Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Jámbor András: A Fidesz nem népbutítást csinál, hanem politikai rendszert

Egyre többet hallom azt az állítást, hogy azért rossz az oktatás, mert a Fidesz célja az emberek elbutítása. Ezzel a mítosszal érdemes minél előbb leszámolnunk. És nem azért, mert tünci rózsaszín kiscicák vagyunk, akik nem akarnak rosszat mondani, hanem azért, mert ez egy káros gondolat, ami akadályozza azt, hogy elérjük a politikai céljainkat.

A világot egyszerű úgy látni, hogy a jó és a gonosz harca. Kényelmes ez politikusoknak, lánglelkű forradalmároknak, és nyilván még kényelmesebb az egyszerű embereknek, akiknek kevesebb idejük van politikával foglalkozni. Érthető üzenet, könnyű befogadni. Csakhogy az ilyen könnyű üzenetek a megoldások lehetőségétől tántorítanak el: hibás választ adnak arra, ami a probléma. Márpedig, ha nem a probléma ellen küzdünk, nem lesz megoldás. Én pedig speciel megoldásokat szeretnék, mert az érdekel, hogyan lesz jobb a közösségünknek.

Ha a pedagógiai hiányosságokat, magas óraszámot, az alacsony tanárbéreket, csupán az oktatási rendszer rossz működésének számlájára írjuk, sose fogjuk azokat megoldani. Ha hátralépünk egyet, látjuk, hogy a probléma tágabb, a nem működő oktatási rendszer mögött az Orbán-rendszer áll.

Béremelést nagy áron ki lehet harcolni, de az oktatás folyamatának további átalakítása már a teljes rendszer átalakítását igényli.

Így, bár taktikailag én is jó ötletnek tartom, hogy egy pedagógus- vagy diáktüntetés csak az oktatásról szóljon (egyszerűbb kommunikáció, jobb mozgósítás), de stratégiailag látni és láttatni kell, hogy aki most tiltakozásának ad hangot, az nem egy szakággal száll szembe, hanem az egész rendszerrel. Politizál, méghozzá pártpolitizál, és a rendszer átalakításra törekszik. De ez a rendszer nem csupán pártpolitikai: gazdasági és társadalmi céljai is vannak.

A Fidesz viszont a pillanatot igyekszik uralni. A ma statisztikáinak kell jóknak lenniük, ma kell eredményt elérni, a rövidtávú, könnyen elérhető haszon fontosabb, mint a hosszú távú stratégiai cél. Minden egyes napot meg kell nyerniük.

Az oktatás átfogó finanszírozása, a szakképzett munkaerő kitermelése, a termelékenység ebből következő növelése, ezzel együtt a bérek növelése, mindezek mellett pedig az így kinevelt, szakképzett munkaerőhöz illő gazdasági szektorok megteremtése csak nagyon hosszú távon beérő cél.

A Fidesz politikája a könnyen hulló gyümölcsökről szól, és ez határozza meg társadalomképüket is. Egyszerű recept ez: fordítsuk egymás ellen a kitalált érdemeseket és érdemtelenek, a munka mindenek felé emelésével, ehhez teremtsünk olyan gazdasági feltételeket, amelyben az alap biztonság meg tud teremtődni, hozzuk be a tőkét, és egy relatív jólétet tartsunk fenn.

Simuljunk bele a globális kapitalizmusba, fizessük ki a globális tőkét, adócsökkentéssel, adókedvezményekkel, direkt támogatásokkal, a munkajog leépítésével! A kapitalizmus előidézte gondokat, mint a klímaválság okozta migrációt és élelmiszerhiányt, a közösségi médiából fakadó dezintegrációt és individualizmust pedig csatornázzuk el egy mondvacsinált globális küzdelembe: a Dávid és Góliát könnyen befogadható harcaként narrált Brüsszel elleni küzdelembe.

