Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

A koronavírus esélyt adott a közmédiának, de nem a miénknek

A járvány idején a közszolgálati híradók felé fordultak az emberek, de ismét bebizonyosodott: a nézettség nem elég, a közérdek szolgálatát nem lehet pártszínekben megvalósítani. Miközben Európa-szerte több közmédiából is a legjobbat hozta ki a vészhelyzet miatti információéhség, az M1 az új válságban is a régi húrokat pengeti.

Budapest, 2020. március 15.
Kontra György, az M1 Híradó bemondója a vizuális megjelenésében megváltozott 4-es stúdióban a közmédia Kunigunda úti gyártóbázisán 2020. március 15-én. Indulása után 5 évvel, március 15-tõl megújult az M1 arculata. A közszolgálati hírcsatorna logójában és stúdió vizuális megjelenésében változik meg. A háttérként szolgáló plazmatévék helyett ezentúl korszerû összefüggõ ledfalak lesznek.
MTI/Illyés Tibor

A közszolgálati televízióknak szüntelen legitimációs harcot kell vívniuk a mindenkori kormányokkal körülbelül azóta, amióta – történelmi fejlődéstől függő ütemben – a ‘80-as vagy ‘90-es években megjelentek a piaci műsorszolgáltatók. Az európai országok törvényei, valamint az európai jogharmonizáció alapján azonban – elvi szinten legalábbis – senki sem vitatkozik azzal, hogy közszolgálati médiára szükség van. A gyakorlat persze sokszor próbára teszi ezt az elvi alapvetést, főleg a 21. században: a közszolgálati tévék még azt sem igazán heverték ki, hogy versenyezniük kell a piaci vetélytársakkal, és fel kell adniuk a régi műsorstruktúrájukat, amikor már az online platformok által támasztott kihívásokkal kellett felvenniük a kesztyűt.

Az oxfordi Reuters Institute 2019 őszén, még a koronavírus-járvány előtt tett közzé egy kutatást, amiben rögzítik a közmédiumok akut problémáit. Általánosan az mondható el, hogy bár vannak olyan köztévék, amelyek kereskedelmi vetélytársaik mellett is igen nézettek (a brit BBC, a német ARD és ZDF, az olasz RAI vagy a finn Yle), mindegyikükre jellemző, hogy a 35 éven aluliakat és az alacsony iskolai végzettségűeket nem tudják elérni a műsoraikkal, és az online megjelenésük is igen gyér kattintási számokat hoz. Ezek pedig éppen elég nagy bajok ahhoz, hogy a közszolgálati médiák mellett nem elkötelezett  kormány feltegye a kérdést: nem lenne-e jobb helye a költségvetésben a csak az idősebbek és az elit által nézett tévék támogatásának?

A járványhelyzet beköszöntével azonban egészen különleges helyzetbe kerültek a közszolgálati médiumok.

Egyrészt ők lettek azok, akiknek kereskedelmi vetélytársaiknál sokkal kevésbé fájt az, hogy az emberek újdonsült híréhsége nem párosul bevételekkel, és a hirdetések elapadása nem kényszerítette őket megszorításokra (ez persze csak nagy általánosságban mondható el: a közmédiumok többsége országonként eltérő mértékben hirdetési finanszírozási lábbal is rendelkezik, ez azonban rendre jóval kisebb bevételt jelent a költségvetési támogatásoknál).

De ami ennél is fontosabb: a nézőknek a beárazott, szenzáció fókuszú hírek helyett hirtelen hiteles, megbízható információkra lett szükségük minden korábbinál inkább, amelyek közvetlenül segítik őket a mindennapjaik megszervezésében, sokak számára a túlélésben. Ez persze nem jelenti rögtön azt, hogy a közszolgálati hírszolgáltatást is működtető, nagy elérésű kereskedelmi tévéket rögtön mindenhol lepipálták a közszolgálati tévék híradói. A számok mégis azt mutatják, hogy a közmédiumok ugrásszerű nézettségemelkedést tapasztaltak Európa-szerte, rendszerint akkortól kezdve, amikor az adott ország kormánya megtette az első drasztikus bejelentéseket.

