Párizs belvárosi utcái csendesek, a téli szünet és a közlekedési sztrájk szinte alvó vidéki várossá változtatta a fővárost. Még a Boulevard Strasbourgon, a Boulevard Sébastopolon, a Châtelet terén és a Szajnán átkelve, a Boulevard Saint-Michelen sincsenek a szokásos dugók. Csak a hótakaró hiányzik, hogy a város felöltse a mesékből ismert karácsonyi hang- és fénytompított hangulatát. Azért a szerencséseknek – és a jólinformáltaknak – nem kell unatkozniuk.

Csak a december 28-i szombat délutáni tüntetés bolygatta meg a város csendjét, nyugalmát. A negyedik hete sztrájkolók emlékeztették a politikusokat, hogy még nincs lezárva a nyugdíjreform ügye. Se a sárgamellényesek „társadalmi igazságosság – adóigazságosság” követelése. Közös szervezés és közös felvonulás volt, aminek a létrejötte sokáig nem volt egyáltalán magától értetődő.

Jérôme Rodrigues, a tavaly félszemére megvakított sárgamellényes véleményirányító a szakszervezeti tüntetőket azzal üdvözölte, hogy

„Bravó mindannyiótoknak! Nektek nincs szükségetek vezetőitekre, nincs szükségetek a konföderációtokra, ma Ti is a nyugdíjreform elleni  sárgamellényesekké vagytok avatva.”

Ezzel arra utalt, hogy december 17-én a CGT szakszervezet (Confédération Générale du Travail) országos vezetősége január 9-re hirdetett meg tüntetést, amire a tagság  ezzel a tegnapi tüntetéssel válaszolt. Nekik a január 9. túl messze volt, nem akarták, hogy a nép, és főleg a kormány és Macron megfeledkezzen arról, amit az egyik szlogen minden tüntetésen több változatban váltig ismétel: „Itt vagyunk, itt vagyunk, a dolgozók becsületéért itt vagyunk.”

Az RATP (Párizs BKK-ja) dolgozói külön-külön a metróvonalak transzparensei mögött vonultak. A viszonylag rövid útvonalon a Gare du Nord (Északi pu.) és a Châtelet között a felvonulás jókedélyben, sok zenével, hangszórón kiabált jelszavakkal, de békésen haladt előre, alig volt állig felfegyverkezett rendőrosztag látható. Csak a Centre Georges Pompidou-nál, már majdnem a  Châtelet-hez érve lassult le, majd állt meg a tömeg, és hamarosan, érezve a Châtelet-től érkező könnygázbombák facsaró bűzét széledt szét.

Szóval bevett gyakorlatát a rendőrség most sem adta fel. A tüntetés végén elsütik bombáikat, hogy a népet emlékeztessék, oké, van (még) jogod tüntetni, de jobb, ha nem teszed. Jérôme Rodrigues ismételt megsebesítéséről arcán és szemén csak este értesültek a tüntetők. És lám, mi okozott fellélegzést?

Az, hogy a rendőrök nem a még ép szeme világától fosztották meg, hanem az arca másik oldalára küldték a lövedéket. Tévedésből? Ügyetlenül?

A mindmáig büntetlen rendőri erőszak után térjünk vissza a három nappal korábbi békés napokra. Egyik megindító karácsonyi ajándék, az Operaház három hete sztrájkoló, 54 előadás lemondásával  eddig  10 millió eurót meghaladó veszteséget okozó világhírű tánckara december 24-én az Operaház előtt adott elő részleteket a Hattyúk tavából. Az Operaház árkádoszlopai közé kifeszített két transzparens mindenki számára megértette, mit jelentett ez az előadás:   „A Párizsi Opera sztrájkol” és „A kultúra veszélyben”. Az előadást követően röviden ki is fejtették, hogyan teszi tönkre őket a speciális státuszukat eltörlő nyugdíjreform. A táncosok a létező rendszerben 42 éves korukban mehetnek nyugdíjba, és mint elmondták, ennél tovább nem is lehet űzni azt a testileg és lelkileg megerőltető szakmát, amelyre őket a világ legjobbjai közül kiválasztották.

Az ingyen előadás videói bejárták a világot, ami nem tett jót a kormány imázsának, így két napon belül, 26-án döntött a kormány, az Opera táncosai is megtarthatják eddigi „kiváltságaikat”, de csak a mai „nagypapa” és „nagymama” táncosok, énekesek, zenészek, koreográfusok, és technikusok. A 2022-től felvett fiatal művészeknek ugyanazt a sorsot (nyugdíjrendszert) szánja, mint mindenkinek. Erre a kiengesztelő kormány-javaslatra a sztrájkoló művészkollektíva nemet mondott, tehát folytatják a sztrájkot.

Ez egyébként a kormány taktikája: megelőzni vagy csírájában leállítani néhány stratégiai szakma sztrájkra való hajlandóságát.

