Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

A gazdaság újraindulásával a halálos munkabalesetek száma is tovább nőtt a járvány után

Ez a cikk több mint 2 éves.

Ha a 2020-as, koronavírus-járvány miatti megtorpanás nincs, akkor is jelentős növekedés látható a a munkahelyi baleetek, ezen belül a halálos kiemenetlű balesetek számában a magyarországi munkahelyeken – írja a Népszava.

A lap az Innovációs és Technológiai Minisztérium munkavédelmi irányítási főosztálynak 2021-es adatsorára hivatkozva írja, hogy 2015 óta nem vesztették annyian életüket munkavégzés közben, mint 2021-ben,

azaz hétéves csúcson van a halálos munkahelyi balesetek száma.

A tavalyi évben 84 végzetes kimenetlű dolgozói  balesetet regisztráltak, ami értelemszerűen jelentős növekedés ahhoz a 2020-as évhez képest, amikor a járvány miatt részben leállt a gazdság. Ugyanakkor ezzel együtt is sajnálatos, növekvő tendencia tapasztlható az elmúlt évtizedben: 2012-ben több mint 17 ezerszer jegyeztek fel valamilyen munkahelyi balesetet, 2019-ben, a Covid előtti évben már több mint 24 ezerszer. A halálos kimenetelű balesetek száma eközben 62-ről 84-re ugrott, miközben 2015-ben már volt egy olyan év, amikor szintén ilyen sokan vesztették életüket munkavégzés közben.

A Népszava cikke kiemeli az építőipar megkülönböztetett érintettségét, ahol a halálos balesetek több mint harmada történt: tavaly 28 építőipari munkás halt meg az építkezéseken. Itt ráadásul a Covid első éve arányaiban még rosszabbul is alakult: a 64 halálos áldozatból 27 dolgozott az építőiparban, ami annak is köszönhető, hogy az építkezések a járvány kellős közepén sem álltak le.

A lap idézi Koji Lászlót,  az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének (ÉVOSZ) elnökét, aki annak tulajdonítja a statisztika romlását, hogy az építőipar teljesítményének egyre gyorsuló növekedése zajlik 2017 óta, a munkaadók és a munkavállalók is kisebb súlyt fektettek a munkavédelemre. Az ÉVOSZ elnöke szerint a munkavállalók iránti nagyobb felelősségvállalásra lenne szükség a munkaadók részéről, ugyanakkor a dolgozóknak is több figyelmet kellene szentelniük a megelőzésre. Hozzátette: a hatósági ellenőrzések számát, és a bírságok nagyságát is növelni kell, mert azoknak visszatartóereje lehetne.

(Népszava.hu)

Címlapkép: MTI/Mohai Balázs