Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Szabad hétvége vagy Magyar Gárda? Megnéztük, mit kínál a Mi Hazánk a munkásoknak és szakszervezeteknek május elsején

Francesca Fiorentini amerikai újságíró 2017-ben megjegyezte:

„Ne tegyünk egyenlőségjelet jobboldali és baloldali harag közé, hiszen a jobboldali harag a Ku Klux Klant adta nekünk, a baloldali harag viszont a hétvégét.”

A szabad hétvégéből a 2022-ben élő és dolgozó embernek nem sok maradt meg. Az viszont mindenképpen érdekes kérdés, hogy a munkásosztály haragja olyan harag-e, ami feltétlenül Ku Klux Klant, Magyar Gárdát, stb, ad nekünk, esetleg olyan harag, amely amúgy a hétvégét adná vissza? Folyamatosan arról értekezünk ugyanis, hogy „a munkásosztály” (így, mint osztály) egyre inkább a jobboldali erők felé tolódik, haragjuk lehet-e olyan termékeny düh, ami az osztálytudatot, és nem a csoportidentitást, az identitásalapú elkülönülés helyett az érdekérvényesítést helyezi újra fókuszba?

Ennek a kérdésnek a megválaszolására látogattunk el az immár parlamentben helyet foglaló Mi Hazánk majálisára, ahol ez évben először „szakszervezeti fórumot” is szervezett az amúgy cigányellenességéről és oltásellenességéről is ismert párt „munkaügyi kabinetje”.

Az ingyen szalonnás rántottából már nem jutott nekünk, amikor a Hajógyári sziget egy távolabbi szegletébe kicsivel délelőtt 10 előtt megérkeztünk. A szélsőjobboldali-radikális párt megalakulása óta minden évben itt tartja első májusi eseményét. Történelmi előzményei a Városligettől (a munkásmajálisok hagyományos helyszínétől) távol, ugyanezen a szigeten megtartott ‘90-es és 2000-es évekbeli MIÉP- és Jobbik-majálisok.

Ha az ingyenreggeliből már nem is jutott, az események már reggel is javában folytak. A felhozatal egy hagyományos, és valóban kiveszőben lévő búcsú hangulatától annyiban tért el, amennyiben ez a radikális Jobbik örökös-szervezetéhez illik: a gyerekek által meglovagolt pónik, a kisállat-simogató, a sörcsapok, a lacikonyhák mellé kaptak a látogatók turulos bőrdíszművest, Budaházy György kiszabadítását követelő, tematikus pólókat áruló standot, beöltözött csendőröket, akikkel fényképezkedni lehetett, és a párt legújabb aláírásgyűjtését is, ami a háborúzó Oroszország elleni EU-s szankciókat akarja eltöröltetni, vagy legalábbis Magyarországot azok kivetéséből kivonni.

Egy szempontból azonban ebben az évben a program egészen más volt a Mi Hazánknál. Ahogyan ugyanis Lantos Jánosnak, a Mi Hazánk mindössze egy éve alakult „Munkaügyi Kabinetje” vezetőjének az esemény előtt körülbelül egy héttel kiadott sajtóközleményéből kiderült, „a Mi Hazánk szerint sem a Fidesz, sem a vadkapitalistává vedlett baloldal nem tartotta fontosnak a munkavállalói érdekérvényesítés erősítését. A párt azt üzeni a szakszervezeteknek: dolgozzanak együtt azért, hogy Magyarországon a magyar dolgozó legyen az első”.

Az üzenet, amely szerint a párt a „vadkapitalistává vedlett” parlamenti erőkkel szemben a dolgozói érdekérvényesítés mellé állt, kétségkívül újdonság. A 2000-es évek végétől ugyanis, noha a szélsőjobboldal szavazóbázisa minden kutatás szerint jelentősen terjeszkedett a munkásosztályon belül (sokan egyenesen a gyurcsányi MSZP-től pártoltak Vona Gábor Jobbikjához, majd a Mi Hazánkhoz), a szakszervezetek egyfajta vörös posztót jelentettek számukra, hagyományosan ugyanis a szakszervezeti mozgalom (MSzOSz, majd MaSzSz) a rendszerváltásnak is a baloldalán helyezkedett el, és hiába gyengült meg véglegesen a 2000-es évek kormányai alatt, majd a 2012-es új Munka Törvénykönyve után, nagy részük mindig vagy a balliberális politikai oldalhoz, vagy, más esetekben (Liga Szakszervezetek Szövetsége, Munkástanácsok) a Fideszhez húzott. Csupán ritkán születtek olyan kezdeményezések, mint például a radikális Jobbik bábáskodása nyomán életre hívott „Tettrekész Magyar Rendőrség Szakszervezete”. És még ez utóbbi is inkább csupán a jogi támadhatatlanság miatt alakult meg ebben a formában, a gyakorlatban inkább cigányellenes gondolatokat támogató rendőrök bajtársi szövetségeként működött.

