Kocsis Máté kormánypárti frakcióvezető és Halász János Fidesz-képviselő váratlanul törvénymódosítási javaslatot nyújtottak be a Büntető Törvénykönyv rágalmazási és becsületsértési tényállásainak szűkítésére. Az indítvány szerint a jövőben nem büntethető rágalmazás és becsületsértés miatt, aki ezeket a közügyek szabad megvitatása körében sajtótermék vagy médiaszolgáltatás útján követi el feltéve, hogy cselekménye nem irányul a sértett emberi méltóságának nyilvánvaló és súlyosan becsmérlő tagadására.
Kocsisék módosítója tehát nem dekriminalizálja teljesen a becsületsértést és a rágalmazást: továbbra is büntetőjogi szankcióval fenyegeti mondjuk a lakájmédia karaktergyilkosságait. Aktuálpolitikai szituációkra átfordítva: a Vona Gábor ellen folytatott lejárató kampány döntő hányada az új szöveg alapján is büntethető, miközben a Czeglédy Csaba üzleti tevékenységéről terjesztett hazugságok – legalábbis a büntetőjogban – menlevelet kaphatnak.
A módosítás iránya alkotmányjogi és politikai szempontból egyaránt helyes: konkrét tartalma, időzítése, kontextusa már annál kevésbé az.
A két tényállást gyakorlatilag a szocialista büntetőjogból emelték át a hatályos Btk.-ba, a 2012. évi C. törvénybe. Az Alkotmánybíróság klasszikus szólásszabadság-határozata így fogalmaz: „A büntetőjog a jogi felelősségi rendszerben az ultima ratio. Társadalmi rendeltetése, hogy a jogrendszer egészének szankciós zárköve legyen. A büntetőjogi szankció, a büntetés szerepe és rendeltetése a jogi és erkölcsi normák épségének fenntartása akkor, amikor már más jogágak szankciói nem segítenek.” A becsületet, jó hírnevet sértő közlésekkel szemben ugyanis messze nem csak a büntetőjogi szankciók jelenthetnek védelmet. A sérelmet szenvedő nyúlhat polgári jogi eszközök után, polgári perben kérhet sérelemdíjat, kártérítést. Védelmet nyújthat még a közigazgatási jog, egészen pontosan a szabálysértési, a médiaigazgatási, vagy éppen a fogyasztóvédelmi jog eszköztára. De lege ferenda: Vona Gábor Második Reformkor Alapítványa közjogi-közpénzügyi következményekkel sújtaná a hazudozó sajtótermékeket.
A becsület, jó hírnév büntetőjogi védelmére akkor lehet szükség, ha a más jogági szankciók elégtelenek a jogsérelem megelőzésére, reparálására, illetve a jogsérelem súlya nyilvánvalóan nem áll arányban a más jogági jogkövetkezményekkel. Ez következik a szükségesség-arányosság elvéből, amelyet az előbb idézett határozatában fogalmazott meg először az Alkotmánybíróság, s innen került be az Alaptörvény I. cikk (3) bekezdésébe.
A mostani fideszes javaslat erre a „szükséges és arányos” területre szorítaná vissza a két tényállás hatókörét, legalábbis a sajtót illetően. Kétségtelen, hogy a politikai nyilvánosság büntetőjogiasítása óhatatlanul bénítja a sajtó „watch-dog” funkcióját. S az is kétségtelen, hogy a küszöbön álló Btk.-novella fel fogja bátorítani a Karmelita propagandistáit. Ne legyen kétségünk, őket a hatalom egy-egy marasztaló büntetőítélet után sem hagyná az út szélén. Csakhogy ugyanezekkel a büntetőjogi fegyverekkel bőven tönkre lehet tenni a hatalom ellenőrzését hivatásuknak gondoló újságírókat.
A T/3755 sz. törvényjavaslat ennek ellenére öt szempontból is komoly aggályokat vet fel.
