Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Körtúra a városban, oszlatás a Jászain – a kata-tüntetések két napja képekben

Ez a cikk több mint 1 éves.

Komoly társadalmi felháborodást váltott ki, mikor július 11. hétfőn gyakorlatilag biztossá vált hogy a nagyjából négyszázezer ember egyszerű és kedvezményes adózását lehetővé tévő kata adózás reformjával a jelenleg katázók túlnyomó többsége számára megszűnik ez a lehetőség.

Kedden és szerdán amellett hogy élőben közvetítettük az eseményeket, valamint szöveges formában beszámoltunk róluk, fényképeket is készített nekünk Dián Ákos fotóriporter.

Az alábbiakban a tüntetéssorozat eddigi két napján készült fotókból válogatunk.

Szerdán a tüntetők körbejárták a várost

De előtte nagyjából 3 000 (más számítások szerint 2 000 000) ember meghallgatta a Kossuth téren a Momentum tüntetésének felszólalóit.

Tüntetés a kata-törvény módosítása ellen 2022. július 13-án. Fotó: Dián Ákos

A Rendezvényen részt vett a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete is.

Tüntetés a kata-törvény módosítása ellen 2022. július 13-án. Fotó: Dián Ákos

Nem utolsó sorban pedig számos érintett, akik között elég látványosak voltak a formaruhát viselő futárok.

Robogós futárok a kata szigorítása elleni tüntetésen. Fotó: Dián Ákos / Mérce

Miután a Momentum hivatalosan lezárta a tüntetést a Kossuth téren, többen elkezdték noszogatni a tömeget, hogy menjenek ki a Nyugati térre, hogy tiltakozásképp megbénítsák a forgalmat.

Tüntetés a kata-törvény módosítása ellen 2022. július 13-án. Fotó: Dián Ákos

Ami sikerült is.

Tiltakozók a Nyugati téren a kata szigorítása elleni tüntetésen. Fotó: Dián Ákos / Mérce

A tüntetők a felüljáró karzatát is elfoglalták.

Zászlót lengető tiltakozók a Nyugati téri felüljárón a kata szigorítása elleni tüntetésen. Fotó: Dián Ákos / Mérce

A futárok itt is szép számmal képviseltették magukat.

Biciklis és robogós futárok a Nyugati téren a kata szigorítása elleni tüntetésen. Fotó: Dián Ákos / Mérce

A tömeg viszonylag szervezetlen volt, jobbára ad hoc módon döntötték el a résztvevők, hogy merre induljanak tovább. A rendőrség pedig jobbára biztosította is az útvonalat.

A Nyugati térről a Fidesz kétharmados győzelmeit követő nyarakon immár hagyománnyá váló módon Oktogon felé vették az irányt a tiltakozók, hogy ott bénítsák meg a forgalmat.

Tüntetők szeretlek Kata, fotós vagyok, nem adócsaló feliratú táblákkal a Nyugati téren a kata szigorítása elleni tüntetésen. Fotó: Dián Ákos / Mérce

Országgyűlési képviselők is tartottak a tömeggel.

 

Jámbor András tüntetőkkel autók között a Nagykörúton a kata szigorítása elleni tüntetésen. Fotó: Dián Ákos / Mérce

A Körúton várakozó autósok közül többen is szimpátiájukat fejezték ki.

Autósok is támogatták a kata szigorítása elleni tüntetést. Fotó: Dián Ákos / Mérce

És a kerékpáros futároknak sem volt ellenükre.

Pacsi a katázó bringásfutárral a kata szigorítása elleni tüntetésen. Fotó: Dián Ákos / Mérce

Az Oktogonra érve pedig rövid ideig úgy tűnt, feléled az oktogonozás megosztó hagyománya is.

Piknikhangulat az Oktogonon a kata szigorítása elleni tüntetésen. Fotó: Dián Ákos / Mérce

A tüntetők egy jelentős része viszont nem akart letelepedni a téren, hanem inkább továbbindultak a Fidesz Lendvay utcai székháza elé, hogy ott fejezzék ki elégedetlenségüket.

