Egy közel sem teljes áttekintés arról, mi (nem) történt „nőügyekben” 2022-ben Magyarországon.

Női köztársasági elnökünk lett, de minek

Novák Katalin 2022-es köztársasági elnökké való kinevezésétől aligha várhattunk forradalmi változásokat – a nőügyek terén sem. Novák évek óta hangosan képvisel egy meglehetősen konzervatív és szexista vonalat a nőkkel kapcsolatban, többször hangsúlyozta például abortuszellenes nézeteit, „maradandót” azonban azokban a megszólalásaiban alkotott, amelyekben a gyerekszülést és a családról való gondoskodást jelöli ki a nők legfőbb feladatának.

Az, hogy a Fidesz token-nőként őt ültette egy ilyen pozícióba, tökéletesen mutatja meg, hogy csak azért, mert valaki valamilyen hátrányos helyzetű társadalmi csoport tagja – mint amilyenek a nők –, egyáltalán nem jelenti azt, hogy hatalmi helyzetben tenni is fog ezekért a csoportokért. Novák Katalin esetében így nem látunk kiállást a tanártüntetések mellett – a pedagógusok több, mint 80 %-a nő! –, a szociális törvénymódosítás ellen – sejthetően a törvénymódosítás a nőkre nehezedő munkaerőpiaci és otthoni terheket különösen súlyosbítja majd –, de nem sétált ott a családon belüli erőszak áldozataiért tartott Néma Tanúk felvonuláson sem.

Bár a választási kampány során még az ellenzéki pártok részéről is kevés szó esett arról, hogy mit kezdenének például a nők elleni erőszak kérdéskörével, a 2022-es országgyűlési választásra Gattyán György is bejelentkezett mint miniszterelnök–jelölt. Az a Gattyán György, aki nők testének árusításából gazdagodott meg, és jelenleg is az ország 10. leggazdagabb embere. Ezt azonban fájóan kevesen tették szóvá a kampány alatt, ami még akkor is rettentő szomorú, ha a Megoldás Mozgalom amúgy is gyászosan szerepelt a választásokon.

2022-ben még mindig nem látható, mit tesz a kormány az áldozatvédelemért

Bár 2020-at az áldozatvédelem évének nevezte ki Varga Judit igazságügyi miniszter, ennek érdemleges hatása még két évvel később sem érezhető, sőt: a pandémiával járó bezártság és kiszolgáltatottság tovább súlyosbította a bántalmazott nők és gyermekek helyzetét, ami ellen a kormány nem lépett fel –  ahogy várhatóan a mélyülő szociális- és gazdasági válság által egyre kiszolgáltatottabb helyzetbe kerülő nők védelmében sem fog érdemi lépéseket tenni.

Az idén újra megrendezett Néma Tanúk felvonuláson még mindig fájóan sok olyan női és gyermek áldozatra emlékeztek, akiket 2022-ben a családtagjuk, párjuk, apjuk gyilkolt meg, holott ezek a tragédiák sok esetben a megfelelő intézkedésekkel elkerülhetőek lennének.

A különböző nőjogi szervezetek ilyen irányú javaslatai azonban legtöbbször süket fülekre találnak a törvényhozóknál és egyéb szerveknél, ahogyan a nők elleni erőszak témája az országgyűlési választási kampányban is jobbára elsikkadt.

Az Isztambuli Egyezmény ratifikálását a papíron különböző nemzeti stratégiákat és intézményeket létrehozó, de a nemi egyenlőtlenségek kérdésében a valódi társadalmi egyeztetést elkerülő kormány továbbra is kategorikusan elutasítja.

Továbbra is széleskörű az áldozathibáztatás a közbeszédben és a média nők és gyerekek elleni erőszakról tudósító megnyilvánulásaiban. Ezekkel a diskurzusokkal a hatalom a társadalomban jelen lévő és a háztartásokban, intim kapcsolatokban lecsapódó, a válságok hatására fokozódó feszültségeket igyekszik a „magánéletbe” visszaszorítani, az egyéneket hibáztatva a rendszer igazságtalanságaiért.

