Mi lesz idén a franciák karácsonyával? Egy héttel az ünnepek előtt sokak számára még nem világos, hogy hol és kikkel fognak vacsorázni és koccintani szenteste. A CGT december 11-én, a miniszterelnök délben elhangzott beszédét követő órákban bejelentette, hogy ha a kormány nem vonja vissza nyugdíjreform tervét, „karácsonykor nem lesz fegyverszünet”. Tehát a kérdés, hogy ki enged a héten, a sztrájkolók szakszervezetei vagy a kormány?

„Minden attól függ, hogy hogy dönt kormány. Ha visszavonja a nyugdíjreformját, akkor hazamegyek Bretagne-ba, ha nem, akkor maradok itt”

– mondta a France Info újságírójának az Austerlitz pályaudvar egyik fiatal vasutasa.

Majd magyarázatként hozzátette, „Ha választanom kell aközött, hogy kellemes karácsony estét töltök [idén a családommal], vagy harcolok egy mindenki számára káros reform ellen, akkor nem habozok.” A CGT vasutasainak döntése természetesen nem csak magukat a sztrájkolókat érinti közelről, hanem a franciák jelentős részét, akiknek a több mint tíz napja tartó sztrájk egyértelművé teszi, hogy nem lesz egyszerű vidéki családjukhoz eljutni.

No, ez nem népszerű döntés a CGT részéről, amolyan dupla vagy semmi. Mellette szól, hogy a miniszterelnök beszéde általános elégedetlenséget váltott ki, nemcsak a sztrájkolók, az őket anyagilag és erkölcsileg támogatók, valamint a kormánypolitikával ismerten kritikus közgazdászok, politológusok, hanem még a kormány reformjait, intézkedéseit szokás szerint támogató szakszervezetek, és mérsékelt társadalomkutatók körében is. A leginkább figyelemreméltó, és a kormány számára meglehetősen destabilizáló reakció a mintegy 600 ezer tagot számláló CFDT szakszervezet főtitkárától jött. A kormánnyal szemben hagyományosan jóindulatú, megértő, kiegyező „társadalmi partnerek” egyike erélyesen felemelte hangját, képviselője keményen bírálta a miniszterelnököt, és bejelentette, hogy a konföderáció ezúttal magáévá teszi eddig autonóm módra tüntető és sztrájkoló vasutas szekciójának álláspontját. Noha a karácsonyi sztrájkot nem támogatja Laurent Berger, a szakszervezet főtitkára (ami nem jelenti, hogy a helyi szekciók is ezt fogják tenni),

a CFDT új állásfoglalásával olyan szakszervezeti egység jött létre, amelyre egy évtizede, 2010 óta nem volt példa.

A kormány és az őt támogató sajtó a labdát természetesen a szakszervezetek térfelére rúgja, kórusban követelik a franciák boldog karácsonyhoz való jogát, tiltakoznak az ellen, hogy a szakszervezetek az egyszerű embereket túsznak használják saját szakmai érdekeik, kiváltságaik megőrzéséért. Egyik szóvivőjük azzal vádolta őket, hogy a tüntetések és sztrájkok célja a társadalmi egyenlőtlenségek megőrzése. Egy évvel a véres megtorlások után, a kormány és a mainstream sajtó varázsütésre a sárgamellényesek jelszavait kezdi hajtogatni a sztrájkolók ellen. Nem közöltek közvélemény-kutatási eredményeket a miniszterelnöki beszéd fogadtatásáról, ami talán nem véletlen. Egy korábbi, a sztrájkok elindulásával egy időben készült kutatás szerint a megkérdezettek 70%-a a kormánytól azt várja, hogy változtasson szociális politikáján. Ebben a 70%-ban vannak a sárgamellényesek, akik december 5-én és 10-én együtt tüntettek a szakszervezetekkel, a kórházak, iskolák, könyvtárak, múzeumok személyzetével.

Édouard Philippe december 11-i beszédét főleg a kormánypárt képviselői és a mögötte álló sajtó várta türelmetlenül, mert mindeddig tulajdonképpen csak nagy vonalakban tudták, hogy miről szól a nyugdíjreform, mi az, ami mellett hónapok óta kiállnak, amelyet most „jó pedagógiai érzékkel” meg kell magyarázniuk a népnek.

