Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Macron: Se nem jobb, se nem bal, hanem jobb

Még sokan emlékeznek Macron választási kampányának egyik ideológiai sarokkövére, a francia politika se-jobboldal-se-baloldal alapon történő megújítására. Ebben sok választója hitt, legyintve azokra az ünneprontókra, akik azt hangsúlyozták, hogy a se-jobboldal-se-baloldal jelszava nem más, mint a jobboldal fügefalevele. Azután kiderült, hogy a már elnök Macron testőre, illegális verőlegénye és titkos ügyvivője, Alexandre Benalla állandó tanácskozásokat folytatott Sarkozy hasonló kaliberű ügyvivőjével, Macron maga pedig rendszeresen találkozik Sarkozyvel. A több ügyben bírósági eljárás alatt álló volt jobboldali elnök a jelenlegi elnök nem hivatalos árnyéktanácsadója (lásd itt és itt).

Akiket mindez nem győz meg a se-jobboldal-se-baloldal tartalmáról, azoknak figyelmébe ajánljuk az elnök muzulmánok elleni hergelésre épülő biztonságpolitikáját (erről itt írtunk nemrégen), illetve azt az új fejleményt, hogy november 6-án a miniszterelnök bejelentette: a kormány felülvizsgálja bevándorlási politikáját, és ezentúl a szelektált bevándorlást fogja engedélyezni.

Ki nem emlékszik, hogy ez volt Sarkozy egyik emlékezetes szándéka 2006-ban? Hogy ez mit jelentett az akkori elnöknek, azt azon melegében a Charlie Hebdo elleni merénylet (2015) egyik karikaturista áldozata rajzolta meg mindenki számára érthetően: becsületes fehérbőrű dolgozók, spanyol ápolónők, lengyel vízvetezékszerelők és indiai programozók oké, sötétebb és egyenesen sötétbőrűek, rátok nem tartunk igényt. Macron (Sarkozy pártjából hozzápártolt) miniszterelnöke nem a Sarkozy-féle „választott”, hanem „ellenőrzött” bevándorlásról (immigration maîtrisée) beszélt. De ugyanúgy, ahogy Sarkozy anno, a kormány is kvótákat fog megállapítani a nagyvállalat-igazgatók érdekvédelmi testületének véleménye alapján, és hasonlóan Sarkozy ígéretéhez, Macron kormánya is keményen fel fog lépni a Franciaország érdekeit nem szolgáló illegális bevándorlás ellen. « Akciónk általános célja a szuverenitás », nyilatkozta a miniszterelnök.

Sok szakértő hangsúlyozza, hogy mindez Sarkozy után Macronnak sem fog sikerülni. De a cél, úgy Sarkozy, mint most Macron esetében ugyanaz: az RN, Rassemblement National (alias Front National) szavazóinak magukhoz csábítása. A szándék a fontos. A meggyengült, népszerűsége után futó Macron az elnökválasztás két és fél éves perspektívájában gondolkozik és a jobboldali, valamint a szélsőjobbodali választók támogatásától várja második mandátumát.

Ezzel csak látszólag ellentétes a manipuláció második része: november 12-én megjelent a kemény jobboldali napilap, a Figaro megrendelésére készült IFOP-közvéleménykutatás eredménye: a franciák 68%-a azt gondolja, ahogy 2017-ben, 2022-ben is Macron és Le Pen kerül majd be az elnökválasztás döntőjébe. Értsd, két és fél évvel az elnökválasztások előtt ismét beindul a 2016-ben megkonstruált, masszív agymosás, a TINA (There is No Alternative, magyarul, Nincs Alternatíva, Thatcher egyik maradandó doktrínája), miszerint Le Pen ellen a franciák egyetlen választási lehetősége: Macron. Bízzunk abban, hogy 2022-ben ő fogja megmenteni Franciaországot és Európát. 2017-ben ez a stratégia eredményes volt. Kérdés, hogy az lesz-e 2022-ben is?

40 ezer felvonuló Párizsban

Macron bevándorlási és az (előző tudósításunkban részletezett) „éberség társadalmának felépítésére” irányuló politikája, a bayonne-i mecset megtámadása,  és a sajtóban általánossá vált iszlamofóbia ellen tüntettek Párizsban november 10-én azok, akiket a befogadó „szociális köztársaság” gondolata éltet. A szervezők szerint mintegy 40 ezren, a belügy számításai szerint 10 ezren vonultak fel a Gare du Nord (Északi pályaudvar) és a Place de la Nation között. A menet élén baloldali politikusok, képviselők, polgármesterek vonultak, és mögöttük mindazok, muzulmánok és nem muzulmánok, akiknek nem kenyere  a fajgyűlölet (köztük a Francia Zsidók a Békéért egyesület is).