A magyar nők egyre kevésbé dönthetnek arról, mi történik a saját testükkel

A szívhangrendeletként elhíresült törvénymódosítás szigorított az 1992 óta érvényben lévő abortusztörvényen. A Pintér Sándor belügyminiszter által jegyzett rendelet értelmében szeptember 15-étől csak akkor végezhető terhesség-megszakítás, ha a nő rendelkezik olyan orvosi lelettel, amely rögzíti, hogy „egyértelműen azonosítható módon” megmutatták neki „a magzati életfunkciók működésére utaló tényezőt” – vagyis meghallgattatták vele a „szívhangját”.

A kormány tehát ahelyett, hogy a nem kívánt terhességek megelőzésére koncentrálna, például azzal, hogy a kiemelt célcsoportba tartozó fiataloknak prevenciós és felvilágosító programokat tartó civileket nem tiltja ki az iskolákból, inkább tovább nyomasztja a magyar nőket, akik az informális kontrollt erősítő, úgynevezett lopakodó szigor miatt amúgy is egyre nehezebben, és egyre több megaláztatás és küzdelem árán tudnak hozzáférni az abortuszhoz. Sokatmondó tény, hogy a parlamentben az ellenzéki pártokból senki nem kérdezte a rendeletről a kormányt.

A szülészeti erőszak eközben továbbra is elterjedt, a magyarországi szülészeti ellátásban mindennaposak  a tájékoztatás és engedély nélkül végzett ártalmas és szenvedést okozó gyakorlatok: irreálisan magas például a mesterségesen beindított szülések és a császármetszések száma is. A várandós nők helyzetét ráadásul a szabad orvosválasztás eltörlése, és a hálapénz büntetése is nehezíti és jelentősen bizonytalanabbá teszi, hiszen nagy különbségek lehetnek az egyes szülészetek között az ellátás és tájékoztatás tekintetében.

Nem mindegy tehát, hogy egy nő hol szül, pediga kormány továbbra is nagyon szeretné, ha így tennének, ezt pedig különböző intézkedésekkel is igyekszik elősegíteni. Ezek viszont vajmi kevéssé reagálnak azokra a hátráltató tényezőkre, amik a nőket a szüléstől visszatartják, és amelyekről senki sem kérdezi őket. Ilyen például a rengeteg nő által tapasztalt, sokszor súlyos traumákhoz vezető szülészeti erőszak, a terhesség során sokszor fokozódó párkapcsolati erőszak, a bölcsődei férőhelyek alacsony száma, az oktatás általában siralmas helyzete, a lakhatási válság, amelyben kisgyerekes családok is bármikor az utcára kerülhetnek, vagy a szülés utáni munkavállalás nehézségei.

Visszazavarnának minket a háztartásokba

Júliusban az Állami Számvevőszék egy felmérés közzétételével fejezte ki aggodalmát azzal kapcsolatban, hogy túl sok nő vesz részt a felsőoktatásban (tanulóként, hiszen vezetőként ezt nem mondhatjuk el róluk). Ha követjük a hatalom az abortusz szigorításának lépésről-lépésre történő, magukat függetlenként pozícionáló kormányközeli „civil” szervezeteken keresztül operáló, közhangulatot tesztelő munkamódszerének logikáját, egy ilyen anyag publikálása a jövőre nézve aggasztó.

Az anyag készítői a NER a nők helyét a konyhában kijelölő üzeneteivel összhangban lényegében azt fájlalják, hogy túl sok a nő az egyetemeken, akik veszélyeztetik az ország gyarapodását, mert így nem házasodnak, és nem szülnek elég gyereket.

Ahogy erre rámutattak különböző szakértők, és a több mint 82 százalékban nőkből álló pedagógusok is ismételten felhívják rá a figyelmet, a magyar oktatási rendszer ezzel a tényeken nem alapuló üzenettel szemben számos valódi probémával küzd.

