Közleményt adott ki a rendőrség a Zöldlomb utcai családon belüli gyilkosság ügyében, ahol a 35 éves S. Levente brutális kegyetlenséggel megölte 31 éves párját és négyéves kisfiát, majd magával is végzett.  A rendőrséget azért érte kritika, mert késve mentek ki a segélyhívásra, és 2 nappal korábban már jártak ott egy bejelentésre. Most azt kérik, „egyetlen hibás intézkedés alapján” ne ítéljék meg a testület munkáját. Csakhogy a közlemény szövege megmutatja, nem egyetlen rossz döntésről van szó, hanem rendszerszintű hibáról.

Ugyanis a rendőrség közleményében az alábbi szerepel:

„Újra szárnyra kapott az a tévhit, hogy a rendőrök a bejelentést követően nem tesznek semmit, „amíg vér nem folyik”. Ez nem igaz. A hozzátartozók közötti erőszak kezelésével összefüggő rendőrségi feladatokat a 2/2018. (I. 25.) ORFK utasítás szabályozza.

Akit fenyegetnek, bántalmaznak, zaklatnak, haladéktalanul tegyen bejelentést a 112-es központi segélyhívón! Az is hívja a rendőrséget, akinek másvalakivel kapcsolatban van ilyenről tudomása! A rendőrök intézkedni fognak.

Az is a tényekhez tartozik, hogy a rendőrök akkor tudnak hathatósan fellépni, ha a sértett vallomást tesz zaklatója, bántalmazója ellen.

Amennyiben valaki úgy érzi, hogy bejelentésével kapcsolatban a rendőrök nem megfelelően jártak el, jelezze az illetékes rendőrkapitányságon! A parancsnok ki fogja vizsgálni az esetet, és megteszi a szükséges intézkedéseket akár a családon belüli erőszak, akár a mulasztást elkövető rendőrrel szemben. „

Az olyan részek, mint a „haladéktalanul tegyen bejelentést, akit bántalmaznak”, illetve, hogy „akit bántalmaznak, de úgy érzi, a rendőrök nem jól jártak el az ügyében”, éljen panasszal a rendőrkapitányságon, erősen afelé mutatnak, hogy legalábbis az, aki a sajtóközleményt írta, még alapvető ismeretekkel sem rendelkezik a témával kapcsolatban.

Ugyanis már az is nagyon kemény helyzet, amikor egy bántalmazott ember telefonál a rendőrségnek, és meg meri kockáztatni azt, hogy a bántalmazás erősebben folytatódjon. Ezekben a szituációkban a bántalmazott fél a másik hatalma alá kerül, azt gondolja, hogy nincs menekvés a helyzetből, és nagyon nehéz addig a döntésig is eljutni, megkockáztatva egy verést, vagy valami még durvábbat, hogy segítséget kérjen. A szégyenről nem is beszélve. Pont ezért kemény a rendőrség közleményének az alábbi része:

Az is a tényekhez tartozik, hogy a rendőrök akkor tudnak hathatósan fellépni, ha a sértett vallomást tesz zaklatója, bántalmazója ellen.

Ha ez az állítás igaz is, feltehetően azért szerepel ebben a közleményben, mert nagyon ritka az az eset, amikor az áldozat harmadik félnek, legyen az akár rendőr, be meri vallani a bántalmazott előtt, hogy őt bántalmazzák. Tehát ez a rendőrségi panaszkodás elég visszásnak tűnik.

A rendőrség által belinkelt 2018 februári ORFK-utasítás pedig pont ezekre a helyzetekre nem ad megoldást. Ugyanis itt és nem csak a gyerek védelmében, hanem az esetleges felnőtt bántalmazott védelmében kellene hatékonyabban eljárni. Egy olyan esetben, mint a Zöldlomb utcai, ahol korábban is volt segélyhívás, ott kellett volna lennie egy olyan hatóságnak vagy eljárásnak, amely egy kiemelt figyelmet fordít a családra. Például külön jelzések, hogy a hívás után két nappal, amikor újabb bejelentés érkezik, alapból kiemelt prioritásként kezeljék az ügyet.

A családon belüli erőszak és a bántalmazás egy nagyon nehezen megfogható helyzet, amit kívülről nagyon nehéz pontosan azonosítani. Nyilván a rendőrségnek is. De arra a magyar jogalkotóknak és a magyar államnak már rég kellett volna külön erőforrásokat biztosítani, hogy a rendőrség struktúrájába beépüljön egy figyelmeztető rendszer, ami pont ilyen esetben jelez, és egyébként nem feltétlen büntető, hanem például szociális intézkedésekkel megoldja, vagy megpróbálja megoldani a helyzetet.

A többek között a PATENT Egyesület által is készített VITACIS kutatás egy részletéből, amely az áldozatvédelmi irányelv megvalósulásának gyakorlatát mutatja be, elég jól látszanak a hiányosságok:

Az interjúk során megmutatkozott, hogy a fenti előírások ellenére a CSBE [családon belüli erőszak; JA] áldozatai nagyon ritkán kaptak tájékoztatást a jogaikról és az áldozatsegítő szolgáltatásokról. Interjúalanyaink kihangsúlyozták, hogy ha kaptak is tájékoztatást, ez csakis azután történt meg, hogy külön kérték. Bori például azon kevesek közé tartozik, akik (kifejezett kérést követően) kaptak információt az áldozatsegítő szolgáltatásokról: „Amikor azt mondtam nekik, hogy szeretnék lépéseket tenni a zaklatási ügyemben, mert nem tudok normálisan élni, adtak néhány brosúrát az áldozatsegítő szolgáltatásokról, de ezt külön kérnem kellett.”
A megkérdezett áldozatok kiemelték azt is, hogy az állami szervek/hatóságok nem vették figyelembe a pszichés (traumát követő, traumatizált) állapotukat, amikor tájékoztatást adnak.