Ma már a Jobbik jelentősen meggyengült, szavazóik viszont jelentős részben átvándoroltak a keményvonalasabb Mi Hazánk Mozgalomhoz. Lantos János pedig, az eddigi, szinte kizárólag kultúrharcos (cigányságot, bevándorlókat és a szexuális kisebbségeket támadó) politika és a covid-szkepticizmus mellett most a szakszervezetek politikai átállításával is megpróbálkozik.

Ennek jegyében a botcsinálta Varázs Tamás bűvész és a gyerekzenekar után, de még éppen Toroczkai László pártelnöki szereplése előtt a majális programjába belefért egy szakszervezeti kerekasztal is.

Varázsd Tamás bűvészealőadása a Mi Hazánk majálisán 2022 május 1-én

Korporatista kolbászfesztivál

Ezen három szakszervezeti vezető is helyet foglalt Lantos János mellett, a Mi Hazánk logója alatt: Radics Gábor, a Gumiipari Szakszervezeti Szövetség elnöke, aki már korábbi riportjainkban is számos alkalommal feltűnt. Ott ült még Kiss László, aki az esztergomi Suzuki gyárban évtizedek óta fáradozik a különböző szakszervezetek létrehozásában és elismertetésén, mindeddig hiába. A harmadik szereplő, Vidó Attila, a Hivatásos Tűzoltók Független Szakszervezetének elnöke nem csupán belépett már a Mi Hazánkba, de Gyulán a párt színeiben egyéni képviselőjelöltként is elindult 2022-ben, végül 6,35 százalékos eredményt elérve. Az, hogy Vidó immár képviselőjelölt és párttag is, azért jól mutatja, legjobb kapcsolata a szélsőjobboldalnak a rendvédelmisek között van, most elsősorban az ipari szakszervezetek felé nyitna, főleg pedig azok felé, akik vagy meggyőződés, vagy valamilyen komoly konfliktus miatt eltávolodtak a nagy szakszervezeti konföderációktól.

Ez utóbbi téma viszonylag sok terepet kapott a Lantos által moderált beszélgetés során is. Radics, mint korábban egy szegedi eseményen, most is beszámolt arról, hogy a 2021-es tavaszi sztrájk alatt, de már előtte is komoly konfliktusa támadt a hivatalos szakszervezeti vezetéssel. A beszélgetésen Radics egy olyan birtokába jutott magánlevélről is beszélt, amelyben, még 2019-ben egy szakszervezeti funkcionárius elhatárolódott a gyár vezetősége felé az akciótól, amikor Radics Gábor a Mi Hazánk tagjait kérte meg, segítsenek nekik a rabszolgatörvény ellen tüntetni. Ezzel ez a vezető Radics szerint viszont épp a munkáltatónak adott fegyvert a kezébe.

Egyébiránt Radics volt az egyedüli, aki közölte a színpadon, ugyan ezek a dolgok fájnak neki, ahogyan az is, hogy egyedül Lázár János, a választókerület fideszes képviselője ajánlott fel fejenként 100 000 forint kompenzációt a 2021-es sztrájk után elbocsátott makói munkásoknak, de mindezek ellenére ő továbbra is baloldali érzelmű.

„Elkeserítő, hogy nem kaptunk segítséget onnan, ahonnan kellett volna, és még elkeserítőbb, hogy még a szakszervezetek sem segítettek”

– jellemezte a helyzetet Radics, 2018-’19-es rabszolgatörvény-tüntetések és a 2021-es makói Conti-sztrájk kapcsán.

