Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Előbb halunk meg, mint hogy veszni hagyjuk a nagy cégek fosszilis befektetéseit?

A kilencvenes évek neoliberális hullámának kevéssé ismert, de annál kártékonyabb maradványa az energetikai befektetéseket védő Energy Charter Treaty, amely ma már az unió zöld céljai előtt is akadályként tornyosul. A szerződés reformja vagy felbontása évek óta napirenden van, de hiába szorgalmazta erős EU-tagállamok szövetsége is a kilépést, a novemberi kongresszuson sem született meg a bátor döntés. Mi az ECT és miért kellene minél előbb nyugdíjazni?

„Íme, a zöld kapitalizmus”, mondhatnánk, látva az Energy Charter Treaty (ECT) körül kialakult szakértői és politikai vitákat, amelyek végjátéka ezekben a hetekben zajlik. A nemzetközi energiakongresszuson, amelyet 2022. november 22-én tartottak meg, még nem derült ki, hogy ki a győztes, de az erőviszonyok megváltozni látszanak. Vajon azt látjuk, ahogyan az utolsó szegeket verik be az egyezmény koporsójába? Vagy sikerül megmenteni a szegény fosszilis-energia befektetőket a zöldülés úthengerétől? Most éppen Kínától vagy Oroszországtól kell féljünk a szakértők szerint?

A november végi ECT-gyűlésen nem sikerült elfogadni a modernizációs csomagot, amelyet az Európai Bizottság éveken át tartó tárgyalások útján dolgozott ki, a csomag újra napirendre kerül a 2023 márciusában tartandó, következő ülésen. A csomag (átmeneti?) bukását az hozta el, hogy az előző pénteki Európai Uniós ülésen többen tartózkodtak, így az EB nem kapott felhatalmazást egy közös uniós álláspont képviseletére az ECT-vel kapcsolatban. Miért tartózkodtak tagállamok a szavazáson? Hogy erre válaszolhassunk, nézzük meg először az ECT történetét és az egyezményt övező kortárs vitákat.

Fosszilis befektetők érdekei > államok szuverenitása

A kilencvenes években nem csak a Backstreet Boys és a Spice Girls tarolta le a világot, hanem a neoliberalizmus ideológiája is a világ kormányainak a gazdaságpolitikáját, miközben a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) és más nemzetközi intézmények a tőke szabad áramlása előtt álló akadályainak lebontásán dolgoztak. A gazdasági globalizáció korszakának egyik lenyomata az Energy Charter Treaty, amely a multinacionális cégek befektetéseit helyezte pozícióba a nemzeti kormányok szuverenitásával szemben.

Az 1990-es években született ECT jellemzően klasszikus értelemben vett „nyugati hatalmak” és szovjet utódállamok részvételével valósult meg. Lényege, hogy védelmet nyújt az energetikai befektetéseknek – leginkább a fosszilisenergia-befektetéseknek – a résztvevő államok területén és a náluk bejelentett, de külföldre befektető aktorok számára. Amikor létrejött az egyezmény, még persze nem kifejezetten a zöld váltástól kellett félteni a befektetéseket, hanem attól, hogy a felbomló Szovjetunió területén történt befektetések esetleg veszteségeket okozhatnak otthon is.

Az egyezmény 54 aláírója között azonban nem csak a volt szovjet utódállamokat találjuk, hanem majdnem minden európai államot, beleértve Magyarországot és magát az EU-t is, így ezeknek az az országoknak a területén egyaránt hatályos. A valamivel később, 1998-ban, felállított ECT döntőbíróságok arra szolgáltak, hogy az energiabefektetéseket megvédjék a szovjet utódállamokban esetlegesen felmerülő államosítási, illetve tág értelemben vett szabályozási intézkedésektől. Amennyiben ezekben az országokban ilyen jellegű intézkedést vezetnek be, az energetikai befektető ezeken beperelheti a szóban forgó államot, amelynek nagy valószínűséggel kártérítést kell fizetnie az okozott veszteség becsült értékéből számítva.