Mindjárt a bevezetőben, a reform szükségességének magyarázatánál nagyot bakizott a miniszterelnök, mondván, hogy a nyugdíjasok száma és a várható élettartam növekedése miatt, ha a kormány nem akar adót emelni, már pedig nem akar, a dolgozóknak tovább kell dolgozniuk. Nem tudja a miniszterelnök, amit mindenki tud, aki ránéz a havi fizetési bizonylatára, hogy a nyugdíjat nem adó, hanem a dolgozók és a munkaadók havi hozzájárulása fedezi? A nyugdíj kasszák, igaz, deficitesek, és a deficitet az állam egyenlíti ki, de a deficit megelőzésére a szakszervezetek javasolnak megoldásokat, amelyek nem járnának a nyugdíjrendszer felszámolásával. Ez a hozzá nem értést sugalló baki a beszéd elején sokakat felbőszített és bizalmatlanná tett a beszéd további részeit illetően. Ami a jelenlegi társadalmi konfliktus tárgyát képező két fő pontot illeti, a beszéd nem tartalmazott újdonságokat, illetve elenyészően keveset, pedig a szakszervezetek a kormánytól alapvető módszerváltást vártak.

Emlékeztetőül, az említett két fő pont a macroni ötéves terv egyik fő missziója, a speciális nyugdíjalapok eltörlése és a pontrendszerre való áttérés. (A nyugdíjreform-tervről itt írtunk bővebben.) A speciális nyugdíjalapok kérdésében némi engedményt jelentett be a miniszterelnök: a 42 nyugdíjalapból négynek, a hadsereg, a csendőrök, a rendőrök és a tűzoltók „kiváltságainak” megkegyelmez a reform. Mindenki megérti, hogy a kormánynak életbevágó e négy szektor támogatása, ezért a miniszterelnök szükségét érezte, hogy hangsúlyozza ezeknek a szakmáknak a veszélyességét. A többi 38 szakma dolgozóinak, a vasutasok, tömegközlekedési dolgozók, tanárok, kórházi ápoló személyzet stb. nyugdíját az egyenlőség elve fogja ezentúl szabályozni.

A másik fő pontból, a pontrendszerre való áttérésből nem enged a kormány. Amikor a háború, a német megszállás és a felszabadulás után az „Ellenállás Országos Tanácsa” programjában szereplő, máig érvényben lévő nyugdíjrendszert bevezették, akkor a teljes nyugdíj összegének kiszámításánál a ledolgozott évek 5 legmagasabb fizetéssel járó éve (az állami alkalmazottaknál az utolsó hat hónap) szolgált alapul. Az 1946 óta eltelt évtizedek során a kormányok többször megemelték a nyugdíjkorhatárt, a teljes nyugdíjhoz szükséges ledolgozott évek és a nyugdíj összegéhez beszámított legelőnyösebb évek számát – annak ellenére, hogy a GDP lineárisan növekedett. Ennek ellenére a francia nyugdíjrendszert világviszonylatban még ma is a legjobbak közé sorolják, ezért ragaszkodnak hozzá foggal-körömmel a dolgozók.

A macroni reform új korszakot akar nyitni. Azon túl, hogy tovább akarja emelni a teljes nyugdíjhoz szükséges munkaévek számát és a nyugdíjkorhatárt, a pontrendszer bevezetésével meg akarja szüntetni a rendszer alapelvét, a legmagasabb bérbeszámítás elvét. A kormány jelszava: egy pont mindenkinek ugyanannyit ér. A pontok száma a munkabér függvénye, a pontok értéke pedig a költségvetés függvénye. Van ennél egyszerűbb és igazságosabb rendszer?

A reformmal szemben állók azzal érvelnek, hogy egyrészt ebben a rendszerben nincs garancia arra, hogy holnap a ma meghirdetett értéket szavazza meg a parlament, másrészt a mai világban a dolgozók, köztük a nők tömegeinek karrierjét a munkanélküliség, a félidős, státusz nélküli, rövid szerződéseken alapuló munkák időszakai jellemzik, amit a pontrendszer keményen szankcionál.

Szerintük a pontrendszer bevezetése a drasztikus nyugdíjcsökkentés eszköze. A miniszterelnök beszédében megnyugtatásképpen sokféle nyugdíjkiegészítő, segély jellegű mechanizmus alkalmazását ígérte, de ezek hatékonyságában kevesen hisznek. Szintén megnyugtatásképpen, a reform életbelépésének dátumát is kitolta a kormány. Nem, már nincs szó a „nagypapa záradékról”, amely szerint a nyugdíjreform csak a 2025-ben munkába lépő generációkat érintené. A reform életbelépéséig valami olyan hibrid rendszer működne, amelynek gyakorlati kivitelezési lehetőségeit a beszédből senkinek, se szakszervezeti szakértőknek, se közgazdászoknak nem sikerült megérteni.

Egyet viszont igen, hogy a nyugdíjak olyan mértékben fognak csökkenni, hogy ha a jelenlegi tiltakozás, tüntetés- és sztrájkhullám ellenére átmegy a reform, akkor aki megengedheti magának, az öregkori nyomorba süllyedés elkerülésére magán nyugdíjbiztosítási társaságoknál fogja keresni a megoldást. Sokan kizárólag ebben látják a nyugdíjreform lényegét: megnyitni Franciaországot is a magán nyugdíjbiztosítási piacon működő multik számára.

