Amikor a hírekből sport lesz, az erős emberek tesznek szert népszerűségre. A fasiszta politika a híreket, a tájékoztatás és az értelmes vita egykori csatornáját showműsorrá alakítja, ahol az erős ember a sztár – írja Jason Stanley Így működik a fasizmus c. könyvének a fasiszta propagandát és nyilvánosságot elemző fejezetében. A könyv elővásárlási kampányának keretében november folyamán több szemelvényt is közlünk a magyar fordításból, amely a lapunkba is rendszeresen fordító Piróth Attila munkája. Ezúttal a kötet negyedik fejezetének egy részletét adjuk közre.

Pótvalóság

Amikor a propagandának sikerül az eszményeket önmaguk ellen fordítania, az egyetemeket pedig részrehajlóként megbélyegeznie és elhiteltelenítenie, akkor maga a valóság is kétségessé válik, és nem tudunk egyetérteni abban, mi az igazság. A fasiszta politika az értelmes vitát félelemmel és haraggal igyekszik helyettesíteni. Amikor ez sikerül, a hallgatóságban a veszteség destabilizáló érzete alakul ki, és bizalmatlanul, haraggal tekint azokra, akikről elhitették vele, hogy e veszteség okozói.

A fasiszta politika a valóságot egyetlen személy, esetenként egyetlen politikai párt kinyilatkoztatásaira cseréli. A rendszeresen hajtogatott nyilvánvaló hazugságok annak a folyamatnak a részei, amellyel a fasiszta politika az információs teret lerombolja. A fasiszta vezető az igazságot hatalommal igyekszik helyettesíteni, hogy végül következmények nélkül hazudhasson. Amikor az egész világot egyetlen személy váltja fel, képtelenek vagyunk az érveket közös mércével mérni. A fasiszta politikus eközben célirányos módszerekkel bontja le az információs teret és semmisíti meg a valóságot.

…

A vad összeesküvés-elméletek terjesztése a fasiszta mozgalmakat segíti. De hogy lehetséges ez, ha az értelem mindig győzedelmeskedik a liberális demokrácia nyilvánossága előtt? Nem az a célravezető, ha a liberális demokrácia teret ad minden lehetséges elképzelésnek – még a hamisaknak és a képteleneknek is –, elvégre az igazság végül mindig diadalmaskodik az elképzelések piacterén?

A filozófia talán leghíresebb érvelését a szólásszabadság mellett John Stuart Mill fogalmazta meg A szabadságról című, 1859-ben írt művében. Ennek „A gondolat- és vitatkozási szabadságról” című 2. fejezetében Mill leszögezi, hogy bármiféle vélemény elhallgattatása rossz, még akkor is, ha az a vélemény téves. A téves vélemény elhallgattatása azért rossz, mert tudás csak „a tévedéssel való összeütközésből származik”. Más szóval: az igazságnak megfelelő hiedelem csak azáltal válik tudássá, hogy diadalmaskodik az érvelés, az egyet nem értés és a vitatkozás lármás összecsapásában.

Mill szerint a tudás csakis az ellentétes álláspontok mérlegelésének eredményeként bontakozhat ki. Az álláspontok ütköztetése történhet akár tényleges vitapartnerek között, akár belső párbeszéd útján. E folyamat nélkül az igazságnak megfelelő hiedelem is csupán „előítélet” marad. Minden véleménynyilvánítást meg kell engednünk, még a téves állítások és összeesküvés-elméletek védelmét is, mert csak ezáltal nyílik lehetőségünk a tudás megszerzésére.

Helyesen vagy helytelenül, de sokan kapcsolják össze Mill A szabadságról című művét az „elképzelések piacterének” eszméjével. Eszerint ha hagyjuk a piacteret önmagától, külső beavatkozásoktól mentesen működni, akkor az az előítéleteket, tévedéseket kiveti magából, és tudást termel. Ám az „elképzelések piacterének” fogalma – ahogy a szabadpiacé általában – a fogyasztók utópisztikus felfogásán alapul. Az elképzelések piacterének metaforája esetében az utópisztikus feltevés az, hogy a párbeszéd észérvek ütköztetésével zajlik: az egyik fél észérveire a másik fél a saját észérveivel válaszol, míg végül ki nem bontakozik az igazság. Azonban a párbeszéd nem csak információk átadására szolgál. A párbeszéd a nézőpontok kizárását, félelmek keltését, előítéletek erősítését is lehetővé teszi. Ernst Cassirer filozófus a következőket írta 1946-ban posztumusz megjelent könyvében arról, hogy miként alakította a fasiszta politika a német nyelvet:

Ha megvizsgáljuk modern politikai mítoszainkat és ezek felhasználásait, nagy meglepetésre nem csupán összes erkölcsi értékünk átértékelődését látjuk, hanem az emberi beszéd átalakulását is… Új szavakat alkottak, és még a régieket is új értelemben kezdték használni: jelentésük mély átalakuláson ment keresztül. Ez a jelentésváltozás annak tudható be, hogy a korábban leíró, logikai vagy szemantikai értelemben vett szavakat ma varázsszavakként használják, amelyek rendeltetése az, hogy bizonyos hatásokat váltsanak ki, bizonyos érzelmeket kavarjanak. Közönséges szavaink jelentéssel töltöttek, ezek az újonnan kovácsolt szavak viszont érzelmekkel és erőszakos szenvedélyekkel.^[1]

Az „elképzelések piacterének” érvelése azt feltételezi, hogy a szavakat csak „leíró, logikai vagy szemantikai értelmükben” használjuk. De a politikában, mindenekelőtt a fasiszta politikában a nyelv nem csupán – sőt nem is elsősorban – információk átadására szolgál, hanem érzelmek kiváltására.

