Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

A makói gumiipari dolgozók esete a fővárosi radikálisokkal: miből lesz a baloldal?   

Miből lesz a dolgozók sokaságát érintő, rendszerszintű változás? Miben értenek egyet, és hol beszélnek el egymás mellett a szervezett munkások és a fiatal radikálisok? Mit tanulhatunk a francia munkásoktól, és miért nem gyújtanak fel semmit a magyar dolgozók? És legfőképpen: hol vannak a baloldali pártok, amikor szükség lenne rájuk? A válaszokhoz egy – főként budapesti – fiatalok és makói gumiipari dolgozók részvétele mellett zajló szegedi fórumon juthattunk közelebb. Riport. 

Radics Gábor (a GSZSZ elnöke), Réti József (szakszervezeti elnök), Lehoczki Noémi (a Szikra elnökségi tagja, a Mérce újságírója), Hajdú Roland, a MGSZ titkára) és Gera Csaba (az MGSZ titkár-helyettese) a Szikra szegedi fórumán. (kép: Mérce)

Azt az elmúlt jó pár évtizedből is tudhatjuk, hogy hiába a sajtóban megjelenő cikkek az átlagos bérekről, a rugalmas munkaidőkeret és túlóra körüli helyzetről, és hiába a gazdasági rovat szaknyelvére lefordított gazdasági jelentések a Magyarországon honos német nagyipar nyereségéről és politikai szerepéről, ezek az ügyek mégsem kapnak politikai képviseletet, és még kritikus beszéd tárgyát is ritkán képezik.

Ezen a helyzeten változtatna a Szikra Mozgalom, amely április 14-én filmvetítéssel egybekötött fórumra hívta az elmúlt időszak egyik legfontosabb munkásakciójának, a makói Continental sztrájkjának a szervezőit. A nagyvárosi radikális fiatalokból verbuválódott mozgalom szerint egyebek mellett az ehhez hasonló fórumok alapozhatnak meg a társadalmi cselekvésnek: a csütörtöki nyílt fórumon a makói dolgozók és a zömében budapesti fiatalok mesélhettek arról, mit is gondolnak társadalomról, politikáról, kizsákmányolásról és szervezkedésről. Hol értenek egyet, és miben jutnak eltérő következtetésekre a nagyon különböző élethelyzetekből érkező csoportok?

Noha a program fő eleme a francia Continental munkásainak harcáról készített film volt, az arra várakozó közönségben szinte teljes csend lett, ahogy a szegedi Grand Café lépcsőjén megjelentek a makói szakszervezet tagjai. Maga Radics Gábor, a Gumiipari Szakszervezeti Szövetség (GSzSz) elnöke belépéskor is megjegyezte, ugyan szegedi, de a főleg kényelmes, szerzői filmeket vetítő moziterméről ismert, belvárosi Grand Caféban még soha életében nem járt.

A határok tehát nem csupán régiók, vagy főváros-vidék viszonylatban, de még egy városon belül is világosak voltak.

Ugyanezek a határok ott húzódnak a makói polgár, a közszolga és a gumitömlőgyári munkás, a hódmezővásárhelyi panellakások apró szigetei és az Andrássy út elegánsabb polgárházai és cukrászdái között, sőt, ott vannak elsősorban a székkutasi, klárafalvai határ és a város között is. Mindezek alkotnak egy választókerületet: „fideszes többségűt”, mint egyszerűen, mindezeken végigfuttatva a tekintetünket, a választás napján megállapíthattuk. Ezen kívül az utóbbi hetekben annyi derült még ki Kelet-Csongrádról, hogy ott az ellenzék miniszterelnök-jelöltje, Hódmezővásárhely népszerű polgármestere csúnyán kikapott Lázár János fideszes ex-minisztertől.

A makói gumigyár 2021 februári sztrájkjáról Lehoczki Noémi írt a Mércén két részes riportot.