A rendőrségről, katonaságról, tűzoltókról már szó volt múlt héten. December 27-én a pilóták és a légi személyzet január 3-tól sztrájkra kész szakszervezetével tárgyalt a kormány és ígéretet adott, hogy  korporácójuk megtarthatja eddigi „kiváltságait”, azaz tagjai ezentúl is 60 éves korukban mehetnek teljes nyugdíjjal nyugdíjba és megtarthatják eddigi speciális nyugdíjkasszájukat.  A tárgyalások eredményeképpen a pilóták és a légi személyzetet sikerült a kormánynak leválasztania a sztrájkmozgalomról.  Az említett „kiváltságok” szó szerint megegyeznek azokkal, amelyeket a CGT követel a dolgozók egészére nézve, és aminek ellenáll a kormány.

Most az a kérdés, hogy mennyire számítanak stratégiainak a negyedik hete sztrájkoló vasutasok, a tömegközlekedés és az energiaellátás dolgozói? Ez nyilvánvalóan a kitartásuktól és a támogatottságuktól függ. A támogatottság nem csak a közvéleményt és a sztrájkolók anyagi támogatását jelenti – ami az elmúlt napokban egymillió euró fölé emelkedett. Meghatározó tényező lesz a sztrájkhoz eddig még nem csatlakozó állami és magánszektorok részvétele.

A közlekedési sztrájk a karácsonyi vásárlási lázat érezhetően csillapította, de a statisztikákra még  várni kell, így csak a sztrájkolók ostorozása van napirenden. Az energiaellátás problémáját illetően más a kormánykommunikáció: a  tagadás. A média különböző fórumain két miniszter, a  belügyminiszter és az ökológiai átalakulás és szolidaritás miniszterasszonya kísérelte megnyugtatni a népet azzal, hogy nincs, és nem lesz probléma.

„Miért alkalmazzák és fizetik a kőolajfinomítók és az importált, finomításra váró kőolajat átvevő kikötők dolgozóit, ha a hetek óta tartó sztrájkuk se nem oszt, se nem szoroz?”

Ezt kérdezte egy december 27-i interjúban  a CGT vegyi szövetségének titkára, mielőtt pontos adattal szolgált volna: jelenleg az ország 8 kőolajfinomítójából 7 sztrájkol, több a teljes lezárás folyamatában van, és 380-400 benzinkút már benzinhiányban szenved.

A karácsonyi szünet sokaknak nem pihenést jelent, hanem intenzív szervezéssel telik. A sztrájkolók (könyvtárak, köztük a patináns Francia Nemzeti Könyvtár,  Párizs főpolgármesteri hivatalának dolgozói, a középiskolai tanárok) közgyűlései, a sztrájkok meghosszabbításának megvitatása, az Amazon Garonor melletti, az RATP Aubervillier-i telepének, a Párizst ellátó Rungis-i nagybani piac hosszabb-rövidebb ideig tartó blokádja és a felszámolásukra kivezényelt rendőrséggel való többé-kevésbé erőszakos  konfrontáció mozgósítja a munkahelyek elégedetlen dolgozóit, de a gimnáziumok elfoglalása és egy új alternatív rádió működtetése is izgalomban tartja a megbolydult politikai élet résztvevőit.

A kulisszák mögött valószínűleg az országvezetők és tanácsadóik is intenzíven készítik elő a januárt és a nyugdíjreform remélt átvitelét.  Január 22-én terjeszti Macron a kormány elé a reformot. Addig még sok tennivalója van.

Megfigyelők, többek között a MédiaTV parlamenti tudósítója számára egyre nyilvánvalóbb az elnök és miniszterelnöke közötti egyet nem értés. Édouard Philippe, a klasszikus jobboldalt képviselő miniszterelnök számára a legfontosabb az állam pénzügyi egyensúlya, ezen belül pedig a speciális nyugdíjalapok felszámolása. Valószínűleg azért is ragaszkodik ehhez, mert úgy tűnik, komolyan játszik a gondolattal, hogy Macronnal szemben jelölteti magát a 2022-es elnökválasztáson, és ebben az esetben szüksége van a jobboldal támogatására, amelynek a pénzügyi egyensúly az egyik alapdoktrínája.

Macronnak ezzel szemben a mai nyugdíjrendszer felszámolása, a pontrendszerre való áttérés a nagy tét. Hogy miért, azt a 2017-es választási kampányban jobboldali ellenfele, François Fillon, Sarkozy volt miniszterelnöke világosan megmagyarázta.  „A pontrendszernek én [is] híve vagyok, de ne próbáljuk elhitetni a franciákkal, hogy ez meg fogja oldani a nyugdíjproblémát. A pontrendszer egy dolog szabályozását teszi lehetővé, amit egyetlen politikus se kész bevallani. Azt, hogy minden évben [mosolyog] csökkentsük a pontok összegét, értékét, így csökkentsük [ismét mosolyog] a nyugdíj összegét.” Azt  Fillon se vallotta be, hogy a pontrendszer nem utolsó sorban lehetővé teszi Franciaország belökését a magánnyugdíjpénztárak piacára.