Elmondásuk alapján valószínűsíthető, hogy a hatóságok nem „különleges bánásmódot igénylő sértettként” kezelték őket, annak ellenére, hogy e minősítés törvényben felsorolt és a kapcsolódó rendőrségi egyéni értékelőlapon szereplő kritériumainak a CSBE áldozataiként minden bizonnyal megfeleltek. A rendőrség Laurának egy a feljelentéstételt bemutató kétoldalas dokumentumot adott információnyújtás gyanánt. „A rendőrségen el kellett olvasnom két oldalt valami olyasmiről, hogy mihez járulok hozzá, mihez nem, és hogy az igazat fogom mondani.”

Nem tudott visszaemlékezni semmire a tájékoztatásból, amit kapott, mivel sokkos állapotban volt, amikor feljelentést tett az erőszakról. „Volt valami a jogaimról, de nem voltam abban az érzelmi állapotban, hogy meg tudjam jegyezni. Az ilyen helyzetekben az emberek nem mindig önmaguk, le voltam sokkolódva.” Az erőszak következményeként megjelenő poszttraumás tünetek, a felfokozott, stresszes állapot, amikor az áldozat félelmei ellenére a hatóságokhoz fordul, felerősödhetnek. A poszttraumás stressz zavar (PTSD) önmagában nehézségeket okozhat a koncentrációban és az elhangzottak újbóli felidézésében (Ochberg, F., 1998; Herman, J., 2011; Platt, M. et al, 2009). A traumatizált áldozatok tehát nem tudnak pontosan visszaemlékezni arra a tájékoztatásra, amelyet rögtön az esemény után vagy egy meglehetősen felzaklatott, stresszes
állapotban kaptak. Tehát szükség lenne a könnyen elérhető és érthető írásos tájékoztatásra is.
Amennyiben van rá lehetőség, az utánkövetés is hasznos: a hatóságoknak meg kéne bizonyosodniuk arról, hogy az átadott információkkal az áldozat a későbbiekben is tisztában van, értette őket.

A korábbi adatok alapján körülbelül 200 000 nő ebben a pillanatban is bántalmazó kapcsolatban él hazánkban, és Magyarországon hetente legalább egy nő hal meg családon belüli erőszak következtében.

Pontosan ezért a jogalkalmazóknak, és a jogalkotóknak sokkal több figyelmet kéne szentelniük ezeknek az eseteknek, a tragédiák megelőzése, az áldozatok segítése érdekében.

A korai figyelmeztető jelek felismerése ugyanis felbecsülhetetlen értékkel bír. Erről készített videót a NANE, a Nők a Nőkért Egyesület.

A NANE emellett összegyűjtötte, mire érdemes még figyelni.

Korai figyelmeztető jelek a bántalmazó viselkedésében:

• Féltékeny: féltékenységéért a partnerét hibáztatja és elvárja, hogy az beszűkítse az életterét és korlátozza kapcsolatait.
• Kontrollál: szabályozza a partnere szabadidejét, öltözködését, baráti körét, étrendjét, pénzét (később akár ürítkezését, alvási idejét is).
• Korán elköteleződik: akár a második randevún megkéri a nő kezét, és közös életüket tervezgeti.
• Irreális elvárásokat támaszt: egy nő mindig legyen ápolt és szép, mindig legyen szexuálisan elérthető, az általa vezetett háztartás legyen mindig hiba nélküli.
• Elszigetel: partnere nem tarthat szabadon kapcsolatot a családjával, barátaival vagy munkatársaival.
• Saját problémáinak forrását másokban keresi: nem vállal felelősséget sem a cselekedeteiért, sem az érzéseiért. Erőszakos viselkedése vagy önuralma elveszítése miatt hajlamos másokat vagy a partnerét hibáztatni.
• A vitákat merev elzárkózással vagy befolyásolással zárja le.
• Túlérzékeny: apró ingerre is támadóan reagál, vagy mindig az ő érzéseivel/problémáival kell foglalkozni a kapcsolatban.
• Kierőszakolja vagy büntetésképpen megtagadja a szexet.
• Sértegeti a partnerét, bántó, megalázó dolgokat mond neki.
• A szexuális erőszak és a nők elleni erőszak témáit viccesnek tartja.
• Mereven elkülöníti a női és férfi szerepeket: úgy véli, hogy joga van a nőket és gyerekeket „nevelni” vagy „büntetni”. Úgy gondolja, hogy a nők csak háztartásvezetésre, gyerekszülésre és szexre valók.
• A viselkedése „Dr. Jeckyll és Mr. Hyde”-jellegű: idegenek előtt teljesen más, mint kettesben: csak akkor viselkedik bántalmazó módon, amikor kettesben van az áldozattal, kívülállók előtt pedig kifejezetten kedves, vagy éppen ellenkezőleg: csak társaságban durva. (Ez utóbbi mintázat főként serdülő fiúkra jellemző.)

Azonnali figyelmeztető jelek, melyek alapján biztosan tudható, hogy a fizikai erőszaktól sem visszariadó bántalmazóval van dolgunk:

• A másik jelenlétében fenyegetően tárgyakat dobál vagy tör össze.
• Testi erőszakkal fenyegetőzik, vagy a testi erőszak akár csak lehetőségként is felmerül a kapcsolatban.
• Általában durva vagy türelmetlen gyerekekkel és állatokkal. Az együttélés során bántja a háziállatokat vagy társállatokat.
• Tudható, hogy korábbi kapcsolatában bántalmazta a partnerét.