„Azért is küzdeni, harcolni kell, hogy a kompetens vezetőkkel leülhessünk tárgyalni”

Utat törve a kissé megszeppent, radikális egyetemisták pult előtt sorakozó első vonalán Radicshoz megyek, hogy beszerezzem első benyomásait. Ismeri a francia esetet, amiről a film szól. Azt tudta róluk, hogy rendkívüli módon haragudtak a vezetésre, amiért az úgy akarta bezárni a gyárat, hogy nem kompenzálta volna a munkásokat. Azt is tudta, hogy a dolgozók sikerrel jártak, azóta a multi minden bezárt ipari egysége után ugyanaz a kompenzációs csomag, 50 ezer euró jár. Megkérdezte, milyen hosszú a film. Kicsit több mint másfél óra – feleltem. Válaszul csak egy nagyot fújt: az hosszú lesz.

A ContiTech Fluid Automotive Hungária Kft. makói logisztikai csarnoka (forrás: Rosta Tibor / MTI)

Végül megkezdődött a vetítés: a clairoix-i franciák a szakszervezetek helyett saját „harci bizottságot” alapítanak, egy sokat látott marxista munkásvezér, Roland Szpirko tanácsára, a gumigyári munkásokat Xavier Mathieu, a CGT helyi titkára képviselte. A bizottság azután napi szinten általános munkásgyűléseket szervez, tüntet kormányhivatal, gyárközpont, bíróság előtt, pereli a céget, amiért a bezárás dolgozók által elutasított folyamatát megkezdve Temesvárra kívánják szállítani a gépeket. A dolgozóknak ezt sikerül törvényi úton megakadályozni, felbőszítve ezzel a cégvezetést. Hannoverbe mennek, hogy egy másik, ugyancsak bezárandó Conti-üzemegység munkásaival együtt megzavarják a multi 2009. évi részvényes-közgyűlését.

Nehéz látni a reakciókat a sötétben, a szakszisok a másik üléssorban, előttem foglalnak helyet, csak fekete alakokat látok. „Az ott Schustereit!” – hangzik fel azonban hirtelen soraik felől egészen jól felismerhetően Radics hangja. A hannoveri találkozón a Mathieu elé siető Continental AG európai üzemi tanácsi vezetőjét, Jörg Schustereitet, mint kiderült, ő is jól ismerte haláláig, az európai üzemi tanácsban évente találkozott vele.

A Saga des Contis c. film (r. Jérôme Palteau) francia nyelvű trailere.  

A film a szikrás és a szegedi nézőközönség körében is nagy tetszést arat, végetérte után, kis szünetet követően az is kiderül, hogy valóban nagy hatást gyakorolt 2021-es makói sztrájk élményeit magukban hordozó GSzSz-esekre. Gera Csaba, a makói ContiTech szakszervezeti titkár-helyettese meg is jegyezte, „el kellett morzsolni néhány könnyet is”.

Ő, Radics és Hajdú Roland, a makói gyár szakszervezetének titkára kérdés nélkül is egymás után sorolják a párhuzamokat: a német multi döntéshozóival azóta sem sikerült leülni tárgyalni, a találkozó azért nem jött létre, mert a sztrájkot szervező GSzSz kifogásolta, hogy a makói ContiTech egy a cég által pénzelt szakszervezetet is asztalhoz akart ültetni.

Ezenkívül saját ágazati szövetségük, a VDSZ (Magyar Vegyipari, Energiaipari és Rokon Szakmákban Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége) kapcsán sem nagyon kereste a jelzőket Hajdú, egyenesen úgy fogalmazott,

„szakszervezeti szövetségünk végig gátolta azt, hogy mi ezt meg tudjuk csinálni”.

Gera Csaba azt emelte ki, sztrájkjuk ugyan siker volt, de részeredményt értek el, a problémák jelentős része továbbra is fennáll, ehhez pedig hozzájön, hogy „azon küzd a munkáltató, hogyan bírná ellehetetleníteni a gyárban a szakszervezetet és az érdekképviseletet”.

A cég a makói sztrájkra is abszurd módon reagált, Radics felidézte, már az első, két órás figyelmeztető sztrájk is több kárt okozott a gyárnak, mint amennyi juttatást a munkások a kollektív szerződésben követeltek. Ezek után még a 24 órás, és az 50 órás folyamatos sztrájk fenyegetésére sem egyeztek bele a követelésbe, hogy a pandémiás leállások és a rugalmas munkaidőkeret bevezetése után kössék meg ismét a kollektív szerződésüket.