Ezek a szakemberhiány, az utánpótlás hiánya, a pályaelhagyás, a hatékony oktatási eszközök hiánya és a megterhelő, méltatlan munkakörülmények: az alacsony fizetések, a túlórák, az adminisztráció, a központosított hatalmi politika következményei és a mindezekkel együtt járó egzisztenciális problémák és mentális terhek. Végső soron a jelenlegi, neoliberális-neokonzervatív rendszerben az oktatás ahelyett, hogy lehetővé tenné a társadalmi mobilitást, privatizálódik, bebetonozva az amúgy is szétszakadó társadalom egyenlőtlenségeit – aminek nemi viszonylatai is vannak.

Az oktatásban gyökerezik a fizetett gondoskodási munkák nemi alapú szegregációja is. Ahogy Nagy Beáta közgazdász-szociológus utal rá, a felsőoktatásban különösen magas a női jelenlét általában azokon a szakterületeken, ahol a karrier- és kereseti lehetőségek nagyon korlátozottak. Ezek az oktatás, a nevelés, a gondoskodás és a közigazgatás (alacsonyabb státuszú) állásai, amelyeket többségében nők töltenek be. Ezeknek a  nélkülözhetetlen, nők által betöltött szakmák munkakörülményeire viszont már nem tér ki a nők túlzott egyetemi jelenlétét sérelmező felmérés.

A közoktatás válsága miatt tüntető pedagógusokat viszont bünteti az állam: ugyanaz a Pintér Sándor, aki az abortusz szigorításának végrehajtó hatalmát képviseli, előszeretettel hangoztatja a polgári engedetlenség jogtalanságát, illetve él a megfélemlítés morális és anyagi eszközeivel, miután a kormány törvényi úton ellehetetlenítette a dolgozók sztrájkját – szembemenve az Alaptörvényben biztosított sztrájkjoggal.

Kegyelemdöfés a jóléti államnak (és a nőknek)

Miután a kormány nyáron a gondoskodási válságot úgy keretezte, hogy a nők demográfiai katasztrófát okoznak azzal, hogy a gyermekek szülése és nevelése helyett az egyetemeken töltik az időt, novemberben úgy döntött, hogy egyértelművé teszi: a gondoskodás márpedig a családban marad Magyarországon.

A munka törvénykönyvének szétverését a pandémia alatt fokozatosan új sebességre kapcsolták. A dolgozók kizsákmányolásának növelésével az állam így a háztartásokra hárítja a válság költségeit, ami hatással van a nemi egyenlőtlenségekre is. Ezzel párhuzamosan pedig a szociális törvény módosításával azt is kimondták, hogy a szociális biztonság megteremtése első sorban az egyén, családja, az önkormányzat és az egyház feladata – az állam csak ezek hiányában vállal felelősséget az állampolgárok jólétéért, létbiztonságáért.

Ez a módosítás, bár szimbolikusnak tűnik, hosszú távon nagyon súlyos következményekkel jár az idős, sérült (tartós fogyatékossággal élő) és/vagy beteg családtagjaikat második műszakban otthon ápoló, alacsony státuszú emberek számára – akik, mit ad isten, első sorban nők Magyarországon. A gondoskodási válság veszteseit osztálypolitikájával így taszítja még mélyebbre a „családbarát” NER: velük fizetteti meg a válságot.

Gazdasági válság és infláció – majd a jó háziasszonyok megoldják otthon!

A 2022-es évben elmélyült krízishelyzetet a kormány a fent említett, nemzeti és transznacionális nagytőkének kedvező, a dolgozókat még sérülékenyebb helyzetbe hozó intézkedésekkel, a KATA-törvény módosításával – amely szintén jelentős mértékben érinti a munkaerőpiacról gyakran kiszoruló kisgyerekes anyákat – , és elhamarkodott, egymásnak ellentmondó intézkedésekkel kezelte.

A válságokban a társadalom működtetésének, fenntartásának terhei egyre inkább a háztartásokba szerveződnek ki – az állam kivonul a gondoskodásból.