Az elmúlt évtized jogpolitikai iránya finoman szólva sem a szólásszabadságot kedvezményezte a privacyvel szemben. Az új Btk. tárgyalása során frakciótársaimmal hasonló mértékben vettük volna vissza a becsületsértés és a rágalmazás hatókörét: a kormánypártok természetesen leszavazták a javaslatot. Sőt, 2013 végén, az úgynevezett bajai kamuvideó-botrány kapcsán még két új tényállással is gazdagították a becsületvédő passzusokat, így került be a „Becsület csorbítására alkalmas hamis hang- vagy képfelvétel készítése” (Btk. 226/A §) és a „Becsület csorbítására alkalmas hamis hang- vagy képfelvétel nyilvánosságra hozatala” (Btk. 226/B §).
Az erről szóló parlamenti vitában így fogalmaztam: „Önök itt alkottak egy büntető törvénykönyvet jó egy évvel ezelőtt. Ezt megelőzően, a ciklus elején, amikor különböző ellenzéki pártok – ebben nyilvánvalóan a Jobbik vitte a prímet – hetente nyújtottak be Btk.-módosítást, önök folyamatosan azzal utasították el az ellenzéki Btk.-módosítási javaslatokat, hogy jön majd egy nagyszerű, új büntető törvénykönyv, az mindent rendezni fog, és nem szabad a büntető törvénykönyvhöz hetente hozzányúlni. Ehhez képest az történik, hogy önök megalkották az új büntető törvénykönyvet, és attól függően, hogy a Habony Művek különböző kommunikációs vészhelyzetekben mit diktál, milyen kommunikációs trükkök százait mondja meg önöknek, ahhoz képest rángatják a büntető törvénykönyvet.” A hetedik Alaptörvény-módosítás 2018 nyarán az Alaptörvény VI. cikkében kifejezetten felerősítette a privacy pozícióját a politikai szabadságjogokkal szemben.
Ráadásul kormánypárti politikusok előszeretettel éltek a büntetőjogi védelem lehetőségével az elmúlt évtizedben: Rogán Antal Juhász Pétert, Bánki Erik Hadházy Ákost, a legutóbbi választási kampányban a DK-s Oláh Lajost fideszes kihívója jelentette fel rágalmazás miatt és így tovább. Mi vezethette mindezek után a Fidesz frakcióvezetőjét az ominózus törvénymódosító javaslat benyújtására? Az akár a véletlen műve is lehet, hiszen nem is büntetőügyről van szó, hogy éppen előző nap az ellenzéki Momentum EP-képviselője, Donáth Anna végrehajtókat küldött több kormánypárti médiumra, köztük a Ripostra, az Origóra és a TV2-re, mert azok nem hozták le a helyreigazítást az ő lejáratását célzó anyagaik kapcsán, annak ellenére sem, hogy jogerősen pert nyert velük szemben.
Csakhogy Czeglédy Csaba szombathelyi DK-s politikus másnap a következőt posztolta:
„Azonban – és szerintem ez lehet a mostani törvénymódosítás oka – dr. Litresits András barátommal idén áttörést értünk el a Pesti Központi Kerületi Bíróságon, ugyanis egyrészt köteleztettük az Origot, hogy ne törölhesse az engem rágalmazó cikket sem a honlapjáról, sem a közösségi oldaláról, másrészt az eljáró bíró helyt adott az indítványunknak: igazságügyi szakértőt rendelt ki annak megállapítására, ki írta a rágalmazó cikket, milyen belső levelezés volt róla, ki tette ki az Origo honlapjára és közösségi oldalára.”
Czeglédy arra is felhívta a figyelmet, hogy a Btk. 2.§ értelmében a módosított szabályozást a folyamatban lévő ügyekben is alkalmazni kell. S a fideszes javaslat épp emiatt tölti meg újból értelemmel a jogállamisági kritikákat. A törvényhozás ugyanis napi aktualitások mentén rángatja a jogvédelmi garanciákat, az egyes alapjogok – így a szólásszabadság és a becsületvédelem – határvonalait, s egy jogállamban pontosan ilyesmi nem fordulhatna elő.
A módosító javaslat tényállási elemként rögzíti, hogy a rágalmazó, becsületsértő közlésnek a „közügyek szabad megvitatása körében” kell elhangoznia ahhoz, hogy mentesüljön a büntethetőség alól. A „közügyek szabad megvitatása körében” tipikusan olyan fordulat, amelyet az eljáró bíróság, vagy az Alkotmánybíróság szokott használni, egy normaszövegben kissé testidegen megfogalmazás. Újfent annak a lenyomata, hogy a kormánytöbbség kicsit sem bízik a bíróságokban és ezért gúzsba óhajtja kötni a bírói mérlegelés mozgásterét.