A fő párhuzamot viszont ugyancsak Radics mondta ki, Hajdú Rolandra mutatva, és megjegyezve „nekünk is van egy Rolandunk, bár ő nem nyugdíjas, a tojáshéj még ott van a fenekén tulajdonképpen, de már így is nagyon nagy dolgokat vitt véghez” mint a helyi sztrájk levezénylője. Radicsot ugyanis, ugyancsak a járványra hivatkozva, a sztrájkoló makóiakhoz még mint szakszervezeti elnök sem engedték be.

Szó volt azután arról is, hogy minden nyugat-európai bezárás és kelet-európai kapacitásnövelés is kárt okozott eddig Magyarországon a Conti munkásainak. Amikor 2009-ben a gumitömlőket előállító spanyolországi gyárra is lakatot tettek, ezt itthon leépítés és olcsóbb, szerződéses visszafoglalkoztatás követte. Makón az is probléma, hogy a tömlők, amiket gyártanak, immár az autóiparban kevésbé szükségesek, így a kereslet csökkenését is rendszeresen leépítések követik, ahogyan a termékek globális életciklusa is lejár.

Arra a megjegyzésre, hogy – noha történelmileg ez bonyolult – a clairoix-i munkások végül a németországiakkal is összefogtak Hannoverben, és arra a kérdésre, ilyen nemzetközi összefogás eszükbe jutott-e már, Radics csak annyit válaszolt, „csak olyannal lehet összefogni, aki össze akar fogni veled”. A nemzetközi kapcsolatok terén az elnök szerint nem tapasztaltak kifejezett szándékot az együttműködésre, ráadásul az egyes államok telephelyeinek képviselői félnek attól, hogy az egyik államban kiharcolt jobb körülmények a saját országukban kedvezőtlenebb helyzetet teremtenének. Ágazati- és konföderációs szinten Radics nem tudott érdemi együttműködésről beszámolni.

Azután viszont, mintegy a szikrás közönség film utáni, azonnali gondolatait összegezve és nagy derültségüket kiváltva a makói sztrájk történetét a Mércén feldolgozó Lehoczki Noémi moderátor, a Szikra elnökségi tagja feltette a kérdések kérdését:

„Ti miért nem gyújtottatok föl semmit?”

Hiszen a dokmentumfilmben láthattuk, a súlyos bajra reagálva azonnal ehhez – a polgári közönségben megbotránkoztatást keltő, így taktikailag mindig kérdéses eszközhöz – folyamodtak a francia dolgozók. A közönség soraiban is felmerült ugyanis a film utáni szünet alatti folyosói beszélgetésen, hogy Magyarországon nem lehet úgy végigcsinálni egy monstre akciót, mint a filmben.

A gumisok szerint nekik többször is megfordult a fejükben, hogy lángra lobbantanak valamit, és a kazánosok sztrájk alatti, makói gyűlésén, amikor az egyik cégvezető ígérete ellenére mégis elbújt, ehhez a hangulat elég közel is állt.

A választ Hajdú Roland annyiban adta meg, mindez igenis bennük is felmerült, sőt már a gyár udvarán felállított gumilovat is lángra lobbantották volna, de ennek a magyar törvények szerint azonnali, drasztikus következményei lettek volna: „Mentünk volna a böribe”- közölte Radics.

„Tanulj fiam, mert mész a Contiba!”

Az már a sztrájk természetrajzáról írott mércés cikksorozat kapcsán is kiderült, a Contitechnél Dél-Csongrádban nem kifejezetten az amúgy Magyarországon jogosan sokat emlegetett bérhelyzet volt a fő probléma. A rengeteg túlóra, a megfelelő orvosi ellátás hiánya, a mentális terhelés és a súlyos munkahelyi balesetek kombinációja teremtett olyan helyzetet, amelyet már nem lehetett fenntartani.