A háztartásokon belül pedig a nemi munkamegosztás miatt a nőkre hárulnak ezek a terhek. Ez a folyamat a háziasszonyosodás, és megvannak a történelmi hagyományai Magyarországon is.

Az infláció és a rezsiár-növekedés mentén láthatóvá válik az a „jó háziasszony”-ideológia és gyakorlat, ami a nőkre ruházza a sprórolást, a család költségvetésének kezelését a különböző „praktikák” megosztásával. Aki nem boldogul, egyéni kudarcként éli meg – a rendszer pedig különböző szociálpolitikai eszközeivel mindinkább belefegyelmezi a nőket az ingyen végzett gondoskodásba.

Számos nő dolgozott veszélyeztetett körülmények között a pandémia alatt, például az idősgondozási és az egészségügyi szektorban. Ők választhattak: vagy bejárnak dolgozni, kockáztatva ezzel saját és családjuk egészségét, vagy elveszítik az állásukat – akár pont egészségügyi állapotuk romlása, megbetegedésük következtében, végkielégítés nélkül, amit az új munka törvénykönyve még inkább lehetővé tesz a főnökeik számára. Kiemelten érintheti az egészségügy alacsony beosztású, női dolgozóit az az év végén elfogadott törvénymódosítás, ami szerint a kórházi dolgozók áthelyezhetők  lakhelyüktől távoli munkaállomásra is.

Az Ukrajnából menekülő nők helyzete

Az orosz agresszió következményeként Ukrajnában dúló háború miatt számos család, első sorban nők és gyerekek menekültek Magyarországra 2022-ben is. Ők azok, akik el tudták hagyni Ukrajnát: nem sorozták be őket a hadseregbe, nem kényszerültek ott maradni bármilyen egzisztenciális, egészségügyi vagy más probléma miatt, vagy nem fogtak fegyvert a jogos önvédelem jegyében.

A menekült nők különösen sérülékeny helyzetben vannak, otthonukban háborús nemi erőszak áldozataivá válhatnak, ha útra kelnek, kitettek a (szexuális) erőszaknak és zsarorlásnak, útjuk során emberkereskedők és futtatók hálójába kerülhetnek, akik a segítő szervezetek jelzései alapján a magyar határon is megjelentek.

A háborús nemi erőszak következményei a súlyos trauma mellett a nem kívánt terhesség is lehet – amit stigma övez a társadalomban. Ezek a nők és gyerekek speciális ellátásokat igényelnek, amelyekre a magyar állam nem keresett választ.

2022-ben a magyar állam helyett a háborús erőszak áldozatainak, a menekült helyzetben lévő nőknek és gyerekeknek a segítését érdemben továbbra is különböző civil szervezetek végezték el, különös tekintettel a PATENT és az EMMA Egyesület programjaira, akik a menekült nőknek való segítségnyújtás mellett őket segítő szakembereket is képeztek.

A magyar állam úgy „vette ki a részét” a menekültek foglalkoztatásából, ahogy az autóiparban és az építészeti iparban eddig is kizsákmányolt ukrán vendégmunkások esetében: a cégeket kiszolgáló, a dolgozókat kizsákmányoló politikával.

Magyarországon számos kárpátaljai és más határon túli magyar vagy magyarul beszélő nő dolgozik az idősgondozás területén, bentlakó vagy ingázó dolgozóként. Így feltehetően az Ukrajnából érkezők egy része, akik itt maradnak, és nem tudnak elhelyezkedni az egészségügyi vagy más szektorokban, szintén ezekben az alulfizetett, informális, számukra szociális jogokat vagy nyugdíjat nem biztosító szektorokban talált munkát.

Az Ukrajnából menekülő roma nők több szempontból különösen sérülékeny helyzetben vanna: kitettek a rasszista erőszaknak és kevesebb eséllyel tudtak munkát találni Magyarországon, és gyermekeikkel együtt nagyobb eséllyel szorulnak ki a szociális ellátórendszerből.