Az elmúlt hét felfedezései is ezt sugallják. A Le Parisien napilap beleturkált a nyugdíjreform lebonyolításával megbízott államtitkár önéletrajzába, és december 8-án kiderítette, hogy Jean-Paul Delevoye nyugdíjügyi megbízottt az érdekkonfliktusok átvilágítására és megelőzésére kitalált kormányhatóságnak beadott önéletrajzában elfelejtette megemlíteni, hogy három éve az Ifpass névre hallgató nagy biztosítási képzéseket szervező intézet igazgatótanácsának tagja. A biztosítási társaságok egyik kiemelt területe a nyugdíjmegtakarítások kezelése, így a napilap szerint érdekkonfliktusról van szó.

Az Ifpass egyik volt igazgatójának válasza a lap kérdésére ezt meg is erősíti: „a Jean-Paul Delevoye-val való kapcsolat nagyon értékes számunkra, mert a [biztosítási] szektor egészét nagyon érdekli a [nyugdíj]reform”. A Le Parisien cikkét követő napokban más lapok még számos „felejtést” találtak a miniszter önéletrajzában. Például azt, amit a Capital magazin hozott nyilvánosságra, hogy Delevoye 2016 óta az SNCF Alapítvány (a Francia Vasutak Országos Vállalata) igazgatótanácsának is tagja. Ezt az érdekkonfliktust a vasutasok és szakszervezeteik vették különösen zokon.

Delevoye már két napja meglebegtette, hogy talán lemondana, de Macron lebeszélte erről, és nyilvánosan teljes bizalmáról biztosította a minisztert. Hétfőn azonban a sztrájkolók, tüntetők nyomására úgy az államtitkár, mint Macron engedett. Delevoye lemondott.

Ennél nagyobb horderejű az Arte francia-német TV csatornán bemutatott dokumentumfilm, amelyet most, a sztrájkok, tüntetések, nagygyűlések mozgalmas napjaiban kapott fel a sajtó és a közvélemény. Tom Ockers filmje az amerikai BlackRock biztosítási társaság tevékenységét veszi nagyító alá, államokat, államfőket zsebre tevő hatalmát tárja fel: 14 500 alkalmazottat foglakoztat, és 6000 milliárd dollárt kezel a cég. Egyebek között a film feltárja a multi igazgatója, Larry Fink és Macron kitűnő kapcsolatát, számos találkozását. Macron nem sokkal megválasztása után hívta meg először Finket Párizsba, innen datálható a jó kapcsolat közöttük, amely azóta sem vesztett intenzitásából.

A nyugdíjreform vonatkozásában érdemes odafigyelni arra, hogy a BlackRock vagyonának egyik fő forrása a ma és holnap jövőjükért aggódó nyugdíjasainak belé vetett bizalma – és havi nyugdíjbiztosítási díja. A multi érthető módon „rendkívüli figyelemmel kíséri a franciaországi nyugdíjreform által [számára] megnyíló lehetőségeket”. Egy 2019 júniusban keltezett feljegyzésben a BlackRock egy sor tanácsot ad a francia kormánynak. Csak kettőt idézve, „jogalkotási eszközök és hosszú távú fiskális ösztönzés segítségével tartóssá tenni [a nyugdíjmegtakarítás rendszerét]”, „hosszú távon kötelezővé tenni a nyugdíjmegtakarítási (például az automatikus feliratkozás) eszközök létrehozását”. A Télérama kulturális hetilap honlapján újra hozzáférhetővé tette a filmet.

Kérdés, hogy ezek az információk hatással lehetnek-e azokra, akik számára még mindig magától értetődő az az egyszerű tézis, ami a miniszterek és a mainstream médiák újságíróinak, kommentátorainak szájából ömlik, hogy az idősek arányának növekedése azt jelenti, hogy a dolgozóknak kell áldozatokat hozniuk, nevezetesen, el kell fogadniuk, hogy kevesebb nyugdíjért hosszabb ideig dolgozzanak. Függetlenül az ország GDP-jétől, az államkasszától évente megvont, adóparadicsomokba helyezett 600-800 milliárd eurótól, és a nagyvagyonok adóterheinek könnyítésétől.

Kedden, december 17-én ismét általános sztrájk és nagy tüntetés elébe néz az ország. Ezt a napot már Delevoye lemondása előtt döntőnek gondolta mindkét tábor. Most, hogy a reform kidolgozóját és felelősét sikerült (legalább egy időre) a politikai színtérről távozásra kényszeríteni, az erőviszonyok is érezhetően elmozdultak. Lehet, hogy karácsonyra mégis hazautazhat Bretagne-ba az Austerlitz pályaudvar fiatal vasutasa?