Rendőrök próbálnak kocsival tüntetőket lenyomni az Andrássy úton a kata szigorítása elleni tüntetésen. Fotó: Dián Ákos / Mérce

Az Andrássy út egyik szervizútján egy szirénázó rendőrautó megpróbálta letolni a tömeget, ennek keretében kishíján elgázolt pár tüntetőt. Az odacsődülő tömeg végül meghátrálásra késztette a rendőröket, akik láthatóan nem akartak komolyabb konfliktust vállalni, ami jobban feltüzelhetné a tüntetőket.

A tüntetők rendőrökkel konfrontálódnak az Andrássy úti atrocitás után a kata szigorítása elleni tüntetésen. Fotó: Dián Ákos / Mérce

Végül a tüntetők és a rendőrök rövid összeszólalkozás után szétváltak, és folytatták útjukat a Hősök tere irányába.

A tüntetők rendőrökkel konfrontálódnak az Andrássy úti atrocitás után a kata szigorítása elleni tüntetésen. Fotó: Dián Ákos / Mérce

Ahol el is haladtak a Lendvay utca felé menet.

A Hősök tere mellett vonultak a Fidesz székháza felé a kata szigorítása ellen tüntetők. Fotó: Dián Ákos / Mérce

A Fidesz-székháznál rendőrsorfal várta a tüntetőket, akik viszont jellemzően nem akartak áttörni.

A rendőrsorfallal néznek szembe kata szigorítása elleni tiltakozók a Fidesz Lendvay utcai székházánál. Fotó: Dián Ákos / Mérce

Ezzel szemben táblákkal,

A kata szigorítása elleni tiltakozó a Fidesz Lendvay utcai székházánál. Fotó: Dián Ákos / Mérce

valamint közösségi mikrofonnal fejezték ki véleményüket.

Katás vállalkozó újságíró felszólalása a Fidesz Lendvay utcai székháza előtt a kata szigorítása elleni tüntetésen. Fotó: Dián Ákos / Mérce

Tiltakozók a Fidesz Lendvay utcai székházánál a kata szigorítása elleni tüntetésen. Fotó: Dián Ákos / Mérce

Majd elindultak vissza az Oktogonra, hogy egyesüljenek az ott maradt társaikkal.

Tiltakozók vonulnak az Andrássy úton a kata szigorítása elleni tüntetésen. Fotó: Dián Ákos / Mérce

A tömeg itt ellenállásba ütközött: a sorfalba rendeződött rendőrök nem engedték, hogy az Andrássy úton a Deák Ferenc tér felé haladjanak tovább.

Tiltakozók az Oktogonon a kata szigorítása elleni tüntetésen. Fotó: Dián Ákos / Mérce

Egy tüntető szóváltásba keveredett a rendőrökkel a kata szigorítása elleni tüntetésen. Fotó: Dián Ákos / Mérce

Így végül inkább a Blaha Lujza tér irányába indult az ekkor – némi fluktuáció mellett – még mindig nagyjából háromezres tömeg.

Tüntetők vonulnak az Erzsébet körúton a kata szigorítása elleni tüntetésen. Fotó: Dián Ákos / Mérce

Valaki egy tülköt is megszólaltatott az Erzsébet körúton a kata szigorítása elleni tüntetésen. Fotó: Dián Ákos / Mérce

Ahonnan az Erzsébet híd felé vették az irányt, miközben a tüntetők egy része még hosszabban időzött a Blahán.

A Wolt futárok a tiltakozások idején is dolgoznak a kata szigorítása elleni tüntetésen. Fotó: Dián Ákos / Mérce

Tüntetők kerékpárral a Kossuth Lajos utcán a kata szigorítása elleni tüntetésen. Fotó: Dián Ákos / Mérce

Tüntetők a Szabad Sajtó útján a kata szigorítása elleni tüntetésen. Fotó: Dián Ákos / Mérce

Nagyjából egy órára el is foglalták a tüntetők a hidat, mielőtt továbbhaladtak volna. A tiltakozók egy része még további nagyjából egy órán át tartotta blokád alatt a pesti hídfőt.