Makó, 2015. szeptember 2. Szakemberek dolgoznak a ContiTech Fluid Automotive Kft. makói üzemének csőmagraktárában. MTI Fotó: Rosta Tibor

Közönségkérdésre az is kiderült, a telephely 1998-as megnyitása után a német multinál dolgozni igazi presztízs volt, Gera Csaba és Hajdú Roland is arról számolt be, a munkaközösség és a bérezés is kitűnőnek volt mondható. Ez pedig sok makóinak akkor igazi kiutat ígért az összeomló agráriumra, és helyben főleg az intenzív hagymatermelésre épülő régi mezővárosi gazdaságból.

Réti József fiatalabb szakszervezetisként maga is elmondta, annak idején egyenesen három évet várt arra, hogy bekerüljön a Contiba, rendkívül nehéz volt ez. Felidézte, annak idején a gyerekek szüleik példáját látva maguk is ott szerettek volna dolgozni.

A helyzet azonban, főként a 2009-es  gazdasági válság során eszközölt helyi leépítéseket és olcsó szerződéses visszafoglalkoztatásokat követő tíz évben drasztikusan romlott. Mára Réti szerint már inkább az a jellemző, hogy a szülők figyelmeztetik Makón a gyerekeiket:

„Tanulj fiam, mert mész a Contiba!”

Erre a süllyedésre, és az azt betetőző 2018-as rabszolgatörvény, és covid-munkaidőkeret teremtette még rosszabb helyzetre volt reakció az önállósodó szakszervezeti mozgalom.

Hajdú az esemény utáni beszélgetésen a Mércének erről elmondta, a sztrájkszervezés legfontosabb feltétele az volt, hogy a munkások Makón addigra már olyan egységesen elégedetlenek, sőt dühösek voltak, hogy valamit tenni kellett. És noha a VDSZ is értesült a kollektív szerződés körüli balhéról, ha nincsenek az önzetlen segítséges felajánló „jó kibicek”: Ákos, László, Gábor és Máté, ha nincs ez az országos, széleskörű szakszervezeti szolidaritás, igen hamar elbuktak volna.

Szabó Ervin repülő cirkusza

A beszélgetés parázs vitái a szakszervezeti- és munkásakciók, illetve a politikai baloldal kérdése körül folytak. A moderátor nyíltan is rákérdezett Radicsnak a Mi Hazánk Mozgalom lapjának korábban adott nyilatkozatára, melyben azt mondta, a „saját oldalára”, a baloldalra mindig kevésbé számíthatott. Igaz, ő is tud kivételt: Jámbor András (az Országgyűlésbe frissen bekerült, a Szikra által támogatott politikus, a Mérce korábbi főszerkesztője), és Komjáthi Imre (MSZP-s képviselő) makói gyár előtti, élő videós sajtótájékoztatóját a dolgozók mellett ő is kiemelte. Komjáthiék akciója később választ is kapott Lantos Jánostól, a Mi Hazánk „munkaügyi kabinetvezetőjétől”, volt hungarista aktivistától is, amikor Lantos a párt nevében egy „Veletek vagyunk!” feliratú molinót akasztott ki a gyár kerítésére.

„Azért nincs rajtam most Che Guevara póló, mert mosásban van éppen” – vallott politikai elveiről Radics, akinek tehát kifejezetten rosszul esett, hogy baloldali politikusok és szakszervezeti vezetők is akadtak (például a VDSZ-ből), akik őt szélsőjobboldaliként kívánták bemutatni, ezzel is hárítva a szolidaritás igényét.

Mint mondta, 2002-ben, Medgyessy Péter választási győzelme után be is lépett az MSZP-be, elmondása szerint éppen azért, mert az új miniszterelnök nagyon jó irányba módosította a Munka Törvénykönyvét. 2011 után többször kívánt tiltakozni is az új Munka Törvénykönyve ellen, de több szakszervezeti vezetővel együtt hiába hívták egyeztetésre a térség országgyűlési képviselőit, azok nem jöttek el, csupán egy fideszes képviselő, Nógrádi Zoltán állt velük szóba. 30 éves ismeretségük nyomán 2018-ban, a rabszolgatörvény-ellenes tiltakozások alatt a szélsőjobboldali párt tagját, Dorogi Györgyöt hívta félpályás útlezáráshoz, emiatt pedig az MSZP helyi képviselője, Szabó Sándor közölte vele, a baloldalra többé nem számíthat. Erre viszont Radics akkor csak annyit kérdezett vissza,

„Miért, eddig mit segítettetek?”