Beszámolt arról, nemrég „egy baloldali formáció” (a Szikra) még egy dokumentumfilmet is eljuttatott hozzájuk, ami a francia Conti-munkások harcáról szólt. Noha náluk nem történt gyárbezárás, mint a filmen bemutatott francia esetben, a leépítések módja „kísértetiesen hasonlított” arra, ami velük is történt, amikor a sztrájkban részt vevő makói munkásokat elkezdték elküldeni (közülük néhányat Radics alapszervezetének szegedi Continental-gyára alkalmazott). A Continental északkelet-franciaországi, clairoix-i üzemét ugyan a cég 2009-ben bezárta, és az ottaniak küzdelme ez ellen folyt, a makói üzemet pedig ilyesmi nem fenyegeti, itt a 2021-es sztrájk miatt fájhatott a tulajdonosok feje. Mégis, a dolgozók akaratának megtörésében alkalmazott módszerek (jogászkodás, a közös tárgyalás elkerülésének kísérletei, háttéralkuk) mindkét esetben megjelentek a GSzSz elnöke szerint.

„Ebből le tudtuk képezni, hogyan végzi ez a vállalat a leépítéseket”

– mondta el Radics arról, miért volt fontos a nemzetközi kitekintés.

Kiss László ezután arról beszélt, a szakszervezeti szövetségeket ő a független szakszervezetek segítségével újítaná meg. Radics erről az ötletről közölte, képtelenségnek tartja, szerinte a szakszervezeti vezetők sok helyen kirobbanthatatlanok.

Fotó: Tóth Csaba Tibor / Mérce

Egy másik kérdésre viszont Kiss azt is kifejtette, ő például nem tartja helyesnek, hogy „magyar munkások” helyett a nagy cégek „ukrán, indiai” munkaerőt alkalmaznak. Az esztergomi helyzetet úgy írta le, az ukrán vendégmunkásokkal sok baj volt, „kipofozták a többieket a kocsmából”, de amint megkapták az európai munkavállalási engedélyt, ők gyorsan továbbálltak. Helyettük most indiaiak vannak, akikkel Kiss szerint hasonló konfliktusok a városban nincsenek: ugyan „sötét tónusú” bőrükről messzire feltűnnek Esztergomban, de Kiss szerint „udvariasak és tisztelettudóak is.” Csupán azt nehezményezi, hogy kicsit több bérért „magyar is akadt volna a pozíciókra.”

Radics Gábor vele szemben többször is kifejezte, őt és munkatársait a szakszervezetben tényleg nem érdekli a szakszervezeti tagok politikai-vallási meggyőződése vagy származása, hiszen ilyen alapon válogatva szerinte nem is lehetne megszervezni a dolgozókat.

Annak ellenére, hogy a legtöbb szó a fórumon is a munkások elkeserítő helyzetéről és a magyar, illetve multicégek kritikán aluli hozzáállásáról hangzott el, Lantos János a beszélgetés közepén mégis megpróbált elhatárolódni a szakszervezetek radikális megoldásaitól, amikor így tett fel egy kérdést:

„Nem szeretném, ha bárkiben is az a félreértés maradna meg, hogy mi a munkáltatót és munkavállalót ellenségeknek tekintenénk. Egy ideális, közeli társadalomnak az alapja – én úgy gondolom, és ez nekem személyes vízióm – az kellene legyen, hogy megvalósuljon a munkabéke, hogy így fejezzem ki magam.”

Az utolsó kifejezés, a munkabéke, még a sorok között ülve is megütötte a fülemet. Nem kizárólag azért, mert ez a kifejezés alapvetően a gyárak HR-osztályainak egyik kedvenc kifejezése, hanem éppen azért is, mert nemrég a Mércén Makóról megjelent riportunk bemutatta, hogyan néz ki arrafelé a sztrájk előtti és utáni, hosszú „munkabéke”: ez az a munkabéke, ami, ahogyan azt cikkünkben bemutattuk, szinte az összes kazánosnál magas vérnyomáshoz vezet, és ami egyszer egy 25 éves férfi bal kezének elvesztésével járt, mivel a gépen amin dolgozott, még az alapvető biztonsági felszerelések sem voltak rajta. És ez az a munkabéke is, ami annyi túlórával jár, hogy a túlhajszolt gumigyári alkalmazottak akár még súlyos égési sérüléseket is szenvednek baleset következtében – az egyre növekvő munkatempó miatt ugyanis a balesetek száma is egyre nő.