Tüntetők mobiltelefonjaikkal világítanak az elfoglalt Erzsébet hídon a kata szigorítása elleni tüntetésen. Fotó: Dián Ákos / Mérce

Paróczai Anikó a Momentum védjegyévé vált lila füstgránátot eregeti az Erzsébet hídon a kata szigorítása elleni tüntetésen. Fotó: Dián Ákos / Mérce

Innen a résztvevők végül a Várba mentek Orbán Viktor miniszterelnök irodájához, a Karmelita kolostorhoz, ahol ismét rendőrsorfal várta őket.

Tüntetők néznek farkasszemet a rohamrendőrökkel a Várban a kata szigorítása elleni tüntetésen. Fotó: Dián Ákos / Mérce

Orbán Viktor irodája közelében, a Várban rohamrendőrökkel néztek farkasszemet a kata szigorítása ellen tüntetők. Fotó: Dián Ákos / Mérce

Később a tüntetők levonultak a Várból a Margit híd budai hídfőjéhez, ahol elénekelték a himnuszt, majd hazamentek. A szerdai napról szóló közvetítésünk az alább nézhető vissza.

Kedden nem voltak ilyen békések a rendőrök, fotóriporterünket meggyomrozták a Jászai Mari téren

Kedden – mindössze benyújtása után egy nappal – szavazta meg az Országgyűlés a kata adózás szigorítását, emiatt már reggel tíztől tüntettek a reform ellenzői a Kossuth téren, majd kisvártatva a Jászai Mari térre vonultak át.

Tüntetés a kata szabályainak módosítása ellen 2022. július 12-én. Fotó: Juhász-Boylan Kincső / Mérce

A Jászai Mari téren hamarost blokkolták a villamos- és közúti forgalmat.

Tiltakozók július 12. kedden a kata szigorítása elleni tüntetésen a Jászai Mari téren. Fotó: Dián Ákos / Mérce

Kedden is szép számmal jelentek meg futárok.

Tüntető futárok július 12. kedden a kata szigorítása elleni tüntetésen a Jászai Mari téren. Fotó: Dián Ákos / Mérce

Akik egy csoportja gúlát is rakott jellegzetes táskáikból.

Ételfutárok táskapiramist építenek július 12. kedden a kata szigorítása elleni tüntetésen a Jászai Mari téren. Fotó: Dián Ákos / Mérce

A tiltakozók több órát töltöttek a Jászai Mari téren a hőségben.

A tüntetők vizet hoznak július 12. kedden a kata szigorítása elleni tüntetésen a Jászai Mari téren. Fotó: Dián Ákos / Mérce

Több országgyűlési képviselő is megjelent.

Hadházy Ákos interjút ad kollégánknak július 12. kedden a kata szigorítása elleni tüntetésen a Jászai Mari téren. Fotó: Dián Ákos / Mérce

Jámbor András július 12. kedden a kata szigorítása elleni tüntetésen a Jászai Mari téren. Fotó: Dián Ákos / Mérce

A hídlezárás alapvetően békésen zajlott, ennek ellenére késő délután rohamrendőröket vezényeltek ki a Jászai Mari tér kiürítésére.

Rendőrök vonulnak fel július 12. kedden a kata szigorítása elleni tüntetésen a Jászai Mari téren. Fotó: Dián Ákos / Mérce

Akik aztán igyekeztek a békés tüntetőket eltávolítani a hídról.

G Ras és családja ellen intézkednek a rendőrök július 12. kedden a kata szigorítása elleni tüntetésen a Jászai Mari téren. Fotó: Dián Ákos / Mérce

Tiltakozók ellen intézkednek a rendőrök július 12. kedden a kata szigorítása elleni tüntetésen a Jászai Mari téren. Fotó: Dián Ákos / Mérce

Egy idő után pedig erőt is alkalmaztak.