A jövőbeli zöldítéstől is megvédték a befektetéseket

Természetesen az egyezmény szerzői előrelátóan a gazdasági válságok mellett politikai hóbortoktól is bevédték a befektetéseket, így például a mostani uniós zöld célokat elérni kívánó államok vezetőitől is. Ez az úgynevezett „naplemente-záradék”, ami egy esetleges kilépéstől számítva további 20 évig védelem alatt tartja a befektetéseket, és az esetleges be nem tartásért perek sokaságával fenyeget. Így hát, nem meglepő módon, az egyezmény sorsa szorosan összefügg a bolygónk sorsával is.

Szemléltető példaként érdemes felhoznunk azt a 2015 óta tartó pereskedést, ami Olaszország és a Rockhopper Exploration brit központú olajipari vállalat között zajlik. 2015-ben Olaszország visszaállítótta egy régebbi tiltó törvényét, amely kimondja, hogy a partközeli tengerszakaszokon nem lehet olajfelkutató tevékenységet végezni. Ez egy jobbára ártalmatlannak tűnő rendelkezés, amely csak részlegesen tiltja olajlelőhelyek felkutatását, a Rockhopper mégis pert indított, hiszen ezáltal elesett bizonyos tervezett bevételektől. Az ECT bírósága ezügyben a vállalatnak adott igazat, és Olaszországot 190 millió dolláros (közel 75 milliárd forint) kártérítésre kötelezte. Ezt a döntést Olaszország azóta is támadja.

Kilépni vagy reformálni?

Az egyezményt övező vitában két nagy tábor alakult ki, az egyik oldalon azokkal, akik kategorikus kilépést és a naplemente-záradék megkerülését szorgalmazzák, a másikon azok, akik az egyezmény modernizációjáért állnak ki.

Az első tábor egyre inkább erősödik. Nemrég Emmanuel Macron, Franciaország elnöke jelentette be, hogy szándékában áll kilépni az egyezményből, ezzel csatlakozva Spanyolországhoz, Lengyelországhoz, és Hollandiához, mivel szerinte az egyezmény nem összeegyeztethető a tagállamok klímacéljaival. Ehhez a táborhoz csatlakozott azóta Németország, Luxemburg, és Szlovénia is.

„Nagyszerű, hogy ezt a radikális lépést megtennék, de a »naplemente« miatt még így is 20 évig védve lesznek a fosszilis befektetések. Mit lehet tenni?”

– adódhatna a kérdés.  Szerencsénkre zöld szervezetek és a kilépni szándékozó országok kidolgoztak egy stratégiát a záradék megkerülésére. Ha az Európai Unió tagállamai koordináltan, együtt lépnek ki, akkor szerintük el lehet kerülni, hogy a záradék negatívan érintse a kilépőket. Így többek közt a fent felsorolt országok és szervezetek a koordinált kilépés mellett kampányolnak és gyűjtenek kampányukhoz szövetségeseket. Ez azért lehetséges, mert a legtöbb pereskedő cég európai központú, így, ha a koordinált kilépést egy EU-n belüli megegyezés követi, a záradék ártalmatlanítható.

További bíztató körülmény, hogy az Európai Bíróság egy 2021-es ítélete szerint az ECT nem felhasználható európai országok közötti pereskedésben. Probléma lehet azonban, hogy a „naplemente” továbbra is előkerülhet választottbíróságokon, ha nem uniós ECT-tagország indít pert, mint például Japán vagy Svájc. Így a védelem ebben az esetben nem száz százalékos. Az ECT okos szerzői ezen felül még egy extra védelmet is beépítettek az egyezménybe a 16-os cikk formájában, amely kimondja, hogy bármely ECT-országok közti, az ECT után létrejövő egyezmény érvénytelen, amennyiben a befektetések védelmét csökkentené.

