Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Már az MTA is elfogadhatatlannak tartja a kormány Fertő tavi gigaberuházását

Ez a cikk több mint 2 éves.

Hivatalos állásfoglalást tett közzé a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Biológiai Tudományok Osztálya a Fertő tó partján folyó kormányzati nagyberuházással kapcsolatban. Mint írják, a testület a Diverzitásbiológiai és az Ökológiai Tudományos bizottságok javaslatára tárgyalta meg a kérdést és a tagok nagy többséggel úgy döntöttek, hogy

nem támogatják a osztrák-magyar határon fekvő tó hazai oldalán, világörökségi területen zajló turisztikai beruházását, amelynek keretein belül egy 100 szobás luxusszálloda és hatalmas fedett sportkomplexum épül műfüves focipályákkal, teniszpályákkal, kiegészülve egy 850 vitorláshajóra méretezett kikötővel valamint egy 880 gépjármű befogadására képes parkolóval.

Az MTA Biológiai Tudományok Osztálya úgy véli, hogy a Fertő-Hanság Nemzeti Park (az egyetlen határokon átnyúló nemzeti parkunk) területén megvalósuló beruházás jelentős területeket venne el  Fertő tó nádasából és medréből, a környezetére nehezedő turisztikai nyomás sokszorozódna, és ezáltal súlyosan károsítaná a Fertő tó növény- és állatvilágát. Ráadásul szerintük a környezeti kár nemcsak a beépítendő területre korlátozódna, hiszen a megnövekedett autó-, illetve vízijármű-forgalom egy széles zónát és a teljes nyílt vízfelületet érintené.

Ezért a tudományos szervezet arra kéri a kormányt, hogy állítsa le a „túlzó és a helyhez méltatlan beruházást” és helyette inkább kezdjen egy „21. századi  követelményeknek megfelelő, szelíd, ökologikus rekreációs fejlesztésbe”.

A Fertő-tó partján zajló beruházást már régóta számos kritika éri. Tavaly augusztusban  húsz ország harminc civilszervezete fordult levélben a az UNESCO Világörökségi Központjának igazgatójához a Fertő tó védelmének érdekében.De a témában figyelemfelhívást adott ki az ombudsmani hivatal részeként működő jövő nemzedékek szószólja, Dr. Bándi Gyula is, aki szerint

a beruházásokhoz fűződő magánérdekek „az Alaptörvény értékrendje és szabályai szerint nem írhatják felül a jelen és a jövő közérdekét érintő természetvédelmi érdekeket”.

Figyelembevéve, hogy a tervezett beruházás azt az Ausztriát is érinti, amelyhez egyébként a Fertő nagyobbik része tartozik, nem meglepő, hogy augusztusban már az osztrák kormány zöldpárti környezetvédelmi minisztere, Leonore Gewessler bejelentette, hogy a magyar kormányhoz fog fordulni, hogy a környezeti hatásvizsgálatokba vonják be az ausztriai hatóságokat is.

A beruházás ellen Magyarország bécsi nagykövetsége szervezett tiltakozóakciót is szervezett a Greenpeace ausztriai szervezete, melynek során három aktivista a követség erkélyére felmászva egy német nyelvű molinót is felmutatott, melyen az állt: STOPPT DIE MUWELTZERSTÖRUNG AM NEUSIEDLER SEE (Állítsák le a környezet károsítását a Fertő tónál).

A Fertő tavi gigaprojekt ügye a magyar belpolitikai szereplőket is élénken foglalkoztatja. Az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) úgy véli, nincs probléma a Fertő tavi beruházással, mivel a vízügyi szakemberek ezután is hozzá fognak férni a Fertő tó parti sávjához.

Nagy István agrárminiszter pedig a Greenpeace Magyarországnak írt levelében fejtette ki, hogy szerinte semmiféle természetkárosítással nem jár az, hogy a Fertő tó partján egy hatalmas, összefüggő, természetes élőhelyet lebetonoznak és beépítenek szállodával, apartmanházakkal, autóparkolóval, kikötőkkel, és fedett sportkomplexummal.

Ezzel szemben a Párbeszéd politikusai júniusba  bontott cölöpöket és nádat vittek Mészáros Lőrinc villája elé, így tiltakozván a beruházás miatt lerombolásra ítélt cölöpházak ellen. A Greenpeace Magyarország a Fertő-tó Barátai helyi civil szervezettel közösen nemrég Sopronban szervezett tüntetést a gigaberuházás ellen. A Greenpeace a hotelépítkezéssel kapcsolatos közbeszerzést is megtámadta a bíróságon, mire másnap a beruházó már másnap visszavonta arra hivatkozván, hogy ” a nagy számú kiegészítő tájékoztatás kérés megválaszolása a gyorsított eljárás által megkövetelt határidőkben nem lehetséges számára.”. A lépés mögött állhat a kormány azon döntése is, hogy 350 milliárd forintnyi állami beruházást fog elhalasztani a pénzügyi tartalék növelése és az államadósság csökkentése érdekében.

A Fertő tóval kapcsolatos összes írásunk itt érhető el