A nőügyek napirenden tartására és a női szolidaritás törekvései

A 2022-ben (is) aggodalomra okot adó politikai fejlemények ellenére vannak olyan emberek Magyarországon, akik azon dolgoznak, hogy a magyar nők problémái egyrészt láthatóvá váljanak, kimondásra kerüljenek, rendszerszinten értelmezhetőek legyenek, másrészt pedig változás következzen be a nemi egyenlőtlenségek tekintetében.

A szociális ellátórendszer jó részét az egyházi szervezetekbe kiszervező, privatizáló állam mellett, – illetve egyre inkább helyette –, vannak, akik önkormányzati vagy alulról szerveződő, (kis)közösségi úton vagy más szervezeti modellben segítséget és szolgáltatásokat nyújtanak, teret és reményt adnak azoknak a nőknek, akik a fenti rendszerekben egyre hátrányosabb helyzetbe kerülnek.

Ilyenek az EMMA, a NANE, a Női Érdek és a PATENT nőszervezetek kampányai és projektjei 2022-ben, a Mérce, az Új Egyenlőség és a Qubit cikksorozatai, különböző filmklubok és beszélgetések, vagy a Tilos Rádió Drágám, hol a vacsorám? című műsora.

A projektek között érdemes megemlíteni a PATENT és a NANE Egyesület által 2022-ben elindított Segítők Hálózatát, amiben önkénteseket képeztek ki az egyesületek munkatársai a nők elleni erőszak áldozatainak való gyakorlati segítségnyújtásra – idén több, mint száz esetben keresték meg a kezdeményezést.

A két szervezet másik közös projektje volt az idén újra megszervezett Lázadó Lányok tábor, ahol 13 és 18 év közötti lányok vehettek részt olyan foglalkozásokon, ahol fejleszthették önbecsülésüket és önismeretüket, megismerkedhettek az egyenlőségre és kölcsönösségre épülő párkapcsolatok jellemzőivel, és tanulhattak a szexuális és reproduktív egészségről.

A civil szervezetek mellett egyes önkormányzatok idén is fektettek munkát a nők elleni erőszak elleni küzdelembe. Ide sorolható a  budapesti és miskolci önkormányzatok munkája a családon belüli erőszak áldozatai és más sérülékeny helyzetben lévő nők lakhatási helyzetének segítésében, Dés Fanni és Pósfai Zsuzsanna munkájának segítségével. Más önkormányzatok a családon belüli erőszak jelenségére kampányban hívták fel a figyelmet. Nagyon fontos lépés a Budapesti Módszertani Szociális Központ és Intézményei (BMSZKI) első, hajléktalanságban érintett nőknek traumatudatos szolgáltatást nyújtó nőgyógyászati rendelője, amelyet civil szervezetek segítségével nyitottak – az állam helyett elvégezve a munkát.

2022-ben megjelentek új tanulmányok, könyvek és kutatások is a magyar nők helyzetéről és a nemi egyenlőtlenségekről. A teljesség igénye nélkül ide tartozik Fodor Éva könyve az Orbán-rendszer nemi rezsimjéről,  Kováts Eszter gender körüli kultúrharcról szóló könyve, és a NEM Egyenlő-Nemi alapú egyenlőtlenségek Magyarországon című tanulmánykötete.

A pedagógussztrájk, mint tudjuk, nőügy: nevezhetjük a szolidaritás lehetséges terepének az országosan szerveződő polgári engedetlenséget, amelynek akkor lehet növekvő ereje, ha más szektorok nélkülözhetetlen (női) dolgozói is felismerik azt az erejüket, hogy ők tartják fenn a rendszert alulfizetett, alulértékelt munkájukkal.

A kölcsönös segítségnyújtás mellett a közösségi szervez(őd)és, például a gondoskodás újraszervezése lehet a női szolidaritás másik fontos tere, amire jelenleg nem sok példát látunk. A mélyülő válság miatt viszont szükségünk lesz a szolidaritásra és a közös cselekvésre.