Transzparens a párizsi tüntetésen (M.E. Les Films du réveil)

Két jelszót érdemes idézni a klasszikus, de máig aktuálisnak érzett „szabadság, egyenőség, testvériség” mellett: „Tegnap antiszemitizmus, ma iszlamofóbia!”, „IGEN a vallás-kritikára, NEM a hívők gyűlöletére”. Marine Le Pen, valamint a kormány, stílusuknak megfelelően, vehemensen tiltakoztak a tüntetés ellen, míg a sajtó rutinosan a tüntetés-felhívást támogató 50 értelmiségi és a baloldali pártok és politikusok közötti egyet nem értést ecsetelte, holott a nagy szakszervezetek, diákszakszervezetek összessége, a baloldali és szélsőbaloldali pártok, feminista egyesületek, még a zöldek is, mind a tömegben vonultak. Igaz, az agonizáló szocialista párt valóban elhatárolta magát ettől a tüntetéstől.

A bőrszín minden elképzelhető árnyalatát prezentáló tüntető tömeg, fiatalok, idősek, gyerekekkel felvonuló szülők, az egyet gondolók örömmel teli egymásra találásának hangulatát sugározta. Valamiféle nagy fellélegzés érzése lebegett a levegőben. A független Médiapart online újság főszerkesztője rövid cikkében így foglalta össze a tüntetést:

„Sikeres volt az iszlamofóbia kampányát folytató médiák rágalmazása, a gyanúsítgatás, a politikusok legveszélyesebb eszmékkel való cinkossága (…) ellenére, mert ezt a tüntetést, amelynek célja megálljt parancsolni az iszlamofóbiának, a legközelebbről érintettek szervezték: muzulmán nők és férfiak, muzulmán vallású francia nők és férfiak, muzulmánok és franciák (…). A siker kulcsa ez az önszervezés, ez adta neki ezt a népi, családi, békés dimenziót, gazdagságát és vitalitását, ami egyre ritkább a hagyományos szakmai, politikai, szakszervezeti felvonulásokon.”

A szociális krízis továbbra is terítéken

Egy másik komoly feszültségpont a nyugdíjreform, amellyel, mint már korábban jeleztük, kemény fába vágta fejszéjét a kormány. Közeledik a december 5-e, a vasutasok és Párizs tömegközlekedési dolgozóinak meghatározatlan határidejű sztrájkjának első napja. A szeptemberi fekete péntek (lásd korábbi tudósításunk) után fekete decemberre számítanak nemcsak a párizsiak, hanem az egész ország. A vasutas és tömegközlekedési szakszervezetek, tagságuk nyomására már nem tárgyalnak a kormánnyal, várják, hogy a kormány lépjen.

Látva elszántságukat és emlékezve az egy éve fellobbant, több mint hét hónapon át tartott sárgamellényesek mozgalmára, a kormány új javaslatot lebegtetett meg, az ú.n. „nagypapa záradékot” (clause du grand-père). Eszerint a nyugdíjreform csak a 2025-ben munkába lépő generációkat, azaz az unokákat érintené, a most aktív szülők és a nyugdíjba vonuló nagyszülők megúsznák. Macron és kormánya nem ismeri se a szülői, se a nagyszülői reflexeket. Abban bíznak, hogy sikerül lekenyerezniük a szülőket és nagyszülőket azzal, hogy csak az unokáik nyugdíját fogják – minden dolgozó számára nyilvánvalóan nagyon előnytelenül – megreformálni? Azt feltételezik, hogy elég önzőek vagy szenilisek ahhoz, hogy ez a „könnyítés” elfelejtesse velük azt a nyugdíjrendszert, amelyet a háború után az ő szüleik harcoltak ki nemcsak önmaguknak, hanem a jövő nemzedékeinek is?  2025-ben ki tudja ki lesz az elnök ? Mindenesetre Hollande, Macron elődje úgy kommentálta (némi kárörömmel) a „nagypapa záradékot”, hogy ez tulajdonképpen a nyugdíjreform feladását jelenti.

A „nagypapa záradékot” bejelentő miniszterelnököt a reformmal megbízott miniszter a sajtóban kapásból ledorongolta, mondván, hogy neki ne beszéljenek semmiféle „nagypapa záradékról”. Ő, aki Hollande-tól pártolt át Macronhoz (Hollande elnöksége alatt is ő volt a reformmal megbízva és tört bele a foga), most nem hagyja megfosztani magát a reform átvitelének sikerélményétől. „Nem engedek egy jottányit sem”,  mert a nyugdíjreform, nyilatkozta,  „ a remény terve”,  és erélyesen felhívta „azokat (a dolgozókat), akiket a jelenlegi nyugdíjrendszer előnyökben részesít, hogy tegyenek erőfeszítéseket az (igazságos) elosztás megvalósításának érdekében.”  Hogy mennyire bizonytalan talajon mozog Macron és kormánya, azt az is mutatja, hogy az önjáró minisztert ugyan megdorgálták, de nem mondatták le.