A kapcsolat a Mi Hazánk és Radics között később is megmaradt, és 2022-re odáig jutott, hogy Toroczkaiék újonnan parlamentivé vált, nyíltan oltás- és cigányellenes pártja még a május 1-i majálisukon is beszélgetésen látják vendégül őt. Igaz, ez a felettébb aggasztó helyzet nem is állt volna elő az elnök szerint, ha a létező baloldal a minimálisnál több figyelmet fordít ügyére.

A Munka Törvénykönyvének 2018-as módosítása azért volt Radics számára különösen sérelmes, mert több súlyos munkahelyi baleset történt a rabszolgatörvény tervezetének benyújtása előtt a szegedi ContiTechben, köztük egy 20 százalékos égési sérülés is, éppen a túlórák miatt, így a segítség különösen szükséges lett volna.

Miközben Budapesten folytak a tüntetések, és mindenki a „szélsőbaloldali” Mércén követte az országszerte zajló eseményeket, a vidéki Continental gyárak előtt a tiltakozásból a félpályás útlezárások sorát megszervező Mi Hazánk profitált.

A makói helyzet a Mérce riportjai óta alig változott valamit, különösen a munkakörülmények terén, ezért az érdemi segítség a létező baloldaltól 2022-ben továbbra is elkélt volna, sőt, Márki-Zaynak a makói választókerületben elvileg kampányolnia is kellett volna. De nem egészen ez történt.

Márki-Zay munkaügyi kabinetvezetője, ha tetszik, árnyék-munkaügyi minisztere az MSZP-alelnök Komjáthi Imre volt. Ő korábban éppen Jámbor Andrással és a Szikrával együtt, röviden már demonstrált a gyár előtt. Radics elmondása szerint azonban az ATV-ből értesült csupán arról, Komjáthi egyeztetést szervez a szakszervezeti vezetők és Márki-Zay között. Erre elmondása szerint nagy nehezen bekönyörögték magukat, Hajdú Rolanddal együtt, aki a konkrét makói helyzetről kívánt a szakszervezetek előtt az ellenzék vezetőjének is beszámolni, de a rövid idő és a sok hozzászólás miatt alig jutott szóhoz. Azért Radics Gábor is elmondhatta hozzászólását, ezt követően pedig Márki-Zayhoz eljuttatta névjegykártyáját. Később azonban a találkozó mégsem jött össze, pedig a szakszervezetisek Radics elmondása szerint keresték a kapcsolatot. A szakszervezeti vezető szerint „számtalanszor” keresték a miniszterelnök-jelöltet, aki mindössze egyszer viszonozta a hívásukat, a beszélgetés ekkor azonban nem tudott létrejönni.

Dolgozók a makói Continentalban (kép: Lehoczki Noémi / Mérce)

Márki-Zayjal szemben a térség országgyűlési képviselője, Lázár János már 2020-ban, a helyi közgyűlésben elítélte a ContiTech makói vezetését, amiért a másfélmilliárdos állami támogatás után elbocsátásokat indítottak a covid alatt. Véleménye mellett 2021 folyamán is kitartott, a sztrájk alatt nem csupán szóban szólította föl a céget, hogy a kollektív szerződést a sztrájkolók követeléseinek megfelelően állítsa helyre, de kezdeményezésére több millió forintot biztosítottak jogi költségekre a GSzSz-nek, és a makói önkormányzaton keresztül 100 000 forintot juttattak el minden sztrájk után elbocsátott munkáshoz is.