Noha formálisan minden szakszervezeti vezető egyetértett abban, a háborúság egyiküknek sem érdeke, és Radics ehhez hozzátette, szerinte „a munkahelyen alapvetően diktatúra van, amit kiadnak, el kell végezni, a cél pedig az, hogy eközben ne szívassanak már mindenkit fölöslegesen”, azért bennem mint nézőben fölmerült, hogy egy ilyen súlyos helyzetben mi maradhat más a szakszervezeti vezetőknek, mint akár radikális módon is csökkeneteni a munkások szenvedését? Hol látják vajon egy ilyen siralmas munkahelyi helyzetben Lantos János és párttársai a békés megoldás kibontakoztatásának lehetőségét?

Egyszóval, ha ilyen a munkabéke, mi tart vissza politikusokat attól, hogy a jogokért küzdjenek, és egyértelműen kiálljanak a dolgozók mellett?

Az eseményen kérdezni nem volt lehetőségünk, éppen ezért azt követően, a színpad melletti sátraknál kaptam el Lantost, hogy mindezt megérdeklődjem tőle:

„Politikai akarat kell a munkabéke megteremtéséhez. (…) Pont azzal nem értünk egyet, hogy alapból egy baloldali formáció lenne a szakszervezetiség.”

– közölte kérdésemre a munkaügyi kabinetvezető, majd úgy folytatta:

„Szerintünk ez a hagyományos jobb-bal felosztás felett áll, mint ahogy itt is elhangzott. (…) ez egy nemzeti ügy, amibe beletartoznak akár a baloldali, akára jobboldali érzelmű, vagy az apolitikus világlátású emberek is.”

Arra a kérdésre pedig, hogy akkor a szakszervezet miért fontos, hiszen az hagyományosan a munka eszköze a tőke elleni harcban, Lantos legyintett, és egyszerűen azt válaszolta „ez egy huszadik századi gondolat”, amit meghaladni igyekeznek.

Hogy mivel? Kérdésemre úgy válaszolt, ők maguk a munkás-érdekképviseletet egy „organikus nemzet” részeként képzelik el, ahol magyar tőkés és magyar munkás is egy célért dolgozik. Az osztályharc Lantos szerint ugyanis „kommunista gondolat”.

Erről azonban menten egy másik huszadik századi gondolat jutott eszembe. Rá is kérdeztem:

„Akkor ezek szerint ez nem is annyira szakszervezet lenne, mint inkább hivatásrend?”

„Lehet így is nevezni, a tevékenység a lényeg, hogy ezt hogy nevezi bárki, egyéni probléma.”

A hivatásrendek nem a szocialista, szociáldemokrata osztályharc, választójogi harc, nőjogi harc 20. század eleji fogalmai szerint szerveződő munkások, hanem éppen a marxizmusra adott jobboldali – majd a fasiszta rezsimek által is előszeretettel használt – intézmények voltak. Számos név volt rájuk: Mussolini Olaszországában corporativismoként volt ismert a rendszer. Nagy részben az 1922-ben hatalomra kerülő olasz fasiszták példáját átvéve Engelbert Dollfuß diktatórikus osztrák rezsimjében fejlődött magasabb szintre, Hitler pedig a náci rezsimben Volksgemeinschaft néven vezette be alapelveit. Magyarországon Gömbös Gyula Horthy-kori miniszterelnök 1933-as Nemzeti Munkaterve épített először a gondolatra (amit Varga László jezsuita szerzetes és szélsőjobbos társadalompolitikus foglalt legrövidebben össze a korban), igaz a 2011-es magyar Alaptörvény „munkaalapú társadalom”-gondolatának is ugyanez az egyik legfontosabb előképe.

Ezek a struktúrák a háborút is túlélték: az 1949 utáni NSZK „társadalmi partnersége” nyomokban még tartalmazta az „osztálybéke” 1945 előtti nemzeti sorsközösségre utaló gondolatát, igaz, ez ott az újjáéledő katolikus jobboldal és a szociáldemokrácia eszméivel is összeolvadt, elvesztve radikális jobboldali jellegét. Így alakult ki a háború után a munka, tőke és állam együttműködésére alapuló keynes-i jóléti állam is, annál fogva, hogy a korporatizmus balközép jelleget kapott. És éppen ez ellen lázadt fel az újbaloldal Európa-szerte 1968-69-ben, ahogyan azt például az Olaszországban ekkor történtekről szóló cikksorozatunk kiemelte.

