Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Ne szenvedjen egyetlen anya sem azért, mert „így szoktuk” – a szülészet reformjáért tüntettek a Kossuth téren

Több százan gyűltek össze a Kossuth téren, hogy a szülészet reformjáért tüntessenek. A Másállapotot a szülészetben civil szerveződés által szervezett demonstráció a Nyugati térről vonult a Parlament elé, ahol egy szülőágyra helyezték el kövekre írt szülészetben szerzett terheiket, és felolvasták követeléseiket, amiket átadtak a minisztériumnak.

Keszler Viktória a Másállapotot alapítója elmondta, sokan, egymástól függetlenül azt tapasztalták, hogy régen nem volt ilyen rossz a szülészeti ellátás. A koronavírus járvány növelte az önkényes intézkedések számát, hiába voltak jók az országos szabályok, ezeket nem mindenhol tartották be.

A koronavírus-járvány szülészeti ellátásra gyakorolt negatív hatásait példázta, amikor idén ősszel a Másállapotot csoport felhívta a figyelmet arra, hogy a járványügyi szabályok alapján a várandós nők sokáig nem tudták, szülhetnek-e kísérővel, vagy éppen arra, hogy több kórházban előfordult olyan gyakorlat, ami mind a szülő nő, mind kísérője esetében teszthez kötötte a természetes és császármetszéses szülések levezetését is.

Az egészségügyi jogviszony törvény súlyosan szűkítette a nők mozgásterét, ugyan a hálapénz problémával kellett valamit kezdeni, de mielőtt elvették volna a nőktől a választás lehetőségét egységessé és biztonságossá kellett volna tenni a szülészeti ellátását.

„Azt szeretnénk, hogy ma Magyarországon szeretettel tisztelettel körülvéve korszerű gyakorlatokkal ellátva lehessen élni, szülni, születni és meghalni.”

A koraszülött ellátásért dolgozó Melletted a Helyem Egyesület egy szülészorvosnak címzett levéllel üzent a demonstráció résztvevőinek:

„Én azért vagyok itt mert szülő vagyok, annak a gyereknek, aki ott az inkubátorban az életéért küzd, az anyja az apja és nem látogató. Szeretném, ha szívesen látott személy lennék a PIC-en (Perinatális Intenzív Centrum – a szerk.) és nem úgy tekintenél rám, hogy a lábad alatt vagyok és feltartom a munkádat. Honnan tudom, hogy nem látsz szívesen? Onnan, hogy az ajtó csak belülről nyitható. Hogy csöngetnem és engedélyt kérnem kell, hogy láthassam a gyerekem, és csak abban az időben jöhetek hozzá, amikor te megengeded. Engedd, hogy megismerhessem a saját kisbabámat. Ki vagyok szolgáltatva a PIC írott és íratlan szabályainak, neked és az egész ellátó csapatnak mert a gyerekem élete és élethosszig tartó egészsége van a kezetekben.”

Ezután felolvasták a követeléseiket, amiket a demonstráció után a lerakott terrhekkel együtt minisztériumi hivatalba is elvittek, ezek:

  • Emberi jogokat a szülőszobára. Támogatást az informált döntéshez, az ellátásra vonatkozó döntéseink tiszteletben tartását. Korrekt fizetést a szülésznőknek.
  • Az indokolatlan beavatkozások megszüntetését. Szokásjog helyett tudományos bizonyítékokat. Ne szenvedjen egyetlen anya sem azért, mert „így szoktuk”.
  • Családi vajúdó, szülő- és gyermekágyas szobákat. A közös vajúdók azonnali felszámolását, a család egységének támogatását.
  • A vajúdás alatt a nő teljes szabadságát. Legyen vége a mozgás, evés-ivás, testhelyzet választás korlátozásának.
  • Támogató kommunikációt a megalázás, zsarolás megfélemlítés helyett. „A nehéz helyzetek, veszteség tiszteletteljes kezelésére legyenek felkészítve a szakemberek.”
  • A nő és a család szabad és tájékozott döntésének támogatását a szüléskörüli veszteségek és komplikációk esetén is. A család méltó búcsújának támogatását minden helyzetben.
  • Engedélykérést minden érintés előtt. „Senki sem nyúlhat egy nő hüvelyébe vagy melléhez az ő megkérdezése, engedélye nélkül csak azért, mert kórházban van.”
  • Bántalmazástól és megszégyenítéstől mentes nőgyógyászati és szülészeti ellátását mindenkinek. „A testhatáraink és döntéseink tiszteletben tartását. A szülészeti erőszak megszüntetését, az elkövetések beismerését és szankcionálását követeljük.”
  • Szabad kísérőválasztást és több segítő kezet az ellátásba. „Ne kelljen választani az apa és a dúla barátnő, nagymama jelenléte között. Egy anya se maradjon támogató segítség, szereti nélkül a szülés után, császármetszés esetén sem.”
  • Valódi lehetőséget a császármetszés utáni hüvelyi szülésre, akár több császármetszés után is. Pontos és érthető tájékoztatást, érzelmi támogatást, kísérők beengedését a műtétre. A kiemelés után a bőrkontaktus kötődés aranyóra támogatását.
  • A gyermekjogok betartását. A szeparáció megszüntetését a gyermekágyas és koraszülött osztályokon. „Anya és babája összetartoznak. Senkinek nincsen joga szükségeltelenül elválasztani őket akaratuk ellenére.”
  • Hatékony szoptatás támogatást. Minden osztályon korszerű szoptatási ismereteket adjanak át az anyáknak, megfelelő empatikus kommunikációval. Minden szülészeti intézménybe képzett szoptatási segítőket!
  • TB finanszírozott otthonszülést, születésházakat, „hogy ne csak a kórház és az otthon között lehessen választani”. Ambuláns szülést, a korai hazabocsájtás rendszerszintű támogatását.
  • Egységes, kiszámítható, jogszerű ellátást. A testi-lelki egészséget támogató ellátást minden anyának és csecsemőnek attól függetlenül, hogy hol és kivel szül.

A követelések felolvasását követően a téren összegyűlt nők, anyák és családok egy szülőágyon helyezték el a szülészetben szerzett terheiket, negatív tapasztalataikat, amiket kövekre írtak.

Az elavult gyakorlatokat jelképező szülőágy a demonstráció résztvevőinek terheit jelképező kövekkel. Mérce/Csengel Karina

A szülőágy jelképezi a korszerűtlen és sokszor bántalmazó szülészeti ellátását, a kövek pedig a terheket, amiket az ellátás során szereztek. A Másállapotot a szülészetben a „terheket” átveszi, és gondoskodik róla, hogy az eljusson a döntéshozókhoz.

A Másállapotot bejelentette azt is, országos kampányt indítanak, amiben a mai naphoz hasonlóan arra kérik a nőket, férfiakat, gyerekeket, hogy tegyék le a szülészetben szerzett, kőre írt terheiket posztoljanak róla fotókat, hogy az utcán is látható legyen, hogy mit élnek át a nők és a családok.

A demonstrációhoz egy felajánlás is érkezett: Kajlik Eszter a FreeSzfe végző hallgatója készített egy animációs filmet az úgynevezett férjöltésről, aminek narrációja olyan nők mondataiból áll össze, akik a férjöltés valódi elszenvedői, a film egy hétig nyilvánosan elérhető lesz a Másállapotot Facebook-oldalán.

A demonstráció kezdeményezői a köztéri tiltakozás mellett előzetes online kampányt is indítottak:
  • egy online térkép segítségével az érintett anyák anionim módon jelenthetik be, hogy hol érte őket jogsérelem
  • de a kampány keretében írhatnak üzenetet, készíthetnek képeket és feltölthetnek rövid videóüzeneteket is, amelyeket vagy a Másállapotot a szülészetben oldalnak küldhetnek el, vagy a saját személyes közösségi oldalaikon oszthatnak meg, megjelölve a bejegyzésekben a Másállapotot oldalát
  • az esemény hashtagjeit egy papírra írva, a saját üzeneteikkel kiegészítve küldhetnek be fényképet, valamint  közösségi oldalaikon profilképkeretet is beállíthatnak

A beérkezett üzenetekből a Mércén is megjelent egy válogatás, néhány idézet a teljesség igénye nélkül:

„Kérlek legközelebb ne rángasd ki belőlem a méhlepényt!”, „Ne nyúlkálj belém indokolatlanul, és ne próbáld meg elhitetni velem, hogy ha fájdalomra panaszkodom közben, vagy vizsgálat után vérzek, akkor az »vele jár«”, „Ne nyomd ki a gyermekemet, ne törd el a vállát”, „»Kedves« Doktor úr! Ha nem tágított volna kézzel, akkor nem lenne teljesen érzéketlen a hüvelyem és a szex nemcsak gyerekcsinálásról szólna, hanem a gyönyörről is”.

 

Élő közvetítésünk a demonstrációról: