Ez nem egy nekrológ.

Sehogy se jó. Mintha azt akarnám bizonygatni, hogy én igazán ismertem és értettem a munkásságát. De ez nem igaz.

Mintha szellemi utódjaként tetszeleghetnék, akit soha nem teremtett le olyan írásért, amit mindenki más dicsért. Ennek még a látszatát is kerülnöm kell.

Mintha „a mi filozófusunk” lett volna, aki nem érzi magát kívülállónak köztünk. Nemcsak a nagyvilágban és Magyarországon, hanem a tágan értelmezett baloldalon is. Hányszor hallottam, hogy „mióta nem is adott ki könyvet”, mielőtt megjelent volna az Antitézis. Vissza kellett volna kérdeznem – és ha lenne elég könyvbe való, csak épp nem akarják kiadni? Olyan bugyután hangzik ez most utólag, mintha valaki számon kérte volna a nyelvvizsgáját. Ja, pardon, ilyen is történt.

Ez nem lehet egy nekrológ. Azt majd megírja más. Valaki, aki jobban értette őt.

Pedig a dolog adná magát. Olyan lapnál dolgozom, ami fontos volt neki, nekem pedig nem kis részben őáltala lett fontos. Azokat az írásait szerettem a legjobban, amiket a Mércén publikált, mert ide írt arról, ami nem hagyott nyugodni engem, a zöldfülű balost, és ami senkit nem hagyhat nyugton, aki ma marxizmusra adja a fejét. Többek közt 1956-ra és 1968-ra gondolok. Ő azt mondta, úgy olvas filozófiát, mint mások krimit. Én megkönnyebbültem, amikor őt olvastam.

Ezek szerint szabad ilyet gondolni.

Csodálkozva nézek azokra, akik még „a régi TGM-et” tisztelik, a liberális politikust, mert én azt az embert, azt a szerzőt alig ismerem. Búcsú a baloldaltól c. írása egyszerre idegen és ismerős. Amit akkor nem szeretett a baloldalban, azt baloldali fordulata után se kedvelte meg.

De ez nem lehet egy nekrológ. Nem bizonygathatom, mekkora hatással volt rám, vagy akár másokra, hiszen tudom róla, hogy szellemileg magányos volt, és hogy ezt várta el tőlem is, olykor sajnos hiába:

forrófejűen ragaszkodjak ahhoz, amit igaznak vélek.

Sokáig azt gondoltam, ő bezzeg könnyen beszél. Pedig dehogy. Igen, valóban csodálat övezte a képességeit és a műveltségét, de az eszméi és az elvei gyakran csak mosolyt és nevetést váltottak ki. Még hogy (poszt)fasizmus van. Még hogy ne legyen fajvédő kerítés. Még hogy szocializmust. Még hogy az államszocializmus nem volt szocializmus. Hallatlan. De azért szépen ír!

Illik őt tisztelni. Íráskészségét, olvasmányosságát a jobboldalon is elismerik. Utánozni kevesen akarják. Nem véletlenül. Mindenki fel tud idézni legalább egy helyet, ahonnan kirakták a szűrét. Többszörösen nagy árat fizetett azért, hogy szabadon gondolkodhasson.

Ez az ára annak, hogy az ember szabadon írjon? Nekem is ez lesz a sorsom, ha eljár a szám? És Ti, a többiek, akárkik is vagytok – Ti tényleg nem tudtok gondolni semmire, amiért akár ki is rúghatnának benneteket, vagy nem mertek olyanra gondolni?

TGM egyik utolsó témája „a félelem nélküli beszéd” volt. Ez nem lehet véletlen. A mai Magyarországon már nem kell tiltani az igaz beszédet, mert aprópénzért lehet vásárolni hazugságot. Úgy tűnik, nemsokára „az újságíró” mint szakma is annyira régimódi és letűnt lesz, mint a szabó vagy a cipész.

Utolsó írása, az Öt tanács a hazának megdöbbentett. TGM utolsó fordulata? Számomra inkább tűnt visszatérésnek „az első marxistához”, Hegelhez, de ezt majd kielemzik a szakmabeliek…

Személyesen nem értettem. Készüljünk fel a kisebbségi létre? Azok után, hogy végre kiadták a könyvét? Most, amikor talán sose volt ennyi fiatal olvasója Magyarországon? Visszavonulni, egy válságban? Hogyan is hagyhatnánk el a praxis filozófiáját egy ilyen súlyos helyzetben, hogy keressük a Szellemet? Képtelenség. Értetlenül álltam efölött. A halála óta próbálom jobban megérteni.

Forradalmi időkben a baloldal megkérdőjelezi azt is, amit maga épített. Németországi szociáldemokrata párt nélkül nem lett volna Rosa Luxemburg, kommunista pártok nélkül nem lettek volna hatvannyolcasok, 1945-ös fölszabadulás nélkül nem lett volna 1956-os forradalom. De mindehhez kellett egy őrizendő láng is, egy eszme, amit az intézményes baloldal elárult, és a forradalmárok megőriztek. Látjuk-e a különbséget a praxis filozófiája és a filozófiaellenességre redukált pragmatizmus közt?

Tudjuk-e, milyen az az eszme, amit őrizni akarunk, miközben építjük a baloldalt és menetelünk át az intézményeken? Meg tudjuk-e fogalmazni?

Én már nem vagyok ebben olyan biztos. Lehet, hogy ezt akarta mondani TGM?