Macron és a BlackRock vezérigazagatójának együttműködéséről már esett szó a múlt héten. Franciaországban e veszélyes összeköttetések feltárása óta másról se beszélnek a nyugíjreformterv visszavonását követelők. Macron a pontrendszerre való áttérés terepén akar győzni, ezt szánja a 2022-es elnökválasztásra főadunak. Ezért kér miniszterelnökétől nagyobb rugalmasságot, engedékenységet a speciális nyugdíjalapok kérdésében, és ezért áll mindinkább útjában Edouard Philippe. És persze, ha Macron netán bukik 2022-ben, akkor még mindig pályázhat egy  rangjának megfelelő állásra a BlackRock kaliberű vállalatok egyikében.

És ha már itt tartunk, érdemes felidézni a világot bejárt hírt, miszerint Macron lemond a köztársasági elnöknek járó nyugdíjról és az Alkotmánybizottságban minden volt elnöknek fenntartott állásról. Az előbbi azért érdekes, mert ezzel akart a jóindulatú, a nép gondját vállán hordó uralkodó szerepében tetszelegni – anélkül, hogy meghatározta volna, hogy kiknek (a hajléktalanokat, menekülteket, házasságban vert nőket, Alzheimer-kórban szenvedő betegeket támogató egyesületek?) javára mondott le róla.

De a legpikánsabb az egészben, hogy Franciaországban a volt köztársasági elnöknek NINCS nyugdíja. Az a 6220 euró, amiről nyilatkozott, és amivel meghatotta a hivatalos francia- és világsajtót, az az ő életreszóló fizetése, amit a törvény ír elő neki. Eme összeg havi folyósításának leállítását csak úgy érhetné el, ha új törvényt szavaztatna meg már most a parlamenttel, amely viszont minden további elnökre vonatkozna. Erről e pillanatban nincs szó, és semmi esély sincs egy ilyen törvény megszavazására. Kérdés, miért beszélt nyugdíjról, és nem életreszóló fizetésről? Ez a sokak által gyakorta szemére vetett amatőrizmusának egyik újabb bizonyítéka, vagy a tőle megszokott mondok-valamit-és-ugyanakkor-az-ellenkezőjét-is módszere?

Ha már szó esett Macron kapcsán az életreszóló fizetésről, „munkabérről”, akkor rövid időre érdemes elrugaszkodni az aktuális eseményektől és az „utópiák” vizeire evezni. Izgalmas kérdés, hogy hogyan és mikor szivárognak be az utópiák a köztudatba? Most például Bernard Friot esete érdekes. A 70-es éveiben járó szociológus a társadalombiztosítás és a nyugdíjrendszer történetének, változatainak egyik nagy tekintélyű szakembere. Évek óta fiatalokkal megalapította a „bérmunka hálózatát”. Egyik alapvető „utópiája” az a tétel, hogy minden nagykorú dolgozóképes állampolgár munkaviszonyát alapjaiban át kell alakítani. A lényeg, hogy ne a munkaadóktól függjön a dolgozó munkaviszonya és munkabére, hanem – az állami alkalmazottak, a nyugdíjasok és a köztársasági elnökök ma még fenálló státuszához hasonlóan – egész életében a képesítésének megfelelő bért kapjon. Figyelem,  a munkabért se a munkaadójától, hanem egy  – a társadalombiztosítási kasszákhoz és a ma még fennálló nyugdíj kasszákhoz hasonló – kasszától kapja, amelybe a munkaadók és a munkavállalók fizetik a megfelelő hozzájárulást!

Bernard Friot évek óta publikált könyveket, adott interjúkat, tartott előadásokat, elment ahova meghívták, az univerzális alapjövedelem hívei mindig támadták, de lényegében a sivatagban prédikált. Még a Friot-val szimpatizáló ellenzéki sajtó is nehezen megközelíthetőnek tartotta elméletét, sok pedagógiai eszközt bevetett, hogy érthetővé tegye. Nos, hirtelen, a Macron-féle nyugdíjreformterv bedobása óta  Friot gondolatai érdekelni kezdték nemcsak a France Culture-t, hanem a CGT-t is. Nincs nap, hogy valahol ne szerepelne nyilvános vitában, és utána ne hallanánk nevét és gondolatait mindenhol, baráti beszélgetésekben, a sztrájkolók közgyűlésein, CGT felelősök szájából. Macronnak, és két és fél éves tevékenységének köszönhetően leesett a tantusz.

Az újságírói pártatlanság, tudjuk mindannyian, fikció. Ezt felvállalva, hadd kívánjak Bernard Friot-nak és gondolatai jövőjének Boldog Újévet!