„A százezer forintot nem Lázárnak, hanem a VDSZ-nek kellett volna kifizetnie, abból a rengeteg tagdíjból, amit befizettek a dolgozók előtte. […] Amikor a munkavállaló, politikai meggyőződéstől függetlenül, rám bízza magát, én politikai oldaltól függetlenül bármilyen segítséget kénytelen vagyok elfogadni. Ha egy szakadék szélén állsz, és ezer ember függ a hátadon, akkor elfogadod az odadobott kötelet attól, aki arra jár”

– tette még hozzá mindehhez a GSzSz elnöke.

A gumisok ágazati szakszervezeti szövetségét, a VDSZ-t ezen túl is több kritika érte. Hajdú Roland szerint fontos és feltűnő hasonlóság volt a filmben látott clairoix-i esettel, hogy a sztrájk alatt úgy érezték, ők sem számíthatnak a szakszervezeti szövetségre, helyettük kellett mindent megoldani.

A politikai pártokhoz hasonlóan itt is az összefogás és szolidaritás hiányát emelték ki, valamint azt, hogy nem elégedettek azzal a móddal, ahogyan a szövetség az ágazati szakszervezetek pénzét kezeli. Radics Gábor szerint pedig a GSzSz azért is van „blokkolva” a VDSZ-ben, mert „nem engednek beleszólást a pénzügyeik fölött”. Konkrét sérelemként merült fel az összes beszélgetésben résztvevő szakszervezetis részéről, hogy a VDSZ elég gyorsan eladta a szakszervezeti tagok utolsó partmenti, balatoni üdülőjét Balatonvilágoson, ami a dolgozók szerint nem a tagság érdekeit szolgálta. (Az esetet a Népszava cikke korábban ismertette).

A tapasztalatokat végül Radics Gábor elnök úgy összegezte a Szikra Mozgalom jelen lévő tagjainak, és a moderátor szerepét is játszó Lehoczki Noémi elnökségi tagnak: „Én nem szeretem a politikusokat, titeket sem, no nem azért, mert nem tűntök jó fejnek, hanem mert a politikai pártoktól nekem mindig távol kell tartanom magamat”.

A megjegyzések a felélénkült szikrás tagság figyelmét is felkeltették. A közönség egyik tagja az iránt érdeklődött, vajon nem voltak-e a szakszervezetek erősebbek, amíg ők maguk, közvetlenül vettek részt a pártpolitikában, például saját szociáldemokrata pártjaik révén. A moderátor Lehoczki is megemlítette, a brit Labourt például a pékek szakszervezete alapította, tévút tehát, ha a szakszervezeti munkát nem mint eleve politikai munkát képzeljük el.

Radics és Hajdú minderre úgy válaszolt,

valóban az lenne az ideális helyzet, ha a szakszervezetek úgy működnének, mint például hőskorában a lengyel Szolidaritás. Ugyanakkor százéves történelme alatt a szakszervezeti mozgalom értékelésük szerint még inkább leépült, mint a pártok, politikai ereje elenyésző, és erre ezért nincsen fogadókészség.

Hajdú Roland mindezek mellett megosztotta azt a véleményét is, miszerint ahhoz, hogy a politikai szerepvállalás lehetősége akár a szervezett munkások között is megjelenjen, a magyar társadalomban is komoly változásoknak kell végbemenniük.

A következő kérdező, Csepregi Dávid, a Szikra elnökségi tagja a határfalak lebontásához egészen máshogyan kezdett hozzá. Azt kérdezte, ha olyan hatalmat és pozíciót kapnának az itt megjelent szakszervezetisek, hogy tényleg az összes itt felsorolt problémán változtatni tudnának, hol kezdenék, és mit tennének? A kérdés pontosítását igénylő  Radicsnak Csepregi azt mondta, engedje el a képzeletét, mire Radics úgy válaszolt, „Tehát ha például munkaügyi miniszter lennék?”. Ez már valóban érdekes felvetésnek tűnt.

Komoly választ is kapott azonban Csepregi: Hajdú szerint látszik, hogy a változás nem személyeken múlik, hiába lesz Kordás László korábbi MaSzSz elnök a DK országgyűlési képviselője. Azt hangsúlyozta, hogy a szakszervezet és az intézményes, létező baloldal állapota nagyon kevéssé teszi vonzóvá a politikai munkát, ő maga és társai tapasztalták az egyéni érdekek győzelmét például az egykori MSzOSz szakszervezeti szövetség átalakulásakor is.

