Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Hogyan leszünk nemzetközivé? Kelet-európai újságírókkal beszélgettünk

Egy hiteles és színvonalas médium működtetése önmagában is szélmalomharc a jelenlegi politikai-gazdasági légkörben (bár, mikor nem volt az?), hát még úgy, ha valaki a neoliberális hegemóniát és a megszokott szerkesztőségi elveket megkérdőjelezve akar baloldali újságot írni egy posztszocialista országban. Mégis, a régióban szinte mindenhol van olyan szerkesztőség, amelynek ez sikerült. 

Néhány ilyen magazin munkatársai nemrég Budapesten jártak a Mérce meghívásából, és egy félnapos találkozó keretein belül osztották meg tapasztalataikat azzal kapcsolatban, hogy milyen is Kelet-Európában alulról szerveződő, jól működő baloldali médiát csinálni a marginális politikai pozíció és a limitált erőforrások ellenére is.

Habár a környék országainak múltja összefonódik, a társadalom médiafinanszírozási és fogyasztási szokásai, anyagi lehetőségei mára nagyban eltérnek. A küldetés azonban így is közös: alternatívát nyújtani ahhoz képest, ami a mainstream sajtóban olvasható. Akárcsak a Mérce, a környékbeli barátaink is nagyobb hangsúlyt fektetnek a hatalom rendszerszintű elnyomás összefüggéseire, a kapitalista kizsákmányolások feltárására, valamint arra, hogy hangot adjanak azoknak, akiktől minden mást elvettek.

Ezeknek az újságoknak fontos az is, hogy ne csak saját országukkal és a világpolitika jelentős témáival foglalkozzanak, hanem a régió aktualitásaival is, hiszen – ahogy azt az esemény ajánlójában is megfogalmaztuk –, az Európa keleti perifériáján élő népek egyaránt küzdenek az olyan problémákkal, mint a nemzetközi nagytőkétől vagy a nyugati politikai hatalmaktól való függés. És persze közös mindegyik lapban az is, hogy ezekről a kapitalizmus által létrehozott alá-fölérendeltségi viszonyokról kritikusan gondolkodnak, így ők maguk is igyekeznek távol maradni a profitorientált médiapiactól. Az első panelbeszélgetés éppen ezért arról szólt, hogy a környező országok baloldali médiumainak miben kellene egymást segítenie, hiszen legyen bármennyire is felszabadító ez a pozíció, folyamatos erőforráshiányt idéz elő.

A nemzetközi együttműködés jelentősége

Agnieszka Wiśniewská, a lengyel Krytyka Polityczna főszerkesztője elmondta, kiemelkedően fontos, hogy ezek a szervezetek tudásátadással és tapasztalatcserével támogassák egymást, hiszen azokat az eszközöket és szolgáltatásokat, amelyek segítségével egy újság sikeres lesz, meg is lehetne venni a piacon, de alulról szerveződő szerkesztőségekként erre senkinek sincs pénze, viszont sokat lehet meríteni a közös tudásból és egymás bevált stratégiáiból.

A beszélgetés során kirajzolódott, hogy két komplex kihívásra is könnyebb együtt választ adni: egyrészt megválaszolni, hogy hogyan definiálja magát a kortárs baloldal saját régiójában, másrészt pedig reagálni arra, ahogy a nyugat ábrázolja Kelet-Európát. Előbbivel kapcsolatban Gagyi Ágnes, a Lefteast nemzetközi online folyóirat közreműködő szerkesztője az alábbira hívta fel a figyelmet:

„Van egy úgynevezett közös problémánk: a posztszocializmus, hisz a szocializmus a megvalósult formájában problematikus volt. Ennek fényében hogyan tálaljuk azt, hogy mi mindezek után baloldalt próbálunk építeni Kelet-Európában? Ezekről beszélnünk kell egymással és közösen gondolkodni a történelmünkről.”

A romániai KAJET Journalt képviselő George Jepson és a horvátországi Bilten hírportál szerkesztője, Marko Kostanić pedig arra hívta fel a figyelmet, hogy a nyugaton „csóró, de szexi” kulturális jelenségnek beharangozott Kelet-Európa ideálja helyett mi magunknak kell valós, árnyalt képet adni a területről, így ez is egy szerepe lehet a helyi baloldali szerkesztőségeknek.

Pósfai Orsolya (Mérce), George Jepson (Kajet), Agnieszka Wisniewska (Krytyka Polityczna), Marko Kostanic (Bilten), Gagyi Ágnes (Lefteast) a kelet-európai baloldali médiatalálkozón a Gólyában.