Köztévé a karanténban

Az európai közszolgálati médiaszolgáltatókat tömörítő European Broadcasting Union (EBU) belső mérései szerint a világszerte általánossá váló híréhség nem hagyta érintetlenül a közmédiumok adásait sem.

Az EBU áprilisi, 29 ország részvételével készült felmérése szerint az európai közszolgálati tévék és rádiók esti híreit átlagosan két és félszer(!) többen nézték és hallgatták február-márciusban, mint „békeidőben”.

Az előző év hasonló időszakához képest pedig az összes műsorsávot tekintve átlagosan 22 százalékos a nézettség- és hallgatottság-növekedés. (A magyar Duna Médiaszolgáltató is az EBU tagja, de ebben a kutatásban nem vett részt adatszolgáltatóként.)

Ez önmagában is nagy dolog, de az is nagyon fontos, hogy a járvány 44 százalékkal emelte a 15 és 24 év közötti közönség arányát is, ami rögtön egy lehetséges elmozdulást is jelenthetne a vírus előtt a fiatalok elérésével szenvedő köztévék holtpontjáról. De a közmédiumok mobilalkalmazásait is kétszer annyian kezdték el használni a járványhelyzet alatt és a weboldalaik is 2,6-szoros látogatottságot értek el átlagosan.

A vírus tehát tulajdonképpen esélyt adott a közmédiának, hogy a válság által megsebzett piaccal szemben – amelyhez addig igazodni kényszerült – megmutassa, hogy szükség van klasszikus közszolgálati elvek mentén szerkesztett műsorszolgáltatásra.

A fent már idézett Reuters Institute online szemináriuma szemléletesen mutatja be, hogy a kereskedelmi csatornákkal eddig versengő médiumok gyorsan reagáltak a kialakult helyzetre, és járványspecifikus, igazán közszolgálati műsorokkal töltötték fel műsoridejüket. Nagyjából minden országra jellemző tendencia, hogy szórakoztató tartalmakhoz viszonyítva megnőtt a szeriőz műsorok aránya, iskolatévét és otthoni tornaműsorokat indítottak, több kulturális műsort kezdtek el sugározni, és – a lentebb tárgyalt magyar köztévé műsorainak ismeretében számunkra ironikusnak hangzó, de ettől még roppant fontos – a vírussal kapcsolatos tévhitek és álhírek terjedését megelőző információs műsorblokkokat alakítottak ki.

A Reuters Institute által is példaként tárgyalt BBC-re külön is érdemes néhány mondatot szánni. A brit közmédiát ugyanis a járvány előtt komoly kormányzati fenyegetések érték: a Johnson-adminisztráció kilátásba helyezte a társaság finanszírozásának alappillérét jelentő előfizetői díj befizetésének kvázi opcionálissá tételét. Ez a gesztus látványosan megkérdőjelezte a BBC legitimitását, amelynek hírműsorai azonban eddig kiemelkedően teljesítettek a járvány alatt: a délutáni 13 órás híradót 85, a 18 órait  74, a 22 órait pedig 50 százalékkal nézték többen átlagosan a brit vészhelyzet első egy hónapja alatt, mint korábban. A BBC emellett egyedülálló pontossággal és részletességgel mutatta be a járvány frontvonalában küzdők harcát, és igen erős kritikai éllel rajzolta meg az elhibázott brit egészségügyi döntések hátterét.