Dvorácskó Balázs, a Szakszervezetek Együttműködési Fóruma szervezési titkára emeltebb hangon kérte számon a megszólaló Radics Gábort, amiért szerinte lebecsüli a politika szerepét a szakszervezeti munkában, és amiért a szakszervezeti szövetségeket is komoly kritikával illette. Dvorácskó megjegyzéseire Hajdú Roland válaszolt, szerinte ők gumiiparisként a VDSZ szövetségtől vannak származtatva, de a sztrájk alatti problémák miatt oda jutottak, hogy kilépnének a VDSZ kötelékéből, hiszen csak akadálynak érezték őket.

Réti József makói szakszervezeti elnök a politizálással kapcsolatban úgy fogalmazott, ha ő egy párt mellé odaáll, nem tudja, hogy vesz majd fel más pártokkal szimpatizáló szakszervezeti tagokat:

„Hagyjuk már a parlamentet, én egy melós vagyok, három műszakban dolgozom. Nekem az a dolgom, hogy a tagjaimat képviseljem” – szegezte oda a kérdezőnek.

A szervezési titkár, Dvorácskó Balázs erre válaszul felidézte, az őket is segítő Lázár János és társai azok, akik a külföldi vendégmunkásokat a bérek alacsonyan tartása érdekében rettenetesen olcsón hozzák be, és az őket elnyomó, a cég által visszaélésekre használt törvényeket is megszavazzák. Ezzel szemben pedig csak politikai ellenerő képes fellépni.

Mikor a vitának ezen a pontján az egyre elkeseredettebben érvelő Dvorácskó már a közönség soraiból kiabálta közbe, „Srácok, így ledarálnak benneteket!”, már Radics válaszolt:

„Nagyon úgy néz ki, hogy nem arrafelé haladunk! Csak letérdeltek itt a majdnem száz órás sztrájk után! Nagyon messze vagyunk a darálástól, én azt gondolom.”

Réti még hozzátette, továbbra sem elsősorban a törvények betűje, hanem a konkrét helyzet érdekli a gyárban.

Ehhez már Lehoczki is hozzászólt, rámutatva, hogy ők Jámbor András budapesti hatos választókerületi kampányában inkább úgy értelmezték a politikát, hogy az közelebb áll ahhoz, amit a szakszervezetisek is csinálnak. „A lakhatással kampányoltunk, és meggyőztük a jobbikos szavazókat is igazunkról”, hozta fel példaként a moderátor.

„Az érdekel minket, hogy baloldali politikát csináljunk. Vannak viszont ezek a pártok, amik ebből a szempontból értelmezhetetlenek, és teljesen megértem, hogy ez titeket nem érdekel a szakszervezetekben.”

Amint arra a moderátor is utalt, a beszélgetésből úgy tűnt, a magyar contisok „politika” és „politizálás” alatt legfőképpen azt a jelenséget utasították el, hogy a jelenlegi pártrendszerben szövetségest válasszanak, miközben tisztában voltak vele, hogy a Lázár Jánossal való tárgyalás, Komjáthi és Márki-Zay meglátogatása vagy éppen a Mi Hazánk útlezárásra invitálása is politikai cselekvés. Lényegében azt a formát nem látják Makón a dolgozók biztosítottnak, amelynek segítségével szervezett és demokratikus módon be tudnának kapcsolódni a politikába.

Radics Gábor úgy fogalmazott, őt nem a politika, hanem a pártpolitika zavarja, azzal nem kíván foglalkozni. (Az este legfelszabadultabb pillanata itt következett, miután a moderátor visszakérdezett, „Te akkor ilyen anarchoszindikalista vagy?” A szakszervezeti elnök óriási derültséget aratva ismét kérdéssel felelt: „Ezt honnan szedted? A Gyalog galoppból?”)

