„Én vagyok a kapitánya, és megparancsolom, hogy vonja vissza a katonáit, és nem engedem meg ezt az engedetlenséget!”,

állítólag ezekkel a szavakkal állította meg Luis Arce bolíviai elnök tegnap délután az elnöki palota folyosóján Juan José Zúñiga tábornokot, aki a katonai egységével puccskísérletet hajtott végre a kormány ellen.

A puccs délután fél háromkor kezdődött, és este már a börtönbe kísérték a tábornokot, a bolíviai hadsereg, a haditengerészet és légierő pedig új vezetőket kapott.

Amikor kora délután a La Paz-i kormánypalota előtti Plaza Murillót elfoglalták a katonák, majd a Casa Grande del Pueblo felé vették az irányt, Zúñiga a fővárosi tévének nyilatkozva ígéretet tett arra, hogy a kormánypárt, a MAS (Movimiento Al Socialismo – Mozgalom a Szocializmushoz) párt miniszterei közül többet leváltat, a „politikai foglyokat”, köztük Jeanine Áñez volt elnököt pedig az új kormány szabadon fogja engedni. Ami nemrég múlt csak el, úgy tűnt, visszatér.

A puccskísérlet közvetlen kiváltója az lehetett, hogy kedden Luis Arce elnök elrendelte, hogy a tábornokot menesszék posztjáról, mert állítólag megfenyegette Evo Morales volt elnököt: ha Morales a jövőre esedékes elnökválasztáson elindulna, úgy le fogják tartóztatni.

A tegnapi események krónikájához tartozik, hogy míg Dél- és Közép-Amerika számos állama elítélte a puccskísérletet, s egyedül Javier Milei argentin elnök „várakozott a helyzet letisztulására”, Bolívián belül is jelentős mozgalom formálódott a puccs kivédésére. Arce a kormánypalota tetejéről szólította fel a népet, hogy védje meg a demokráciát, Morales pedig azt üzente a híveinek, hogy foglalják el az utakat és kezdjenek általános sztrájkba.

A gyorsan letört puccs most talán egységesnek mutathatja a szocialistákat. A közös ellenfél ilyen látványos megjelenése azonban elhalványítja a párton belüli válságot, mely a 2025-ös elnökválasztások előtt egyre jelentékenyebb feszültségek eredője – de azokat a problémákat is, melyekkel a 12 milliós lakosságú Bolívia küzd.

Őslakosok, szocialisták!

A MAS leginkább társadalmi mozgalmak közel sem egységes koalíciója, semmint egységes politikai párt, figyelmeztet Olivia Arigho-Stiles bolíviai származású, az Egyesült Királyságban tanító kutató. Arigho-Stiles a tavaly októberben a Jacobinban megjelent átfogó elemzésében nem kevesebbet állít, mint hogy az 1990-es évek parasztmozgalmaiból kinőtt, a neoliberális politikák elleni tiltakozások révén döntő befolyást szerzett szervezet, mely képes volt a bányászok, az őslakosok és a parasztszervezetek, különösen a kokatermesztők harcát egyesíteni, a fennállása legnagyobb válságát éli át.

A volt elnök, az őslakos Morales és a MAS több mint egy évtizedes kormányzása a 2019-ig tartó években egyre ingatagabbá vált, és mind több feszültséget teremtett. A 2006-ban a földgázkitermelés államosítását és földosztást végrehajtó Morales a harmadik elnöki ciklusa idejére (2014-2019) egyre inkább maga alá gyűrni látszott a pártot, mely a számos mozgalmat és csoportosulást maga mögött tudó szervezetben visszatetszést keltett. A szervezeti struktúrákon belül azok, akik lojálisak voltak a párt domináns frakcióihoz, kiszorították a kritikusokat, a klientelizmus pedig felvirágzott.

Ám közben nem szabad lebecsülnünk a Morales-éra elképesztő sikereit sem. A 2009-ben elfogadott Többnemzetiségű Alkotmány a világ egyik legprogresszívebb alkotmánya volt, mely többnemzetiségű államként írta le Bolíviát, melyben az őslakos etnikumok és kultúrák immár nem voltak idegenek többé. Zilahy Orsolya a Mérce oldalán 2019-ben joggal írhatta, hogy

„Morales elnöksége alatt Latin-Amerika második legszegényebb országa a leggyorsabb növekedési rátát mutatta”, s közben élen járt a mélyszegénység felszámolásában. S jegyezzük meg: mindezt egy alapvetően ellenséges, az USA által folytonosan dominálni szándékozott, puccsoktól hangos térségben, Latin-Amerikában.