A szolidáris, régiós együttműködésekkel kapcsolatban fontos beszélni arról, mit kezdjünk azzal, amikor a mainstream média és a politika inkább versenytársakként néz a környező országokra, és úgy tálalják a statisztikákat, hogy „melyik szomszédot sikerült lehagyni”. Kostanić kiemelte, hogy a legtöbben valamilyen nacionalista tálalással adják el ezeket a trendeket, ezért fontos, hogy legyenek lapok, amelyek igenis megtörik ezt a narratívát és árnyaltabb választ nyújtanak arra, miért és hogyan alakulnak ki a régiós különbségek és hasonlóságok. Jepson hozzátette, azt is meg kell mutatni, hogy eleve káros, ha a politikai hatalom mindent összemérhetőnek és kiszámolhatónak gondol; nem így kellene gondolkodni a saját és más országok fejlődéséről.

Újságírás mint politikai cselekvés

Egy baloldali, a társadalmi mozgalom potenciálját magában hordozó médium esetében mindig felmerül a kérdés, hogy a kiadvány a végtermék vagy csak eszköze egy nagyobb volumenű politikai szerveződésnek? Habár erre nem született konkrét és egyöntetű válasz, abban minden résztvevő egyetértett, hogy már önmagában előremutató az, hogy felületet tudnak biztosítani az aktivistáknak és a különböző érdekképviseleteknek, és így elősegíteni a konkrét mozgalmi cselekvést.

Szó esett arról is, hogy a mainstream sajtó vajon miért nem mindig kezeli legitim médiumnak a baloldali lapokat. Juhász András, a szerb Mašina munkatársa úgy véli, érezhető a párbeszéd hiánya a nagy médiumok és a baloldal felületei között, holott számos téma van, amelyekkel éppen ők is foglalkozhatnának. Éppen ezért szerkesztőségük számára prioritás az, hogy üzeneteik a nagyobb médiumok és azok olvasóinak az ingerküszöbét is megüssék. Juhász szerint ilyenkor jól működik, ha az „emberi oldalról” közelítenek meg olyan témákat, mint például a rossz munkakörülmények feltárása, mert ezzel a keretezéssel nagyobb sajtótermékek is felkapják a témáikat.

Agnieszka Wisniewszka (moderátor), Juhász András (Masina), Vitalie Sprinceana (Platzforma), Pavel Splichál (Alarm), Denis Pilash (Commons) a kelet-európai baloldali médiatalálkozón a Gólyában.

A moldáv Platzforma szerkesztője, Vitalie Sprinceana szerint fontos észben tartani, hogy a baloldal eleve egy ellenpozíció, miközben – kapcsolódva a Gagyi Ágnes által is elmondottakhoz – a régióban általában máig a Szovjetunió emlékével azonosítják, ezért elutasítóak vele szemben. Mégis úgy gondolja, nem szabad abba a hibába esni, hogy a baloldali szereplők folyton védekező pozícióból beszélnek, helyette inkább proaktívan kell hirdetni az általuk fontosnak tartott kérdéseket, és bebizonyítani, hogy helyük van a médiában azzal, hogy az újságírást edukációs folyamatnak is tekintik, nem csupán semleges tájékoztatásnak. „Részrehajlóak vagyunk, de a jó ügy érdekében” – tette hozzá.

Denis Pilash, az ukrán Commons szerkesztője saját tapasztalataival egészítette ki mindezt. Szerinte önmagában is fontos társadalmi cselekvés a baloldali újságírás, hiszen amíg a tőke a markában tartja a nagy médiumokat, és azok felületein csak olyan cikkek jelennek meg, amelyek megfelelnek a tulajdonosok és pénzügyi támogatók elvárásainak, rájuk marad a feladat, hogy informálják az embereket arról, amiről a mainstream sajtóban nem beszélnek. Megjegyezte, ha Ukrajnában ezrek sztrájkolnának egy ipari városban vagy romákat támadnának meg, valószínűleg csak ők írnák meg.

Pénz, pénz, pénz

A találkozót egy finanszírozásról szóló kerekasztal zárta, és a három panel közül talán itt ütköztek ki a legerőteljesebb stratégiai és elvbeli különbségek. A romániai A Szemtől Juhász-Boylan Kincső arról számolt be, hogy ők alapvetően önkéntes alapon dolgoznak, ugyanis a portált eleve az az igény hívta életre, hogy a fiatal akadémikusoknak legyen felülete, ahol publikálhatnak.

