Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Schein Gábor: Van remény

Az önkormányzati választás eredménye nem változtatta meg az országot, de sokaknak, akik évek óta reménytelenül és tanácstalanul tekintettek széjjel, mentális felszabadulást hozott. És többet is ennél. Valós remény, vagyis jövő nélkül nehezen ébred erő a munkához, a reménytelenség pedig megtöri a lelket, megtöri az erkölcsöket is.

Akik eddig lüktető halántékkal figyelték, miként tünteti el Orbán környezete egyik kezével az ország javait, másik kezével a valóságot, most legalább az utóbbi létezéséről bizonyítékokat szerezhettek.

Régóta meggyőződésem, hogy egy új köztársaság építését a helyi közösségekben, a településeken kell elkezdeni. Ehhez új politikai kultúra megszületésére van szükség, és ennek csírái megvannak abban a folyamatban, amely az ellenzék választási győzelméhez vezetett.

Először a Momentum olimpiai aláírásgyűjtésében, majd még inkább a főpolgármesteri előválasztás során sokan tapasztalhatták meg, mit jelent közvetlenül, egy konkrét ügyben beleszólni a politikai folyamatokba. A főpolgármester-jelölés esetében olyan döntésbe szólhattak bele a budapesti választók közvetlenül, amelyet eddig lefüggönyözött szobákban, láthatatlanul hoztak meg.

A korábban egymással szemben pitiáner taktikai küzdelmet folytató, a NER morzsáin marakodó ellenzéki pártok az országgyűlési, majd az EP-választások idejére azoknak a bizalmát is jórészt elveszítették, akik egyébként szemben állnak a NER világával. Ezen az állapoton, amelyben az LMP nyom nélkül elpusztult, és pusztulóban voltak a szocialisták is, csak a választók aktív bevonásával, vagyis a politikai képzelet részleges megújításával lehetett túllépni.

Ennek a jele volt az is, hogy az önkormányzati választás elkötelezett civileket is megmozgatott, olyanokat, mint Budapest 8. kerületében Pikó András vagy Pécsett Péterffy Attila kiváló csapatát. Szimbolikusnak érzem, hogy ma Karácsony Gergelynek hívják Budapest főpolgármesterét, aki az előválasztást először javasolta, és aki először állt ki a teljes ellenzéki összefogás gondolata mellett.

Ennek a gondolatnak a sikerét az ellenzéki önkormányzatokban mindenképpen tovább kellene vinni. Amennyire lehet, nyitott intézményekké kell válniuk. Ez legalább három dolgot jelent. Folyamatosan frissülő honlapjaikon nyilvánossá kell tenniük a költségvetésük minden részletét, a bevételeket, a kiadásokat, a pályázatokat és a szerződéseket. Emellett együttműködő partnerként kellene bevonniuk a lakókat az őket érintő konkrét döntésekbe, megadva ehhez minden szükséges információt, és megteremtve a közvetlen véleménynyilvánítás technikai lehetőségét. Törekedniük kell arra, hogy olcsó bérlakásprogrammal a szegények lakhatása, gyerekeik tanítása biztosítva legyen, és hogy a területükön kialakuló szükséghelyzeteket időben orvosolják.

Az önkormányzatokat a hatalom mára megfosztotta intézményeik többségétől. A legfájdalmasabb, hogy iskoláiktól és orvosi rendelőiktől is.

Az önkormányzatiság egész rendszere, finanszírozása romokban van. Messze kerültünk a rendszerváltás eszményeitől, és még messzebbre attól, ahogyan az önkormányzatiságnak ma működnie kellene. Hogy miként kellene működnie, arról sokat kellene beszélnünk.

De mindettől függetlenül a helyi szinten, kerületekben, városokban, kistelepüléseken el lehet kezdeni a bizalmon, kezdeményezőképességen és szolidaritáson alapuló kisközösségek, a civil élet újjáépítését. Ez lehet az intézmények megújulásának alapja, mert megújuló intézmények, végső soron megújuló állam nélkül nem lehet életképes a társadalom.

És szükség van a nyelv megújítására is. Arra, hogy az önkormányzatok emberi nyelven, a valóság nyelvén, ne a hazugság rafinált műnyelvén beszéljenek. Úgy látom, ez a fordulat a Momentumban, és néhány kiváló politikus, például Szabó Tímea nyelvében meg is valósul. A legrosszabb, amit az ellenzék pártjai elkövethetnek, ha kiéhezettségükben Orbán előtti kisvilágaikat próbálják helyreállítani.

Lám, ezen a választáson milyen kicsi kellett, hogy sokan, akik eddig csüggedten otthon maradtak, most elmenjenek szavazni. Az ellenzék éppen akkor volt képes túllépni eddigi önmagán, amikor – utólag így tűnik – nagyon sokaknak végképp elegük lett a Fidesz mértéktelen korrupciójából, lenézéséből, a kifosztottságból.

Ha a Fidesz mindezt Borkai Zsolt ügyével magyarázza, és elhiszi saját magyarázatait, még mélyebb csapdába rántja magát.

Ami Borkairól és környezetéről igen szemléletesen kiderült, azért hathatott az egész országban, Győrtől száz kilométerekre is, mert aki látta, bizonyos volt benne, nem Borkai, hanem a Fidesz elitje ilyen.

Igazolva látta, hogy a képmutatás paravánja mögött pontosan az van, amit gondolt. Zs-kategóriás képzelet, ostoba arrogancia, ügyeskedő kapzsiság.

De hát ennél ma már sokkal többről van szó. A magyar kormány Szíriában tömeggyilkosságot támogat, és a tömeggyilkosságot a külügyminiszter nemzeti érdeknek nevezi.

Miféle nemzet volna az, amelynek sok ezer ember halála, családok szerencsétlensége az úgynevezett érdeke?

A NER aljasságba taszítja a nemzetet, a NER megérett a bukásra.

Kiemelt kép: MTI/Czeglédi Zsolt
Olvass tovább!