A nézettség önmagában nem elég

A köztévék újdonsült, viszonylagos „felívelése” eltérő reakciókat váltott ki a kormányokból. Hiába a Johnson-kormány szándéka a BBC megroppantására, a közmédia sorvasztása már ma nem prioritás a Downing Streeten. Annál inkább az például Szlovéniában, ahol az állami járványügyi intézkedésekkel kritikus közmédiát az EBU-nak kellett megvédenie az új jobboldali kormány támadásaitól. A lengyel közmédia pedig, amelyet a kormányzó nacionalisták már a magyarhoz hasonlóan befolyásuk alá vonták, a European Journalism Observatory (EJO) nevű független, nonprofit médiakutatással foglalkozó hálózat jelentése szerint totálisan kritikátlan a kormány lépéseivel szemben.

Ezen a ponton jutunk el Magyarországhoz, ahol nagyon hasonló folyamatok zajlottak le a médiafogyasztási szokások terén, mint Európa más szegleteiben. A koronavírus hatására tovább nőtt a magyarok amúgy is rendkívül magas tévénézésre fordított ideje. A Panmedia médiaügynökség elemzése szerint nemcsak általában a hírműsorok nézettsége nőtt meg, hanem az M1 közszolgálati csatorna is „kilőtt” március közepén, ami a közönség elérését illeti: a miniszterelnöki bejelentések erősen növelték a csatorna híradójának nézettségét.

Ez azt eredményezte, hogy március végére a két „nagy”, az RTL és a TV2 híradóit nem is, de az ATV és a Hír TV esti híradóinak nézettségét beelőzte az M1 esti hírműsora.

Ami pedig a nem hírjellegű műsorokat illeti: bizonyos értelemben a magyar köztévé sosem volt közszolgálatibb, mint a koronavírus idején. Iskolatévé és tornaprogram indult az M5-ön; mindenki számára szabadon hozzáférhetővé tették az archív anyagokat sugárzó tematikus M3 internetes csatorna számos tartalmát; az M4-en az elmúlt évek emlékezetes sporteseményeit lehet újranézni; több száz, az MTVA Rádióarchívumában szereplő hangoskönyv lett ingyenesen hallgatható a járvány miatt.

Mindezek ellenére összességében mégsem válik előnyére a közszolgálati tévének az, hogy nagyobb figyelem övezi a műsorait. Ennek okát elsősorban nem meglepő módon a 0-24 órában hírműsorokat sugárzó M1 tartalmai között kell keresni. A köztévé első számú csatornája a megváltozott körülmények között is megmaradt ugyanazon a propagandisztikus csapásirányon, amely 2015-ös indulása óta – változó intenzitással ugyan, de – folyamatosan jellemzi a csatornát.

Új vírus, régi M1

De pontosan mi is történik a vészhelyzet kihirdetése óta az M1-en? Valójában semmi új; mégis fontos tényszerűen rögzíteni a közszolgálati hírcsatorna tartalmi jellemzőit a járvány idején, mert a nagyobb nézettség nagyobb médiahatással, komolyabb konzekvenciákkal is jár.

Egy rövid tartalomelemzés erejéig négy, a járványügyi helyzet szempontjából fontos kormányzati intézkedés estéjén, főműsoridőben sugárzott esti híradót vettünk szemügyre, valamint szúrópróbaszerűen az M1 más műsorsávjaiban is futó híradókban és politikai műsorokban észlelhető, új (és régi-új) tendenciákat gyűjtöttük össze.

A bő 50 perces, 19:30-kor kezdődő esti híradó nagyjából a következő állandó struktúrából tevődik össze: beszámol az Operatív Törzs napi jelentéséről, a járvánnyal kapcsolatos, majd a járványtól független kormányzati intézkedésekről, a koronavírus-helyzet globális alakulásáról, külpolitikai hírekről, a maradék időt pedig a hazai járványhelyzettel kapcsolatos „kis színes” blokkok töltik ki, amelyek egyebek mellett a kijárási korlátozás elviselésének kreatív módozatait mutatják be.

Abban a tekintetben nincs új a nap alatt, hogy a közmédia képernyőjén a hazai politikai ellenzék szinte csak olyankor létezik, amikor negatív színben kell feltüntetni.

