Amit a Fidesz a gyerekekkel éppen csinál, az nagyjából olyasmi, mint James Cameron Titanicjában az a jelenet, ahol az első osztályon utazó dúsgazdag acélmágnás a hajó süllyedése közben egy idegen kisgyermekét a sajátjának hazudva felkönyörgi magát az elsődlegesen nők és gyermekek számára fenntartott mentőcsónakok egyikére, ezzel mentve a saját irháját.
Ezzel egyáltalán nem azt akarom implikálni, hogy a Fidesz hajója általában véve süllyedne, szerintem erről nincs szó. Csak arról van szó, hogy a Pegasus-botrány által előidézett vészhelyzetben vagy legalábbis pánikban a kormánypárt az általuk „gyermekvédelemnek” nevezett tematikába kapaszkodik, mentőövként. A témát szabadkártyaként használják fel a nyílt uszításhoz, gyűlöletkeltéshez, a népszerűségük növelése érdekében.
A gyermekek felhasználása politikai kampányokban nem újszerű, Magyarországon sajnos kifejezetten gyakori probléma. Nem ismeretlen jelenség, amikor politikusok óvodákban, iskolákban parádéznak, gyerekeket vezényelnek ki egy-egy eseményre, hogy aztán ott videókat készítsenek, fotózkodjanak velük. Egyszer még magát Orbán Viktort is megbüntette ezért a Nemzeti Választási Bizottság, amin később a miniszterelnök jót humorizált.
Valami ilyesmi történik most is, csak a politikai pedofíliának nevezett jelenség országos méretet fog ölteni:
a gyermekek védelméhez kapcsolódó, jóhiszemű reflexekre bazírozva tekerik majd egyre feljebb a szexuális kisebbségek elleni gyűlöletkeltést, ami persze részben a közelmúltban elfogadott homofób propagandatörvény esetében is megtörtént már.
Hogy bármi más értelme, célja lehetne az Orbán Viktor által ma bejelentett népszavazási kezdeményezésnek, azt azért is könnyű kizárni, mert a kérdések olyan dolgokról szólnak, amelyeket a hatályos magyarországi törvények jelenleg is tiltanak. Hogy mást ne mondjunk, az 1996-os és a 2010-es médiatörvény is részletesen szabályozta, illetve szabályozza, hogy a miniszterelnök által pontokba szedett tartalmakat kiskorúaknak nem lehet korlátozás nélkül bemutatni.
A gyerekek érdekei és a kormány tényleges lépései közti szakadék nem zavarta Menczer Tamás külügyi államtitkárt sem, aki két napja közleményben értekezett arról, hogy egy két gyermek sérülését okozó svédországi lövöldözés valamilyen módon a magyarországi melegek vegzálását igazolja. Pedig ennek – akárhonnan nézzük – sok köze nincs a gyerekek tényleges védelméhez.
Volnának azonban olyan lépések, amelyeknek sokkal több köze lenne hozzá. Tényleg a teljesség igény nélkül: ott lenne például a gyerekszegénység leapasztása. A 2009 óta változatlan a családi pótlék emelése, amelyből egy gyerek után egy család 12 200 forint kap azóta is, csak éppen most feleannyi élelmiszert tud belőle vásárolni. És persze az se csapjon be minket, hogy 2012-höz képest papíron jelentősen csökkent a hátrányos helyzetű gyerekek száma, miután egy azóta már többször megvilágított trükkel 2013-ban megváltozott a kritériumok rendszere, amelyek alapján egy gyereket hátrányos vagy halmozottan hátrányos helyzetűnek lehet minősíteni. (Mint ismert, sokan azért estek ki ezekből a kategóriákból, mert az új rendszer szerint már több feltételnek kell megfelelni az ilyen minősítésekhez).
De az is biztos, hogy az LMBT-emberek elleni hergelésnél sokkal jobban védené gyerekeket, ha nem véreztetnék ki az olyan intézményeket mint a fóti gyermekotthon, vagy ha azzal foglalkozna a kormány, hogy az állami gondozásban lévő különleges szükségletű gyerekeknek legyen esélyük nevelőszülőhöz kerülni. Itt jegyezzük meg, hogy akár az ő, akár családba vágyó egészséges társaik helyzetüket sem javítja, hogy a kormány tavaly korlátozta – szintén nem mellékesen jó adag uszítástól vezérelve – a nem házasságban élő szülőjelöltek örökbefogadását.
Az sem lenne ördögtől való, ha a kormány nem söpörné le az asztalról újra meg újra azt a javaslatot, hogy törvényben legyen megtiltva a gyermekes családok elhelyezés nélküli kilakoltatása. Vagy ha aktívan tenne azért, hogy ne fordulhasson elő, hogy újszülött csecsemőket szakítanak el mélyszegénységben élő édesanyjuktól.
De jövedelmi helyzettől függetlenül az is biztosan sokat sokat javítana a gyermekek kilátásain, ha nem alakítanák át öncélúan a pedagógusképzést, és megbecsülnék a már a közoktatásban dolgozó pedagógusokat.
Ezt a sort pedig még hosszasan lehetne folytatni olyan elemekkel, amelyek a gyerekek jólétéről szólnak, és amelyeknek az évnek az égvilágon semmi közük a Fidesz álságos népszavazásához.
