni küzdelem valójában csak akkor lehet sikeres, ha az a (fosszilis) kapitalizmus ellen irányul – ugyanis a széndioxid kibocsátás és környezetrombolás elsődleges hajtóereje a tőkefelhalmozást az emberi igények kielégítése elé helyezett termelési rend.^[3]

(Tehát az olyan zöldre festett, valójában kapitalista elképzelések, mint az elektromos autók, bizonytalan hatásosságú szén-dioxid-kivonó technológiák, zöldbefektetések, széndioxid kvóták és azok piaca nem segítenek megoldani a problémát.)

Ilyen keret például a munkásosztály harcát a nőmozgalom és az antirasszista harc mellett a klímaváltozás elleni küzdelemmel is összekötő megközelítés, amit Nancy Fraser a legújabb, Kannibál Kapitalizmus című könyvében fejtett ki. Bakó Júlia, a könyv fordítójának utószava a Mércén is olvasható. Vagy például Andreas Malm Hogyan robbantsunk fel egy olajvezetéket című könyvében kifejtett ökoleninizmusa, amiről a Mércén megjelent recenzióban is olvashatunk. De ilyen keretek még a szolidáris gazdaság, vagy éppen a közösségi luxus (public luxury), amelyek a közösségi termelés és közösségi hozzáférés mentén szerveznék újra a társadalmainkat.

Az elméleti keretek mellett azonban akadnak konkrét példák is, amelyek rámutatnak arra, hogy

a klímakatasztrófa elleni harc valóban osztályharc.

Ilyen többek között a német Fridays for Future és a szolgáltató ágazatokban dolgozókat tömörítő Ver.di szakszervezet közös kampánya, a Wir fahren zusammen (együtt utazunk), amely a közösségi közlekedésben dolgozók munkakörülményeinek javításáért, valamint a klímakatasztrófa elleni küzdelem számára elengedhetetlen közösségi közlekedés kiépítéséért egyszerre száll síkra. A szövetség részeként a Fridays for Future aktivistái és szakszervezeti tagok kölcsönösen megjelennek egymás akcióin – például a sztrájknapokon, és a követeléseket is együtt képviselik a gyakran munkáltatóként megjelenő önkormányzatokkal és az állammal szemben.

Hasonló szövetségre Ausztriában is van példa a klímamozgalom és a közösségi közlekedésben dolgozókat képviselő szakszervezet (Vida) között. Emlékezetes akciójuk volt, amikor a Letzte Generation – akik klímakatasztrófa elleni küzdelem fontosságára azzal próbálják meg felhívni a figyelmet, hogy odaragasztják magukat az úttesthez, ezáltal blokkolva a forgalmat – az osztrák vasutasok sztrájkjával összehangoltan szerveztek akciókat, hogy segítsék a munkások érdekérvényesítését.

De egy ilyen konkrét ügy lehetne az a nemzetközi kezdeményezés is, miszerint extrém időjárási körülmények között a munkabér csökkentése nélkül lehessen felfüggeszteni a munkát, így a dolgozó nem kerülne olyan helyzetbe, hogy vagy az egészsége, vagy a fizetése bánja.

A kezdeményezést a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ) is támogatja:

„A MASZSZ a Fundacion1mayo európai partnereként részt vett az AdaptHeat elnevezésű projektben, amely a hőségben végzett munka veszélyeire, illetve a védőintézkedések haladéktalan szükségességére hívja fel a figyelmet. A klímaváltozás okozta forró nyarak Magyarországon különösen nagy veszélyt jelentenek a dolgozó emberekre, hiszen a hazai munkahelyek nagy többsége nem klimatizált, s a munkáltatók gyakran a meglévő munkavédelmi előírásokat sem tartják be – nyilatkozta Zlati Róbert. A MASZSZ elnöke egyetért a nemzetközi projekt – az AdaptHeat – megállapításával, amely szerint a hőhullámok halálos veszélyt jelentenek a munkavállalókra, s a tragédiák megelőzésében a munkáltatóknak és a kormánynak is van felelőssége”

– olvasható a szakszervezeti ernyőszervezet közleményében.

Ennek az ügynek a támogatása mindannyiunk érdeke, legyünk akár a klímakatasztrófa elleni harc, vagy a munkások érdekei mellett elkötelezettek: ugyanis ahogyan azt a kiskunhalasi postás példája mutatja, a klímaváltozással járó hőhullámok már most emberéleteket veszélyeztetnek, és leginkább azokat, akiknél nem adatott meg, hogy egy klimatizált irodában keressék meg a megélhetésükhöz szükséges bért. Ráadásul ha az élhetetlen hőség miatt hetekre leáll a termelés, akkor lehet, hogy a gazdaság irányítói is ráeszmélnek, hogy a (fosszilis energiahordozókon alapú) tőkés termelés fenntarthatatlan.

Tehát klímaaktivisták, munkások, nincs más remény, csak a klímasztrájk!