„A folyosón eltolták mellettem a kislányom, én meg nem ismertem fel”
A második babáját váró Zsuzsanna küzdelme különleges, maga is dúlává képezte magát. Interjú.
A második babáját váró Zsuzsanna küzdelme különleges, maga is dúlává képezte magát. Interjú.
Bár törvény nem tiltja, a kórházak jelentős része elzárkózik előle.
Pintér minisztériuma rendeletet alkotott a szülészeti ellátás reformjáról. A szakma és az érintettek megkérdezése nélkül.
Folyamatosan gyűlnek a szülészeti erőszak ezen formájáról szóló történetek a Másállapotot a szülészetben! mozgalom oldalán.
Míg az EMMI 2019-ben azt állította, csak egy kísérője lehet egy szülő nőnek, a Belügyminisztérium idén már máshogy értelmezi a helyzetet.
Az írószerek mellett akár a cukorvizsgálathoz is saját költségen kellett eszközöket vásárolniuk. Kevés védőnő elégedett a váltással.
A védőnők egyelőre semmit nem tudnak: sem a bérünket, sem a munkavégzés helyét, sem a besorolásukat.
A túlzott mértékű orvosi beavatkozás árt a nőknek és a gyerekeknek is, mégsincs rendszerszintű törekvés a magyar szülészetek javítására.
A Másállapotot a szülészetben! csoport szerint viszont nagy kockázat további szülészeti helyeket megszüntetni.
A jogvédők szerint a kormány még nagyobb nyomás alá helyezi a nőket azzal, hogy ujjal mutogat azokra, akik a „női princípium” alázatos beteljesítése helyett önálló, felelős döntést mertek hozni a saját életükről.