Ha valaki, hát Szijjártó Péter biztosan tudja, mi minden van a gödi akkumulátorgyárát gigantikusra bővítő Samsung rovásán, a külügyminiszter mégis minden adandó alkalommal úgy parolázik a dél-koreai cég vezetőivel, mintha minden a legnagyobb rendben lenne.

„A koreai beruházók immáron az öt legnagyobb beruházói közösség egyikévé váltak, az elmúlt években rendre tőlük érkezett a legtöbb beruházás Magyarországra. A Samsung SDI elnökével, Choi YoonHo-val (sic!) azon vagyunk, hogy ez a tendencia folytatódjon”

– írta hétfőn Facebook-oldalán Szijjártó.

A diplomácia persze már csak ilyen – a kézfogós fényképek mellett hogy mutatna a gyártól szenvedő lakosságért való kiállás? A Samsung viselkedéséből azonban pontosan látható, hogy a kormány a színfalak mögött sem próbálkozik semmiféle elvárást támasztani a dél-koreai multi felé. Pedig volna itt néhány „tendencia”, amelyeket folytatás helyett érdemes lenne megfordítani. Kezdetnek elég lenne, ha betartatnák a Samsunggal a magyar jogszabályokat, ha pedig igazán merészek akarnának lenni, a gigagyár bővítését a lakosság kártalanításához kötnék – ami, tegyük hozzá, aprópénz lenne az állami milliárdokkal megajándékozott cégnek.

Minden jel arra utal azonban, hogy a magyar kormány annyira szerette volna a dél-koreai cégvezetőket a barátai között tudni, hogy biztos, ami biztos, jó kutya módjára lefeküdt a földre, a hátára fordult, és megadta magát. És azóta sem mer egy rossz mozdulatot sem tenni, nehogy rávicsorogjanak a nagykutyák. Most nem lehet ugrálni, most van itt az ideje az autóipar elektromos alapokra történő átállásának. És vele együtt persze a német multik kegyeinek lesése helyett a dél-koreai akkumulátorgyár-beruházások számára is most kell  barátságos környezetet kialakítani – lehetőleg úgy, hogy közben a NER-vállalkozóknak is csurranjon-cseppenjen néhány megbízás.

A kormány sikerpropagandája és a valóság között azonban egyre nagyobb szakadék tátong. Miközben számos gödi valószínűleg az elmúlt éjszakákon is eldönthette, hogy a Samsung akkumulátorgyárának zúgása miatt nem alszik a tikkasztó nyári melegben nyitva hagyott ablakok mellett, vagy – kis szerencsével – csukott ablaknál legalább csöndben, de 30 fokban „pihenhet”, arról továbbra sem tudni semmit, honnan és pontosan hogyan került egy akkumulátorgyártáshoz is használt oldószer a kútjaik vizébe jó pár héttel ezelőtt. A több száz tonna veszélyes anyaggal dolgozó gyár utóbbi időben feltárt (a hatóságok és a cég által nem túl nagy dobra vert) szabálytalan működése pedig folyamatos félelmet kelt. A gyár árnyékában élőknek tett egyetlen kormányzati gesztus egy mára félig kiszáradt, vékonyka csemetékből álló „véderdő” telepítése volt a gyár oldalában, amely szomorú szimbóluma annak, hogyan is állnak országunk megválasztott vezetői a helyi közösségek jogainak védelméhez a gazdasági érdekekkel szemben.

A külügyminiszter posztjában azzal kapcsolatban is örömét fejezte ki, hogy a gödi gyárban már több mint 5000 ember dolgozik, és a dél-koreai cég globális terjeszkedéseiben ezután is fontos szerepet szán Magyarországnak.

Legyünk tehát hálásak a multinak, hogy miután mindent, de tényleg: mindent elrendezett a kormány annak érdekében, hogy a gyár akadálytalanul, a helyiek és az önkormányzat beleszólása nélkül növekedhessen a gödi kertek alatt,

méltóztatik biztosítani a miniszter urat, hogy a jövőben még több hasonló beruházással örvendezteti majd meg a magyar lakosságot.