A hét egy megrázó eseménye: a Lyon 2 egyetem egyik diákja november 8-án felgyújtotta magát az egyetemi szolgáltatások regionális központjának épülete előtt. A 22 éves egyetemistát 90%-os égési fokozattal kórházba szállították, és azóta élet-halál között van. Mint a cseh Jan Palach önfelgyújtása 1969-ben a Vencel téren, a francia diáké is politikai öngyilkosság. Búcsúlevele vádirat: a kormány politikája ellen, és a szakszervezete programja mellett áll ki. A diákok nehéz életfeltételein túl az országban uralkodó általános bizonytalanságról ír, amelyért nemcsak Macront, hanem elődeit, Hollande-ot, Sarkozyt és a sajtót teszi felelőssé. Le Pent pedig az irracionális félelemkeltéssel vádolja. Levelében többek között ír – ő is! – a nyugdíjról, így – tudatosan vagy nem – a „nagypapa záradékról” kapcsán, az unokák véleményének ad hangot.

„És a tanulmányaink után mennyi ideig kell majd dolgoznunk, fizetnünk a havi hozzájárulást ahhoz, hogy méltányos nyugdíjban részesüljünk? A tömeges munkanélküliség mellett hogy fogjuk fizetni a hozzájárulást?”

A lyon-i diák levele a Facebookon keresztül bejárta az országot, és azóta Lille-ben, Lyonban, Strasbourgban, Párizsban ismét feléledtek a diákok. Nantes-ban elfoglalták az egyetemet, így akarják kényszeríteni a kormányt, hogy végre érdemben foglalkozzon a diákok szociális helyzetével. A diákmegmozdulások hatására széleskörű vita indult a sajtóban a kérdésről. A legnagyobb diákszakszervezet az UNEF elnöknője is nyilatkozott, szerinte „Ez az (öngyilkossági) aktus illusztrálja, hogy az, amiről évek óta beszélünk, ma már tarthatatlanná vált. (…) A szociális diáksegélyek megemelésének, az ösztöndíjra jogosultak kibővítésének sürgős programját követeljük.”

Végül, a hétvégén, november 16-án és 17-én a sárgamellényesek  ünnepelték mozgalmuk születésének évfordulóját Párizsban és az országban. A körforgalmi útkereszteződések a kis és középvárosokban újra szabadtéri vitafórumokká váltak. Párizsban a tüntetők több helyen adtak találkozót egymásnak. Egy menet reggel Párizs határán, az északnyugaton lévő Porte de Champerret-től indult a Bastille felé, a városközpontban pedig a Halles negyed és a Place d’Italie, északkeleten a 20. kerület, a külvárosok, Montreuil, Saint-Ouen, Pantin, Nanterre, Vitry, végül a nagy vidéki városok, Toulouse, Bordeaux, Nantes, Montpellier, Marseille szerepeltek a gyülekezőhelyek térképén.

Párizsban a Champs-Elysées és környéke, valamint szombaton 22, vasárnap 29 metróállomás és két metróvonal jelentős szakaszokon volt lezárva. A mérleg: általános rendőri készültség, könnygázbombák zivatara, különösen a Place d’Italie-n, ahol a sárgamellényesekhez egy törő-zúzó csoport csatlakozott, és amíg a rendőrség bekerítve tartotta a fuldokló tüntetőket, ez a csoport jelentős károkat okozott a felújítási munkák alatt álló téren.

A francia és nemzetközi emberjogi szervezetek egy éve tartó tiltakozása ellenére záporoztak a súlyos, életre szóló sérüléseket okozó lövedékek – megsebesült többek között egy újságíró Szombaton a belügy szerint 28.000-en, a szervezők számításai szerint 39.530-an tüntettek az országban, mintegy 300 letartóztatás szombat-vasárnap. Szombat este a belügyminiszter köszönetet mondott a rendőrség kiváló munkájáért. A sajtó egyöntetűen a résztvevők számának csökkenését – hallgatólagosan az egy éves rendőri erőszak hatékonyságát, sikerét – hangsúlyozza, ennek ellenére a sárgamellényesek jelenléte, súlya, az általános felkelés továbbélő lehetősége a háttérben minden kormánypolitikai aktusra hatással van.

Címlapkép: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Szecsõdi Balázs
Olvass tovább!