A másik tábor az Európai Bizottság, megtámogatva szakértők és az ECT főtitkárának véleménynyilvánításával, továbbra is az egyezmény modernizációja mellett áll ki. Éveken át tartó tárgyalásokkal a hátuk mögött az EB egy olyan reformjavaslatot vitt a novemberi ECT-kongresszusra, ahol az EU területén az új (2023 utáni) fosszilisenergia-befektetések már nem élveznének védelmet, és a már megtörtént befektetések a „naplemente” által előírt 20 év helyett csak további 10 évig lennének védve. Fontos azonban megjegyezni, hogy a reformjavaslatot csak akkor vezetik be, ha az összes ECT-tagállam igennel szavaz rá.

Az egyik legfontosabb gyenge pontja a reformcsomagnak, amellett, hogy 10 évig még biztosan védenénk a fosszilisenergia-befektetéseket, hogy az EU-n kívüli tagállamok továbbra is nyújthatnak védelmet ezeknek a befektetéseknek. A reform tehát legfeljebb egy félmegoldás az EU-n kívüli országoknak.

Geopolitikai szempontok

Egyes unión kívüli országokban várható folyamatok  a reform melletti érvként is felmerültek: Irina Kustova szakpolitikai kutató is a reform mellett érvel geopolitikai szemszögből. Bár a szerző elismeri, hogy jelen helyzetben fontos, hogy az orosz energiabefektetések a lehető legkevesebb védelmet élvezzék, és az EU-nak az energiafüggetlenség prioritás kellene, hogy legyen, mégsem támogatja kilépést. Kustova azt hozza fel, hogy ha az EU kilép az ECT-ből, azzal nem csak az EU területén történt befektetések veszítik el a védelmet, hanem az EU-központú energiacégek külföldi befektetései is. Kustova szerint ez komoly hátrányt jelentene az EU-nak – leginkább Közép-Ázsiában, ahol ennek hatására kínai energiabefektetések vehetik át az európaiak helyét. Persze arról nem szól a fáma, hogy vajon miért gondolja azt a szerző, hogy a védelem elvesztéséből egyenesen következik a befektetések elvesztése.

Felmerülhet a kérdés, hogy talán azért lehetséges ez a következtetés, mert a periférikus országba irányuló európai energiabefektetések a centrum és a periféria közötti kizsákmányoló viszonyon alapulnak, ami miatt ezek az országok inkább más befektető után néznének?

Az ECT egyértelműen elavult, de be kell ismerjük, az 1994-es születésekor sem volt más, mint a nyugati energiacégek érdekeinek vasöklű védelmezője. Miután már látjuk az ECT káros voltát, és hogy az ECT puszta léte akadályozza az EU zöld energiaátmenet programját, elég nehéz amellett őszintén kiállni, hogy inkább tartsuk szem előtt néhány cég környezetromboló befektetésének védelmét, hogy még néhány csodálatos pillanatig az olaj-, szén- és gázóriások még több pénzt keressenek, ahelyett, hogy a földünk épségét és a gyerekeink jövőjét védenénk. Az egyértelmű győzelem elmaradt mindkét oldalon, addig is, marad a megszokott rendszer. Márciusban visszatérünk rá. „Íme a zöld kapitalizmus” – mondhatnánk.

Egy szolidáris gazdaságon alapuló energiarendszer felé

A szolidáris gazdaság lényege röviden annyi, hogy a mindennapi élet legfontosabb területein, például az energiatermelésben – de ide tartozik az élelem, a lakhatás vagy a gondoskodás is – olyan szervezeteket kell kialakítani, amelyek működését nem a profitkényszer határozza meg, hanem az érintett emberek és a természeti környezet igényei. A szolidáris gazdaság mozgalom olyan intézményeket épít világszerte, amelyek a gazdasági demokráciát gyakorolják a legkülönfélébb területeken, egyszerre véve fel a harcot az ökológiai és gazdasági válsággal. A Szolidáris Gazdaság Központ a terület hazai felkarolását, a szolidáris gazdasági ökoszisztéma fejlesztését tűzte ki célul. Az SZGK energia munkacsoportja a közösségi energia és az energiademokrácia hazai terjesztését tűzte ki célul annak érdekében, hogy a mainál biztonságosabb energiarendszerünk jöjjön létre, és hogy a zöld átmenetben ne a tőke minél nagyobb megtérülése, hanem az emberi szükségletek érvényesüljenek.