Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Január utolsó szombatjára szerveznek tüntetést a Fertő tavi kormányzati luxusberuházás ellen

Ez a cikk több mint 2 éves.

Január 29. szombatra demonstrációt hirdetett a STOP Kiemelt beruházások csoport és a Civil Kollégium Alapítvány valamint a Fertő tó barátai civil csoport Sopronba, délután 2 és 3 közé a Széchenyi térre a Fertő tavi beruházás elleni tiltakozásképp.

A megmozdulás a CKA Stop! Kiemelt beruházások turnéjának következő állomása, melynek korábbi eseményi közül többről már mi is beszámoltunk.

A tiltakozássorozat keretében a kiemelt beruházásoktól hátrányosan érintett közösségek, civil szervezetek és a velük szolidaritást vállalók az országszerte egyre több helyen bejelentett vagy elkezdett társadalom- és környezetromboló beruházások ellen tiltakoznak a szimbolikus és gyakorlati jelentőségű helyszíneken. Ahogy a tüntetés Facebook-eseményében írják,

„A Civil Kollégium Alapítvány (CKA) Stop! Kiemelt beruházások kampánya új állomáshoz érkezett. A helyszín ezúttal Sopron, Széchenyi tér, a rendezvény helyi házigazdája pedig a Fertő Tó Barátai Egyesület, akikkel a Fertő tavi beruházás anomáliáin keresztül mutatunk rá a kiemelt beruházások problémáira.

Gyertek velünk, hallgassátok meg a beruházáskárosult civilek tapasztalatait, és álljunk ki együtt a „Kiemelt beruházás törvény” rossz gyakorlata ellen! Hozzatok magatokkal fényképeket a Fertő tavi emlékeitekről, és álljunk össze egy közös fotó erejéig, hogy közösen mutassuk: elég volt az érdekeinket sértő beruházásokból!”

A tüntetés szervezői emlékeztetnek a Fertő táj értékeire, amiben már önmagában különleges, hogy a Fertő egy Európában ritka sztyepp-tó. Emellett a „Fertő mint határon átnyúló víztest, egyébként többféle nemzetközi és hazai védelem alatt is áll:

  • 20 éve része az Unesco kulturális világörökségnek a természet és az ember alkotta szimbiózis révén alakult tájkép miatt.
  • Natura 2000 európai uniós védettségű természeti adottságai miatt
  • A Ramsari övezet része a vonuló madarak védettsége miatt
  • a Fertő-Hanság Nemzeti Park része
  • és UNESCO Bioszféra rezervátum is.”

Ennek ellenére kíván a kormány állami pénzből egy olyan luxusberuházást végrehajtani a tó magyarországi partszakaszán – az egyetlen részen, ahol magyar oldalról le lehet jutni a tóparthoz – ami kizárólag egy szűk elit érdekeit szolgálná, ellenben kifejezetten káros lenne környezeti szempontból. Ráadásul kiemelkedően drága is.

Ahogy Rodics Katalin, a Greenpeace Magyarország természetvédelmi kampányának vezetője fogalmazott korábban,

„45 milliárd forintnál jár a fertői beruházás számlálója, és ez csak a hivatalosan kommunikált összeg. 45 milliárd adófizetői forintot akar elkölteni a magyar állam arra, hogy tönkretegye a gondjára bízott nemzeti parkunkat. Minden valódi hazai és nemzetközi természetvédelmi testület egyetért velünk abban, hogy ez a beruházás alapjaiban veszélyezteti a Fertő-Hanság Nemzeti Park értékeit. Az állam pedig nemhogy megvédené a rá bízott közös kincsünket, de ő maga a beruházó. Nem csoda, ha Orbán Viktor miniszterelnök arra se veszi a fáradtságot, hogy válaszoljon az aggályainkra, Áder János köztársasági elnök pedig egy interjúban nem is kommentálja a Fertő ügyét arra hivatkozva, hogy »kevésbé ismeri« a beruházás részleteit. Nekünk viszont elfogyott a türelmünk.”

A Greenpeace külön oldalon szedte össze a tóval és a beruházással kapcsolatos tudnivalókat. Ezek szerint jelenlegi felállásban a 60 hektáron elterülő, Fertő Part nevű komplexumban lesz

  • 100 szobás, 4 csillagos szálloda,
  • közvetlenül a vízpartra épített apartmanházak,
  • 880 autó befogadására alkalmas parkoló,
  • fedett sportkomplexum,
  • 850 vitorlásnak kikötő,
  • műfüves focipályák,
  • és több egyéb építmény.

Persze a beruházás eddigi története alapján egyáltalán nem biztos, hogy ez a végső lista. A környezetvédő szervezet korábban már helyi civilekkel együtt a kormányhivatalhoz is fordult, mivel a beruházás még a saját környezetvédelmi engedélyeinek sem felel meg. Nagy István agrárminiszter szerint – aki alá a környezetvédelem is tartozik – ugyanakkor nem károsodik a környezet a tervezet, és már elkezdett beruházás megvalósítása esetén.

Ezzel ellentétes állásponton van a Magyar Tudományos Akadémia, ami elfogadhatatlannak tartja a beruházást. Az MTA Biológiai Tudományok Osztálya úgy véli, hogy a Fertő-Hanság Nemzeti Park (az egyetlen határokon átnyúló nemzeti parkunk) területén megvalósuló beruházás jelentős területeket venne el Fertő tó nádasából és medréből, a környezetére nehezedő turisztikai nyomás sokszorozódna, és ezáltal súlyosan károsítaná a Fertő tó növény- és állatvilágát. Ráadásul szerintük a környezeti kár nemcsak a beépítendő területre korlátozódna, hiszen a megnövekedett autó-, illetve vízijármű-forgalom egy széles zónát és a teljes nyílt vízfelületet érintené.

Emellett egy felmérés szerint a társadalom úgy helyi, mint országos szinten inkább elutasító a Fertő tavi beruházással szemben, és noha kisebb léptékű, környezetbe illeszkedő és valamennyi látogató érdekeit szolgáló korszerűsítéseket támogatnának, ilyen nagy volumenű luxusfejlesztéssel nem értenek egyet. A jelenlegi tervek alapján ugyanis félő, hogy csak a tehetősek tudják majd élvezni a tópartot, miközben a fejlesztés – mint a fentiekből kiderül – súlyos környezeti károkkal is járna, így végül csak a beruházók és egy szűk elit érdekeit szolgálja.

A Fertő tavi beruházás ellen már tavaly év végén is szerveztek tüntetést a helyi civilek és a Greenpeace környezetvédő szervezet, akkor ott voltunk, és a helyszínről közvetítettük a rendezvényt.

Címlapkép: Tüntetés a Fertő Part beruházás ellen sopronban 2021. december 12-én. Fotó: Mérce