Így aki Moralest bírálja, ám az elnöksége pozitív fejleményeiről is számot kell adnia. Hiszen Bolívia kitettsége jelentős és éles: mégiscsak a világ egyik legnagyobb lítiumtartalékával bír, s ha nem az elektromos autókhoz szükséges nemesfém, úgy a kokacserjék bizonyosan megmozgathatják a nemzetközi szereplők és konzorciumok fantáziáját.

Tehát magasról kezdett el hanyatlani Bolívia. A Jacobin szerzője szerint az állam gazdasági nehézségei erős hatással voltak arra, hogy a párton belüli feszültségek felizzanak, mivel a frakciók részéről a szűkülő forrásokért egyre ádázabb harc kezdődött. Bolívia jelentős dollárhiánnyal küzdött, melyet a földgázkitermelés visszaesése idézett elő, s mely a koronavírus-járvány kezdetén kulminált.

Puccsok

A bolíviai szocialista mozgalom elmúlt tíz évét kétségkívül érdemes a 2019. október-novemberi politikai történésekkel összefüggésben látnunk. Miután Moralesnek egy 2016-os népszavazáson nem sikerült megszereznie a támogatást ahhoz, hogy negyedszerre is elindulhasson az elnökválasztáson, a Legfelsőbb Bíróság engedélyével 2019-ben mégis részt vett a voksoláson, s a több mint kétséges tisztaságú választáson – végül győzött. Ám 21 napig tartó tüntetések után, a katonaság nyomására Morales lemondott, előbb Mexikóba, majd Argentínába menekült, a helyére pedig – nem teljesen az alkotmány szellemében – egy evangélikus szenátor került a bányászatáról híres Beni tartományból.

A szocialista-őslakos projektumot megpuccsolták. Több jel szerint nem pusztán belülről, hanem – amint erről a Mérce 2020 márciusában hírt adott – az Egyesült Államok hathatós közreműködésével.

Ahogyan a már idézett Zilahy Orsolya fogalmazott:

a fehér istenek, a maguk rasszizmusával ezúttal nem a katolikus, hanem az evangélikus vallási fundamentalizmus hullámán tértek vissza Bibliával a kezükben.

Jeanine Áñez nevéhez, dacára a rövid elnökségének, két mészárlás (Senkata, Sacaba) is fűződött, amelyekben legalább harminc, a hatalomátvétel ellen tiltakozó embert öltek meg a katonai erők. A puccsban játszott szerepe miatt a MAS 2020-as fölényes visszatérése után tíz év börtönbüntetésre ítélték.

A már idézett Olivia Arigho-Stiles szerint a jobboldali „szociáldemokraták” hatalomátvételéhez az is kellett, hogy meggyengült a baloldali-indián mozgalom, a MAS-on belüli viszályok mély törésvonalakat idéztek elő, a párt pedig már egyre kevésbé hivatkozhatott a gazdasági és szociális eredményekre. A bolíviai nőgyilkosságok száma meredeken emelkedik, a WSWS híroldal pedig arról adott hírt, hogy a MAS visszatérése nem enyhített azon, hogy a járvány idején százezrek szegényedtek el. A trockista lap arról ír, hogy hiába tesz úgy a MAS, mintha a belső feszültségek a bolíviai dolgozó tömegek és az uralkodó elit érdekei közötti ingadozásnak lenne betudható: hamis ez a narratíva, hiszen kizárólag csak az utóbbiak járnak jól.

Akárhogyan is van, annyi biztos: a 2025-ös elnökválasztás felé közeledve az országba visszatért Morales és Arce vetélkedése egyre szembetűnőbb, ami a politikai élet mind több területén hagyja a nyomát.

Tavaly augusztusban a paraszti szakszervezetek szövetségének El Altóban tartott kongresszusa erőszakba torkollott, amikor Morales és Arce küldöttei ütlegelni és székekkel dobálni kezdték egymást, a kokatermesztők pedig, akik Morales pártján vannak, rendre kifütyülik a regnáló elnököt.

Van az a puccs, mely őket megbékítheti?