Legyen szó engedély nélküli működésről vagy zajhatárérték-megsértésről, az elmúlt években nem igazán akadt olyan, a Samsung által elkövetett szabálytalanság, amely érdemi, visszatartó erejű következménnyel járt volna. Arról nem is beszélve, mennyire álságos a munkahelyteremtéssel lobbizni egy olyan gyár mellett, amelyről a hatóság nemrég kimondta: „több munkavállalójának egészségét, testi épségét súlyosan és közvetlenül veszélyeztette.” A jegyzőkönyv szerint

a munkások hónapokon át az egészségügyi határértéket meghaladó mértékben voltak kitéve különböző veszélyes gázoknak, és a cég megszegte a rákkeltő anyagokkal kapcsolatos előírásokat is.

Továbbá nem működtek megfelelően a szűrőberendezések, így különböző porokat, fémeket és szerves illékony anyagokat lélegezhettek be a dolgozók több munkaterületen is; a cég csak többszöri felszólításra küldte el a vizsgálati anyagokat a hatóságnak, nem biztosították a megfelelő védőeszközök használatát, nem gondoskodtak a rákkeltő anyagokkal szennyezett munkaeszközök takarításáról, nem készítettek megfelelő kémiai kockázatértékelést – és a sor még tovább folytatható. Mindezt persze azok után, hogy a gödiek évek óta minden egyes gyárral kapcsolatos közmeghallgatáson végigülték a Samsung képviselőinek kiselőadását a gyár szuperbiztonságosságáról.

A maximálisan kiszabható 10 millió (!) forintos bírság mellett szerencsére bőven marad forrása a 759 milliárdos árbevételű cégnek a munkavédelemre – nem mintha bárki is bezárással fenyegetné. Minden bizonnyal ez sem kerülte el Szijjártó Péter figyelmét, de abból ugyebár senki sem jönne ki szerencsésen, ha a kormány elismerné a probléma létezését, sőt mi több: esetleg hatékonyan fel is lépne ellene. Ezért inkább annak a látszatára sem ad, hogy foglalkozik az üggyel. Párhuzamos valóságot kreál a gazdaságunkat megmentő, munkahelyteremtő, zöldre festett elektromos autóipari beruházásokról, a valóság azonban egyre többször, egyre sokkolóbb tényekkel tör át a kormányzati kommunikációt körüllengő rózsaszín ködön.

A magukra maradt lakosok minden alkalmat megragadnak, hogy segélykiáltásaikat eljuttassák az illetékesekhez, miközben a civilek szinte minden szabadidejüket beáldozva igyekeznek a közösség jogait képviselni, és adatokat kicsikarni a hatóságokból, amelyek mindig tartogatnak valamilyen újabb dermesztő meglepetést a gyáróriásról. Amíg ők talpon vannak, az igazságot nem lehet a szőnyeg alá söpörni.

Nehéz ugyanakkor optimistán szemlélni a helyzetet: mindenkinek csak egy élete van, amit, ha egy mód van rá, nem egy veszélyes anyagokkal teli gyármonstrum mellett akar leélni, szélmalomharcot vívva az igazáért, mielőtt még túl késő lenne.

Az egyetlen esély a nyilvánosság ereje marad, és az emberek meggyőzése arról, hogy nem kizárólag lokális problémáról van szó. A veszélyes anyagok, a kamionok százai, a talajvíz nem áll meg a városhatáron, ráadásul ha egyvalamit elhihetünk a külügyminiszternek, az az, hogy gombamód fognak szaporodni az elektromos autóipari gyárak a következő években, a Samsunghoz hasonló problémákat és veszélyeket okozva a lakosságnak, miközben azzal is szembe kell néznünk, hogy az előttünk álló egyre aszályosabb időkben az elképesztő vízmennyiséget elszipolyozó akkumulátorgyárakkal kell majd osztoznunk az ivóvizen. Bárki szomszédjába épülhet a következő gyár, melynek zaját és veszélyeit biztosan nem Szijjártó Péter lesz kénytelen elviselni.