Az eszme lényege egyrészt, hogy a munkások ne alkossanak egységes mozgalmat, hanem szakma és szakmai hierarchia, képzettség szerint és az állam útmutatásai szerint szerveződjenek, a középkori céhek mintájára. A korporatizmusban a dolgozók nem lázonganak, nem követelnek egyoldalúan több bért, több biztonságot, több megbecsülést, ehelyett fehér asztalnál, zárt ajtók mögött beszélik meg a problémákat a tőkével és a kormánnyal, anélkül hogy a folyamatokba a munkásokat is aktívan bevonnák.

Noha Lantos nyilván nem egészen pontosan így értette az utalást, az osztályharc helyett kitűzött organikus nemzeti béke, a gondolat, hogy kizsákmányoló gyártulaj, és testi épségét a hanyag körülmények miatt veszélyeztető, túlórázó munkás egy oldalon állnak, mint „nemzettársak” azért jól mutatja, mennyire 21. századi hozzáállás mindez. Tónusában ez a beszédmód, a politikai ideológiák meghaladásának, és a 20. század lezárásának ígérete már bizonyosan ismerős lehet a politika iránt érdeklődőknek: a „cukisodó” Vona-féle Jobbik és a Momentum is megfogalmazott hasonló gondolatokat pár éve.

Meggyőzte-e Jámbor András Toroczkai Lászlót?

A kérdésről hasonlóképpen nyilatkozott a majálison Toroczkai László pártelnök is a Mércének. Sőt, ő tovább is ment. Amikor ugyanis arról kérdeztük, szerinte is annyira fontos-e a multinacionális tőke és a munkások közötti kiegyezés, illetve fontosabb-e mint a kizsákmányolás legalább szélsőséges formái elleni harc, Toroczkai minderre a következő válasszal szolgált:

„Valakinek foglalkoznia kell a magyar dolgozók helyzetével, mert azt látjuk, Magyarországon a globális és a fideszes nagytőke is megpróbálja a szakszervezeteket megfojtani és látszattevékenységre ösztönözni. Nálunk nemcsak a fizetés, hanem a munkakörülmények is messze rosszabbak, mint más európai országokban. Mi kiemelten szeretnénk ezzel foglalkozni.”

Arra a kérdésre, hogy ezt a borzalmas helyzetet a nagytőkével mindenáron elérni kívánt kompromisszum hogyan javítaná meg, a pártelnök is csak úgy válaszolt, mint a munkaügyi kabinetvezető:

„Engem nem érdekel, ki mit tart jobboldalnak, vagy baloldalnak: szerintem két típusú politikai gondolkodás létezik: a globalista és a nemzeti.”

Erről Toroczkai a beszélgetésünk előtti fórumán is félreértést nem tűrően nyilatkozott, amikor arról beszélt, hogy az „LMBTQ-lobbi” és „a woke politika a fehér ember kiirtásának”  eszköze. Ami meglepő volt azonban, az az, hogy noha az előzetes sajtóközlemény a multik rablókapitalizmusa elleni tirádákat ígért a Mi Hazánk eseményén, most a pártelnök és ásotthalmi polgármester mégis úgy nyilatkozott, nem önmagában a multikkal van itt baj:

„Nem vagyunk kommunisták. A magántőke üdvözlendő dolog: csak ne legyen karvalytőke! (…) Van olyan külföldi tőkés, mint a Continental, vagy a Suzuki, aki korrekt módon, termeléssel foglalkozik, velük ki kell egyezni, ők hozzájárulnak az ország gazdaságához.”

Azért volt olyan is, amiben a Mi Hazánk politikusai és az ellenzék baloldali csoportjai egyetérthetnek. Ilyen volt az a népszavazási kezdeményezés, amelyet még 2021-ben Karácsony Gergely és Jámbor András nyújtottak be az előválasztási kampány során.  Arra kérdeznek rá, hogy a Fudan Egyetem helyett a Diákváros épüljön-e meg Dél-Pesten, illetve hogy az álláskeresési járadék időszakát a magyar kormány 3 hónapról 9 hónapra hosszabbítsa-e meg.