A megélhetésért folyó bérharcot pedig egy kint és bent problémába fordítsuk át, amely tálalásban érdemesekre (dolgozók) és érdemtelenekre (rokkantak, vagy más okokból a társadalom peremére kerülők, cigányok) osztjuk az országot. Így a megélhetésükért küzdő emberek, megnyugodhatnak: van náluk lejjebb.

Mindeközben lehetetlenítsünk el minden próbálkozást a bérharcra, és némítsunk el minden hangot, amely alternatív gazdasági modellt kínál. Minél halkabb az alternatív megoldást követelők hangja, annál inkább fogják az emberek a mi módszerünkkel csatornázni dühüket.

[A] nyugdíjrendszer és a családpolitika reformjának példáján azt mutattam be, hogy a társadalmi különbségek szélesítése két módon zajlik egyszerre. Egyfelől a rossz munkaerőpiaci státusú, érdemtelennek tartott szegények sok esetben teljesen elesnek az ellátástól (mint például a rendszerből teljesen kiszoruló korábbi rokkantnyugdíjasok, vagy a családi pótléktól eleső gyerekek).

Azok, akik részesülnek az ellátásokban, jóval gyengébb szociális jogokkal rendelkeznek, mert az adókból finanszírozott transzfereket, szemben a társadalombiztosítási ellátásokkal, nem emelik rendezett szabályok alapján. Az érem másik oldala a jobb helyzetűek, az érdemesnek tartott „keményen dolgozók” magasabb szintű támogatása a jóléti újraelosztás mechanizmusain keresztül. Ezek a folyamatok növelik a nyugdíjasok és a gyermekes családok közötti jövedelmi különbségeket, és mélyítik a rossz  helyzetűek szegénységét. Mivel a gazdagabbak magasabb szintű ellátást kapnak, nem fognak háborogni a szegények számára létfontosságú ellátások értékvesztésén.

Miközben tehát a jobb helyzetűek bőkezű jóléti transzferekhez jutnak, az érdemtelen szegények, Gans szavaival, „mindig jó ürügyet szolgáltatnak a jóléti állam ellen intézett támadásokra.”[1]

Pontosan ezért közös ügyünk az oktatási rendszer működésképtelensége, és pontosan ezért nem lehet csak annyi a következtetés, hogy le akarja butítani a népet az Orbán-rendszer.

Mert az Orbán-rendszer nem népbutításból tartja fent magát. Nem a médiája teszi a rezsimet, ez utóbbi csupán egy eszköz, ami a fenti működési mechanizmusokat erősíti fel – persze, minél kiterjedtebb a médiabirodalom, annál inkább.

De az Orbán-rendszert mint rendszert csak úgy tudjuk meghaladni, ha világosan látjuk a helyét a globalizált világban, és világosan látjuk a működési mechanizmusait itthon is.

A fenti cikk nem hiánytalan leírása ennek a rendszernek, és biztosan tartalmaz tévedéseket is. De megpróbál rávilágítani, hogy a politika bonyolultabb dolog jól felröföghető szlogenek összességénél. Ha pedig az ellenzéki és a kormánytól független oldal nem végzi el azt az intellektuális feladatot, amely során megpróbálja leírni és meghaladni a rendszert, veresége bizonyos.

A szerző a Mérce alapító főszerkesztője volt, 2022-től a Szikra mozgalom elnökségi tagja, jelenleg a Párbeszéd frakciójában dolgozó parlamenti képviselő, de a cikk csupán magánvéleményét tükrözi; Facebook-oldalán rendszeresen kommentálja a közéleti eseményeket.

[1] – Szikra Dorottya, Távolodás ez európai szociális modelltől – a szegénység társadalompolitikája In. Magyar tudomány (ISSN: 0025-0325) (eISSN: 1588-1245) 179: (6) pp. 858-871.
2018.

Kiemelt kép: Kiss Soma Ábrahám / Mérce