Tiltakozók ellen intézkednek a rendőrök július 12. kedden a kata szigorítása elleni tüntetésen a Jászai Mari téren. Fotó: Dián Ákos / Mérce

Tiltakozók ellen intézkednek a rendőrök július 12. kedden a kata szigorítása elleni tüntetésen a Jászai Mari téren. Fotó: Dián Ákos / Mérce

Tiltakozók ellen intézkednek a rendőrök július 12. kedden a kata szigorítása elleni tüntetésen a Jászai Mari téren. Fotó: Dián Ákos / Mérce

Fotóriporter kollégánkat is ekkor érte inzultus, a tömegben – ahol nem lehet látni kívülről, mert összefeszül a rendőrök sorfala a tüntetőkkel – gyomorszájon vágták, és a dulakodásban a táskája is elszakadt. Komolyabb baja szerencsére nem esett.

Tiltakozó ellen intézkednek a rendőrök július 12. kedden a kata szigorítása elleni tüntetésen a Jászai Mari téren. Fotó: Dián Ákos / Mérce

Tiltakozó ellen intézkednek a rendőrök július 12. kedden a kata szigorítása elleni tüntetésen a Jászai Mari téren. Fotó: Dián Ákos / Mérce

Tiltakozó ellen intézkednek a rendőrök július 12. kedden a kata szigorítása elleni tüntetésen a Jászai Mari téren. Fotó: Dián Ákos / Mérce

Tiltakozó ellen intézkednek a rendőrök július 12. kedden a kata szigorítása elleni tüntetésen a Jászai Mari téren. Fotó: Dián Ákos / Mérce

Tiltakozók ellen intézkednek a rendőrök július 12. kedden a kata szigorítása elleni tüntetésen a Jászai Mari téren. Fotó: Dián Ákos / Mérce

A rendőrök a tüntetők által állított sátrakat is elbontották.

Rendőrök sátrat bontanak július 12. kedden a kata szigorítása elleni tüntetésen a Jászai Mari téren. Fotó: Dián Ákos / Mérce

Tüntetők és rendőrök sátorral július 12. kedden a kata szigorítása elleni tüntetésen a Jászai Mari téren. Fotó: Dián Ákos / Mérce

Valamint országgyűlési képviselőkkel is dulakodtak.

Csárdi Antal ellen intézkednek a rendőrök július 12. kedden a kata szigorítása elleni tüntetésen a Jászai Mari téren. Fotó: Dián Ákos / Mérce

Csárdi Antal ellen intézkednek a rendőrök július 12. kedden a kata szigorítása elleni tüntetésen a Jászai Mari téren. Fotó: Dián Ákos / Mérce

Jámbor András ellen intézkednek a rendőrök július 12. kedden a kata szigorítása elleni tüntetésen a Jászai Mari téren. Fotó: Dián Ákos / Mérce

Jámbor András ellen intézkednek a rendőrök július 12. kedden a kata szigorítása elleni tüntetésen a Jászai Mari téren. Fotó: Dián Ákos / Mérce

Egy emberért mentő jött, amit a tüntetők átengedtek – nyomában viszont a tiltakozók szerint bevonultak a rendőrök.

Rendőrök mentőautóval július 12. kedden a kata szigorítása elleni tüntetésen a Jászai Mari téren. Fotó: Dián Ákos / Mérce

Végül kora estére kiszorították a tüntetőket a sínekről, így újraindult a villamosforgalom.

Rendőrök terelik ki a tüntetőket a sínekről július 12. kedden a kata szigorítása elleni tüntetésen a Jászai Mari téren. Fotó: Dián Ákos / Mérce

Tüntető rendőrökkel és villamossal július 12. kedden a kata szigorítása elleni tüntetésen a Jászai Mari téren. Fotó: Dián Ákos / Mérce

A keddi tüntetést feldolgozó felvételünket az alább lehet visszanézni.

Címlapkép: Dián Ákos / Mérce