Szakszervezeti fórum a Mi Hazánk majálisán 2022. május 1-én, a budapesti Hajógyári szigeten. A résztvevők balról jobbra sorrendben: Lantos János, a párt munkaügyi kabinetvezetője, Radics Gábor, a Gumiipari Szakszervezeti Szövetség elnöke, Vidó Attila a Független Tűzoltó Szakszervezet volt elnöke, jelenleg a Mi Hazánk politikusa és Kiss László az Esztergomi Gépkocsigyártók Független Szakszervezete elnöke (Fotó: Mérce)

Lantos János a Mércének úgy nyilatkozott, a járadék-hosszabbítást ők már „egy éve javasolják”, a 3 hónap a covidválság és a háború okozta jelenlegi válság miatt tényleg iszonyatosan kevés, ezért a 9 hónapot üdvözlendőnek tartanák. Toroczkai is megerősítette, elvben nincs bajuk a két népszavazási kérdéssel, a gyakorlatban viszont nem kívánnak „balliberális erőkkel” együtt kampányolni. Arra kérdésre, hogy akkor viszont erre a népszavazásra készülnek-e külön kampánnyal, még kitérő választ adtak, Toroczkai csak annyit mondott, a Diákváros és az járadék meghosszabbítása

„támogatható ügy, tudjuk támogatni, ahogyan a Fidesz migrációs népszavazási, és mostani népszavazási kezdeményezését is támogattuk.”

A napot végignézve az elmondható, aki attól fél, hogy a radikális jobbos külső mögött radikális gazdasági program, vagy a 2010-es évek Jobbikját jellemző radikális multi- és EU-ellenesség platformjára helyezkedne a most megerősödött Mi Hazánk, az minden bizonnyal téved. De másfelől Toroczkaiék éppen abból a szempontból lehetnek veszélyesek, hogy a fősodratú Fideszhez és a jobbközéphez hasonlóan alapvetően nem lépnek túl a „munkabéke” támogatásán, sőt, ahogy hallottuk,

annyira a mérsékeltség látszatát kívánják kelteni, hogy még a multikkal való, valamiféle középutas kiegyezést is nyíltan hirdet a párt elnöke.

Az az itt elhangzott szavaiból is bizonyos például, hogy a Mi Hazánk elnök-frakcióvezetője inkább Ku Klux Klant / Magyar Gárdát csiholna ki a kétségkívül létező munkásharagból, a szakszervezeti vezetők hozzászólásaiból azonban kiderült, a problémák számosak, megoldást pedig azokra a Mi Hazánk politikusai sem tudtak egyértelműen felajánlani. Egyáltalán nem látszott az az eseményen, hogy a szakszervezeti vezetők arra vonatkozó kívánalmaira, hogy a munkavállalók helyzetén gyökeresen, intézményes szinten kell változtatni, hasonló szintű, gyökeres változást kívánó, rendszerkritikus választ kaptak volna.

A rugalmas munkaidőkeret bevezetése 2020-tól lehetőséget teremtett arra a cégeknek, hogy túlórapénz nélkül többet túlóráztassanak. Az autó- gép- és elektronikai iparban Magyarországon az így felgyűlt mínuszórák számát a vállalatok szorgalmasan strigulázzák minden dolgozó lapján. Mivel a megrendelések egyelőre nem látszanak a járvány előtti szintre felpörögni ebben a szektorban, ezért a rugalmas munkaidőkeret hatásai egyelőre elmaradnak. Kérdés viszont, mikor sújt le ez a Damoklész-kard rájuk is.

Másokra már lesújtott: tudjuk, hogy a rendszertelenül és haknigazdaságban dolgoztatottak (futárok, vagy éppen az építőipari munkások) munkaideje túl sok és máris kiszámíthatatlan. Munkahelyeik pedig veszélyesek, miközben egészségügyi ellátásuk színvonala továbbra is kritikán aluli, a TB-törvény bevezetése óta pedig végképpen az.

A régi szélsőjobbos rockbandák, a Romantikus Erőszak és a P-Mobil esti közönségének szigetre való hömpölygése közben azon gondolkoztam, vajon mennyien vannak közülük is azok, akiknek május 1 ritka szabadnapjaik egyike, és vajon kiben lesz arra politikai akarat, hogy a munkaidő legyen az ország egyik legfontosabb kérdése?

Mert ha a hétvégét is nélkülözők haragja egy válság alatt végül tényleg jobboldali haraggá formálódik, annak következményeit már ismerjük.

A Mi Hazánk majálisa a Hajógyári szigeten 2022-ben (Fotó: TóTh Csaba Tibor / Mérce)

Kiemelt kép: Tóth Csaba Tibor / Mérce