A szólásszabadságnak csak akkor helytálló modellje az „elképzelések piactere”, ha a társadalom kész elfogadni az észérvek elsőbbségét az irracionális ellenérzések és előítéletek erejével szemben. Ha azonban a társadalom megosztott, akkor a demagóg politikusok kihasználhatják a megosztottságot, és a nyelv segítségével félelmet hinthetnek el, felerősíthetik az előítéleteket, és bosszúra szólíthatnak fel a gyűlölt csoportok tagjai ellen. Amikor valaki észérvekkel igyekszik szembeszállni az ilyen retorikával, az olyan, mintha röpiratokkal menne a puskák ellen.

Mill láthatóan úgy gondolja, hogy a tudás és csakis a tudás bontakozik ki a szemben álló felek vitájából. Egy ilyen folyamat Mill szerint megsemmisíti az előítéleteket. Ezek szerint Mill bizonyára elégedett volna a Russia Today (RT) orosz televízióhálózat mottójával: „Question More” (Kérdőjelezz meg több mindent).

Ha Millnek igaza volna, akkor az RT lenne a tudás kimunkálásának letéteményese, elvégre a lehető legszélesebb politikai palettát lefedő hangokat szólaltat meg, a neonáciktól a szélsőbaloldaliakig.

Azonban az RT stratégiája nem a tudás kimunkálását szolgálja, sokkal inkább propagandatechnika, amely az alapvető demokratikus intézmények aláásására irányul. Az objektív igazság nem hallatszik a sokféle hang kakofóniájában. Az RT-nek – ahogy világszerte a számtalan konteógyártó webhelynek is – az a hatása, hogy destabilizálja azt a fajta közös valóságot, amely valójában nélkülözhetetlen a demokratikus megmérettetéshez.

Hol téved Mill?

A szemben álló vélemények ütköztetéséhez a világról alkotott előfeltevések közösen elfogadott alapja szükséges. Még egy párbajhoz is meg kell állapodni a szabályokban. Lehetséges, hogy nem értünk egyet abban, jó szakpolitika volt-e Obama elnök egészségügyi programja. De ha a vitapartnerem azt gyanítja, hogy Obama elnök fedett muszlim ügynök volt, aki az Egyesült Államokat próbálta romba dönteni, akkor nem fogunk tudni termékeny vitát folytatni az egészségügyi programjáról. Nem annak költségeiről és előnyeiről fogunk beszélni, hanem arról, hogy az egészségügyi szakpolitika egyes elemei mögött nem egy körmönfont antidemokratikus program húzódik-e meg.

Az RT stratégiáját kidolgozó orosz propagandisták – avagy „politikai technológusok” – felismerték, hogy a vélemények és képtelenségek hangzavarával alá lehet aknázni a világról alkotott előfeltevések rendszerét, amely alapzatként szolgál a termékeny kérdésfelvetéshez. Aligha lehet ugyanis értelmes vitát folytatni a klímapolitikáról, amikor az egyik résztvevő arra gyanakszik, hogy a klímaváltozásról beszélő tudósoknak homoszexuálisokat támogató titkos programja van (ahogy például az evangelikális Tony Perkins rádiós műsorvezető sugalmazta Washington Watch c. műsorának 2014. október 29-i adásában^[2]). Ha minden véleménynek nyilvános teret adunk, és bemutatására kellő időt szánunk, az távolról sem olyan folyamatot eredményez, amely a tudás kibontakozásához vezet a mérlegelés útján – sokkal inkább ennek lehetőségét számolja fel. Egy liberális demokráciában a felelősségteljes médiának e fenyegetéssel szembenézve igyekeznie kell az igazságról tudósítani, és ellenállni annak a csábításnak, hogy minden lehetséges elméletről beszámoljon, bármennyire képtelen is, csak azért, mert valaki előállt vele.

…

Amikor az összeesküvés-elméletek a politika mindennapos részévé válnak, a fősodratú média és az oktatási intézmények pedig hitelüket vesztik, akkor az állampolgárok nem támaszkodhatnak a demokratikus mérlegelés alapjául szolgáló közös valóságra. Ekkor kénytelenek az igazság és a megbízhatóság helyett más fogódzókat keresni. Világszerte azt látjuk, hogy ilyenkor az állampolgárok a törzsi azonosulás, a személyes sérelmek kezelése és a szórakozás igényével fordulnak a politika felé.

Amikor a hírekből sport lesz, az erős emberek tesznek szert népszerűségre. A fasiszta politika a híreket, a tájékoztatás és az értelmes vita egykori csatornáját showműsorrá alakítja, ahol az erős ember a sztár.

A fasiszta politika tehát igyekszik aláásni a sajtó és az egyetemek iránti bizalmat. Azonban egy egészséges demokratikus társadalom információs tere túlnyúlik a demokratikus intézményeken. Az általános gyanú és a kételyek elterjesztése megbontja az állampolgárok közötti kölcsönös tisztelet kötelékeit, és mélységes bizalmatlansággal tölti el őket nemcsak az intézményekkel, hanem egymással szemben is. A fasiszta politika igyekszik szétszaggatni az állampolgárok között a kölcsönös megbecsülés szálait, amelyek az egészséges liberális demokrácia alapját képezik, és végső soron egyetlen személy, a vezető iránti bizalommal helyettesíteni őket. Amikor a fasiszta politika igazán sikeres, követői mindenki másnál bizalomra méltóbbnak tekintik a vezetőt.