Radics Gábor (a GSZSZ elnöke), Réti József (szakszervezeti elnök) és Lehoczki Noémi (a Szikra elnökségi tagja, a Mérce újságírója) a Szikra szegedi fórumán. (kép: Mérce)

A beszélgetést követően az egyik szakszervezetis jól hallhatóan az iránt érdeklődött, hogy a filmben látható (amúgy trockista) Roland Szpirko vajon szélsőbalos vagy szélsőjobbos volt-e? Önmagában a kérdés is igen sokat elárul arról, milyen nehéz egy radikális eszközöket használó marxista aktivistát elhelyezni a jelenleg létező, kelet-európai politikai térképen.

A vita már estefelé ért csak véget, a közel két és fél órás program végül szabályos pártgyűlés-hangulatot keltett. Kintről az ablakokon már  félsötét ég nézett ránk, és a lámpák adtak csak némi fényt, de a vita a lépcsőházban és a vendégtérben is folytatódott. A megilletődött emberi falak is megmozdultak kissé, egy budapesti Szikra-tag például azzal ment oda Radicshoz, működjön velük együtt, és kampányoljon a 9 hónapos álláskeresési járadékért velük, hiszen a népszavazás még hátra van. Mások is immár bátrabban ismerkedtek a szakszervezetisekkel.

Én apámra gondoltam. Eredetileg sportmenedzser akart lenni, hihetetlen érzéke volt a fiatal futballtehetségek  kiszúrásához a tévéközvetítésen keresztül, később az internetes szakportálok videóiban. Teljes focianalfabéta létemre korábban tudtam annak idején iskolásként, ki az a Ronaldinho, honnan jött, és hová tart a szárnyait bontogató Pato vagy Benzema, és persze mindenek fölött azt, hogy Lionel Messiből óriási sztár lesz. Ugyanezt a tehetséget egészen jól alkalmazta a magyar politikára is: biztos ítélettel mondta meg a legújabb, feltörő ellenzéki üstökösről, hogy az szerinte őszinte ember, esetleg egy „újabb simlis”. Mindig igaza lett.

Belőle nem lett sportmenedzser. Könnyűipari technikus volt egy szegedi gyárban. A folyamatos leépítések és visszavágások miatt még akkor is nehéz fizikai munkát kellett mindennap végeznie, amikor már régen műszakvezető volt. Azután is, hogy egy különösen aljas, krónikus betegséget, reumatoid artritiszt diagnosztizáltak nála: nehéz fóliatekercseket pakolt, éjjeli műszakban is.

Az utolsó években már alig tudott lábra állni, amikor pedig 2020 márciusában utoljára beszéltünk telefonon, már levegőt is alig kapott. Rokkantsági ellátásra csak a legvégén számíthatott, a számára segítséget jelentő rokkantnyugdíjat még betegsége elején eltörölte a NER. Nem volt hangos ember, nem szeretett szerepelni, nem verte az asztalt, a legalapvetőbb jogaiért sem.

Ha akkor a gyárában van életképes szakszervezet, ha akár egy Hajdú Roland vagy Radics Gábor áll ott mögötte, ha akkor már létezik Szikra, akik pedig éppen Radicsék mögé kívánnak védőhálót kifeszíteni végre, ma is élne.

Rosszul lenne, de élne.

És akkor meg tudná nekem mondani, sebészi pontossággal, ezekből a szikrás gyerekekből lesz-e valaki.

Ez a cikk a Helyközi Járat együttműködési program keretében valósult meg, ami a Partizán támogatásával jött létre, hat magyar szerkesztőség közös projektjeként.

Tarts velünk, szállj fel a Helyközi Járatra! Ha van egy jó sztorid, oszd meg velünk, és ha teheted, támogasd munkánkat, hogy hosszú távon, kiszámíthatóan és magas színvonalon tudjunk dolgozni. Támogatással és ötletekkel kapcsolatban írj nekünk a [email protected] címre.

Frissítés, 2022. április 22: A cikket a sztrájkhoz segítséget nyújtó szakszervezeti összefogást érintő, egy személyes adatokat tartalmazó pontosítással módosítottuk.