Ilyen az, amikor szemérmetlenül hosszú lejáratóblokkokban foglalkoznak velük: erre a leglátványosabb példa Karácsony Gergely és a budapesti városvezetés felelősségének hetek óta tartó, megállás nélküli szajkózása a Pesti úti idősotthonban történt fertőzések miatt, de ugyanebbe a kategóriába tartozik az is, amikor a híradó szerkesztői felróják a parlamenti ellenzéknek, hogy „ellenállnak” a kormány válságkezelő intézkedéseinek.

Előfordul, hogy ellenzéki megszólalással találkozhatunk, ezek olyan nyúlfarknyi bevágások, amelyekben valamilyen, első hallásra népszerűtlen állítás hangzik el kormánykritikus politikus szájából. Ilyen például a Jobbik 35 másodperces megszólaltatása arról, hogy „le akarják zárni az egész országot”; de ebbe a kategóriába tartozik egy 15 másodperces Karácsony Gergely-snitt is arról, hogy a főpolgármester „a korlátozások szigorítására kérte a kormányt”.

Ha pedig hosszabb (de a kormánypárti álláspontoknál így szignifikánsan rövidebb) terjedelemben szóba is kerülnek az ellenzéki szakpolitikai javaslatok, akkor rögtön fölényes, gúnyos hangnem is társul hozzájuk, ilyen például a „Folytatódott a baloldali ötletelés a járvány megfékezésére” című hír március 14-éről.

A közszolgálati kódexben (a médiatörvény által a közszolgálati médiaszolgáltatás céljainak és alapelveinek lefektetésére kijelölt dokumentumban) „a nézetek tárgyszerű és sokoldalú bemutatásának” nevezett alapelv hírből sem köszön vissza a híradóban. Semmit sem tudunk meg arról a március 14-ei adásból, hogy az iskolák bezárását hétpárti javaslat előzte meg; semmit sem mond el a közszolgálati média arról április 7-én, hogy a frissen bejelentett gazdaságvédelmi akcióterv elemeinek számosan kritizálták, léteznek szakpolitikai alternatívái; az sem derül ki az április 9-ei híradóból, hogy az írásbeli érettségi megtartásának aznapi bejelentését hogyan kritizálták a szakmai szervezetek; ahogyan arról sem esik egy szó sem, hogy Kásler Miklós ágyfelszabadító-kórházátszervező stratégiájára magyarázatot kért a Magyar Orvosi Kamara. Emellett az M1 a kormányhivatal ellenőrzéséről és megállapításairól is úgy számolt be április 24-én, hogy az állami szervek álláspontját halljuk, de a főpolgármester érveit ugyancsak nem.

Az ellenvélemények elhallgatása mellett az a tendencia is kitart, hogy a híradóban a teljes kormányzati médiaholdingban végigpörgő, közvéleményformáló, féligazságoktól hemzsegő történeteket idézik és dolgozzák fel: ilyen például az a hír, amely arról számol be, hogy a magyar gazdaság állapota „nem indokolta” az alacsony forint/euró árfolyamot, utóbbit Soros György bosszúból elkövetett „spekulációs támadásának” tulajdonítva. Soros állandó szereplője maradt a járvány-híreknek is: így került a képbe a milliárdos koronakötvény-javaslatát Orbán nyomán a „Kettes számú Soros-tervnek” elnevező hír.

Így azt is sugalmazzák ezek a hírek a frissen ránk tört válság idején, a hogy a magyar gazdaság sebezhetősége, várható jövőbeli gyengélkedése kizárólag Soros György szándékainak eredője.

Ennek fényében még inkább visszatetsző az, hogy  a járvány idején éppen az M1 indított „Leplezzük le az álhíreket” címet viselő, naponta jelentkező rovatot a híradóban. Ebben  elsősorban a független médiumok által írt, a kormánnyal szemben kritikus cikkeket emelnek ki és mutatnak be „álhírként”, miközben az érintett szerkesztőségek nem kapnak lehetőséget ezekben a riportokban a megszólalásra, az elmondottak cáfolására.