A T/3755 sz. törvényjavaslat úgy enyhíti a rágalmazás és a becsületsértés büntetőjogi súlyát, hogy ugyanezt a mentesítő esetet nem helyezi el a bajai kamuvideó-ügy kapcsán beiktatott 226/A-226/B § tényállásainál. Ez a „hanyagság” azért feltűnő, mert a 2013-as bajai esetben a hamis hang- és képfelvételt pont „sajtótermék vagy médiaszolgáltatás útján” hozták nyilvánosságra, miközben aligha irányult a „sértett emberi méltóságának nyilvánvaló és súlyosan becsmérlő tagadására.” Magyarul: ha javaslatukat Kocsisék a bajai videós §-ra is kiterjesztenék, a korabeliekhez hasonló elkövetők egy része, vagy egésze – amúgy nagyon helyesen – nem lenne büntethető. Az viszont, hogy a küszöbön álló módosítás nyomán, azonos súlyú, médián keresztül okozott jogsérelem esetén, a valótlan szövegnek nincsen, míg a hamis képnek és hangnak van büntetőjogi szankciója: alkotmányossági problémákat is felvet.
A Kocsis-Halász páros a dekriminalizációt a sajtótermék vagy médiaszolgáltatás útján történő elkövetésre javasolja. A gond ezzel kettős. Egyrészt a médiarendszeren keresztüli lejáratás, mocskolódás éppenséggel fokozottan kezdi ki a sértett becsületét, jó hírét. Másrészt a médiarendszer – sajtószabadság-fókuszú – privilegizálása egyre kevésbé indokolt. A sajtótermék és a médiaszolgáltatás fogalmát a 2010. évi CLXXXV. törvény határozza meg: nem minősül sajtóterméknek, médiaszolgáltatásnak a közösségi platform, a blog, az „élőzés”, a Tik-tok videó stb.
A fideszes képviselők mintha nem kalkulálnának azzal, hogy a posztmodern politikai nyilvánosságban bárki lehet média, és így joggal tarthat igényt ugyanarra a védelemre, amit az intézményesített médiaszereplők – sajtótermékek, médiaszolgáltatók – élveznek.
Nem véletlen, hogy az új Btk.-hoz bő évtizede beadott módosító javaslatunkban intézménysemlegesen javasoltuk a két tényállás hatókörének szűkítését, s az „aljas indokból vagy célból, vagy jelentős érdeksérelmet okozva” formulát használtuk. Így most az lesz, hogy a hiperérzékeny kormánypárti képviselők továbbra is vádlottak padjára ültethetik a posztolgató Czeglédyt, Hadházyt, miközben a lakájmédia büntetlenül rágalmazhatja adott esetben akár Czeglédyt és Hadházyt. Szép munka.
Természetesen minden parlamenti képviselőnek elidegeníthetetlen joga törvényjavaslatot előterjesztenie. Egy üzemszerűen működő parlamentáris demokráciában ezzel a joggal tipikusan a kormányon nem lévő képviselő, esetleg a kormányon levők belső ellenzéke él, míg a kormányon levők kormányoznak. A NER működését ismerve aligha elképzelhető, hogy Kocsis frakcióvezető a pártelnök-miniszterelnök, a kormánypárt elnöksége tudta és beleegyezése nélkül szánta el magát a Btk. módosítására. Egy kódex esetében kifejezetten kívánatos, hogy a szaktárca előkészítésében kerüljön a Ház elé a módosítása. S most nem is olyan „apróságokra” gondolok, mint társadalmi egyeztetés, hatástanulmány készítése, amelyek az előterjesztő képviselőt értelemszerűen nem terhelik. A kormányzati előkészítés során esetleg az aktuálpolitikai csatározásokon túlmutató, koncepcionális szempontokra is rá helyeződik a fókusz. Így például arra, hogy az offline térre alkotott tényállások „reszelgetése” helyett talán az online büntetőjogi és személyiségvédelmi eszközrendszer kidolgozásával kéne foglalatoskodni.