A Szemen kívül az összes résztvevő médiumnak létfeltétele a biztos pénzügyi háttér, hiszen mindegyiküknél állandó szerkesztőség dolgozik és működik. Közülük – a Mércét leszámítva – az összes médium képviselője elmondta, hogy közvetlenül vagy közvetetten, de részben olyan alapítványok pénzeiből tartják fenn magukat, mint a Rosa Luxemburg Stiftung vagy a Norvég Alap. Pap Szilárd István, a Mérce szerkesztője elmondta, a portál indulásakor fontos volt az autonomitás, ezért támaszkodunk kizárólag az olvasók adományaira. Hozzátette, részben azért is lehet ezt megtenni, mert Magyarországon a kormánnyal szemben kritikus középosztály jellemző politikai cselekvési formája, hogy független sajtótermékek támogatására adnak pénzt.

Simon Krisztián (moderátor), Vida Knezevic (Masina), Tomas Hucko (Kapitál), Veda Popovici (Gazeta de Arta Politica), Pap Szilárd István (Mérce) és Juhász-Boylan Kincső (A Szem) a kelet-európai baloldali médiatalálkozón a Gólyában.

Látva, hogy Magyarországon hogyan véreztette ki a kormány a szabad sajtót mindössze néhány év alatt, nehéz elképzelni, hogy a határ másik oldalán eközben állami forrásokból működik egy baloldali magazin, amelynek ráadásul nyomtatott verziója a fő sajtóterméke. Pedig így van, Szlovákiában a Kapitál 70%-ban a Szlovák Kulturális Minisztérium támogatásából tartja fenn magát 2017-es alapításuk óta. Tomaš Hucko főszerkesztő ugyanakkor elmondta, hogy bár jelenleg szerencsés helyzetben vannak, mindig ott lebeg a szemük előtt, hogy az állami anyagi forrás bármikor megszűnhet. Hozzátette, bizonyára köze van a támogatás elnyerésének ahhoz is, hogy elsődlegesen kulturális és társadalmi folyóiratként címkézik magukat, a baloldaliságot nem hangsúlyozzák annyira, miközben persze a témákban így is ott van. Rajtuk kívül a Mašina munkatársa, Vida Knežević is megemlítette, hogy egyebek mellett a szerb minisztériumnál is folyamatosan pályáznak kulturális támogatásra.

Romániából a KAJET és a kolozsvári A Szem mellett a Gazeta de Artă Politică szerkesztője, Veda Popovici is részt vett a találkozón, aki kiemelte, hogy számukra a leghatékonyabb pénzgyűjtési mód az, ha segítenek eseményeket, akciókat lebonyolítani szimpatizáns szervezeteknek. Példaként említette azt, amikor a romániai szocialisták felkérték őket, hogy segítsenek a szakszervezetek újraszervezésében, a projekt kivitelezéséért pedig fizettek nekik. Mint elmondta, az ilyen projektekért kapott pénz nem fedezi minden kiadásukat, de legalább a nyomtatott verzió kiadási költségeit igen. Popovici megemlítette azt is, hogy bár ők is részesülnek alapítványi támogatásokból, sosem önállóan, hanem művészeti projektek közreműködőikként vállalnak részt mások pályázataiban. Ugyanis ha maguk jelentkeznének, a pályázati feltételek korlátokat szabhatnának az aktuális terveiknek.

A záróbeszélgetésnek természetesen sarkalatos kérdése volt, hogy a szerkesztőség fenntartásán kívül milyen esetekben tudnak a közreműködőknek és vendégszerzőknek fizetni a cikkekért. A Mérce, a Gazeta és A Szem osztozott abban a helyzetben, hogy jelenleg a legtöbb, amit tehetnek, hogy a felületet biztosítanak olyan baloldali kezdeményezéseknek, akinek megjelenésre van szükségük, ily módon a baloldali társadalmi mozgalmak saját felületévé is válva. Ezzel szemben a Masinánál és a Kapitalnál igyekeznek fizetni minden megjelent tartalomért. Ahogy Tomaš Hucko fogalmazott:

„prioritásként kezeljük, hogy mindenkinek tudjunk fizetni, máskülönben olyan kultúrát teremtünk, ami azt sugallja, a munkád nem éri meg a pénzét”.

A teljes beszélgetéssorozat hamarosan megnézhető a Mérce YouTube csatornáján.

A médiatalálkozó létrejöttét a Rosa Luxemburg Stiftung támogatta, és a Szabad Október fesztivál keretében valósult meg.

Olvass tovább!