Ezzel a jelenséggel kapcsolatban a TASZ 2020 áprilisának első két hetében végzett rapid kutatása is rámutat: „A közmédia riportjait a propagandamédia azonnal átveszi és az információt széles körben terjeszti. A riportok célja egyértelműen a független médiumok nyilvános lejáratása és hiteltelenítése.”

Az ellenzéki médiumok lejáratásának különösen fontos állomása volt, amikor márciusban a közelgő válságra készülő, adománykérő kampányokat indító független újságokról pejoratív hangnemben szólt a híradó tudósítása „Pénzt gyűjt az Index és a 444” címmel. Ugyanebben a hírben a 444 szavahihetőségét úgy kérdőjelezte meg az M1, hogy az Operatív Törzs sajtótájékoztatójáról egy erősen megvágott, manipulatív riportot közöltek. Csak Kovács Zoltán dörgedelmes kioktatása került bele a híradásba, az azonban már kimaradt, hogy a kérdező Czinkóczi Sándor a 444-től azt a teljesen jogos kérdést tette fel, hogy pontosan milyen protokoll mentén tesztelték koronavírusra Pintér Sándor belügyminisztert, az egészségügyi dolgozókat pedig milyen szempontok alapján nem.

Az M1 azzal is csavart egyet a kritikus sajtó negatív keretezésén, hogy a nagy elérésű független portálok híreit gyakran egy tartalmi egységben (hírben) tárgyalják valóban nevetséges álhírekkel és kamuoldalakkal. Ennek eklatáns példája a március 22-i adás, amelyben előbb az Ötpercpihenő.com nevű oldalt – amely saját impresszuma szerint is egy álhíroldal – szedik ízekre hamis információk terjesztéséért, majd ugyanebben a blokkban egy perccel később már az Indexet veszik elő, amiért cseh forrásokra hivatkozva azt megelőzően arról írt arról, hogy lefoglaltak Budapesten egy félmillió darabos cseh maszkszállítmányt, hogy ezt az információt a magyar hatóságok megcáfolták volna. (Az Index természetesen a vonatkozó cáfolatot is közölte.)

Az elhallgatás és lejáratás mellett további visszatérő motívum a járvány alatti híradásokban az elfogultság. A híradó nem csupán közli a kormányzati álláspontot, azonosul is vele: hivatkozás vagy idézet jelzése nélkül építenek be a feliratokba és a narrációkba direkt kormányzati üzeneteket, de szemléletes az is, amikor a védőfelszerelések elosztásáról szóló parlamenti vita tudósításában a narrátor a úgy jegyzi meg, hogy Kövér László hagyja lejárni a párbeszédes Szabó Tímea felszólalási időkeretét – miután a kormánypárti képviselők hangos tapssal fojtották bele a szót -, mintha az a világ legtermészetesebb dolga lenne.

A fentiek csupán néhány példát szolgáltatnak arra, hogy mi is az, amit a vészhelyzet idején közszolgálati médiaszolgáltatás címén az adóforintokért cserébe kapunk.

Még egyszer le kell szögezni: az elmúlt hetek a közmédia műsorfolyamában aligha hoztak bármilyen lényegi újdonságot. A nagy különbség a korábbiakhoz képest az, hogy mindezt sokkal többen látták.

Ha pedig egyébként úgy gondolunk a járvány alatti hírszolgáltatásra, mint a közszolgálatiság egyik új kapaszkodójára a történelmi legitimációs harcban, akkor az is eszünkbe kell jusson: a nézettség csak az egyik dolog, amire a közmédiumoknak égető szüksége lenne békeidőben is. Politikai-gazdasági függetlenség nélkül a nézők kiemelt figyelme nem sokat ér.

Címlapkép: MTI/Illyés Tibor