Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

A kormány csak 8,5 százalékos béremelést adna, sok munkavállaló hagyhatja ott a Volánt

Ez a cikk több mint 4 éves.

Már az idei 5 százalékos béremeléssel sem voltak megelégedve a Volánbusz Zrt. dolgozói, most pedig úgy tűnik, a jövő év sem ígér megnyugvást számukra. A munkavállalókat képviselő Közúti Közlekedési Szakszervezet (KKSZ) egy korábbi közleményében azt írta, a 2019-es béremelés minden eddiginél rosszabb helyzetbe hozhatja az ágazatot, ugyanis már nemcsak járművezetők, hanem karbantartók is tömegével hagyják el a szakmát.

Ahogy arról a Közlekedési Munkástanácsok Szövetsége (KMSZ) is beszámolt, a munkavállalók elégedetlenségét ráadásul tovább fokozza, hogy mind a minimálbér, mind a garantált bérminimum több százalékponttal emelkedett idén (8-8%), mint az őket érintő bérfejlesztés.

A szövetség szerint a bérhelyzet, a foglalkoztatási problémák és a járműpark állapota miatt egyre gyakoribb a járatkimaradás, ami csak tovább fokozódhat:

„2020-ban olyan munkaerő-elvándorlás következhet be mind a buszvezetők, mind a karbantartók körében, ami veszélyezteti a folyamatos szolgáltatást.”

– figyelmeztet a szövetség.

A szövetség szerette volna, ha a Volán munkavállalói még idén kapnak egy újabb 5 százalékos béremelést – méghozzá január 1-től visszamenőleg -, de ha ez nem is sikerülne, a jövő év talán még nincs veszve.

A KMSZ számításai szerint 15 százalékos béremelésre lesz szükség 2020-ban, a kormány azonban a jövő évi költségvetés szerint csak egy 8,5 százalékos bérfejlesztést tervezett be.

A szövetség ezt elfogadhatatlannak tartja, mivel úgy véli, a magyar gazdaság állapota és a munkáltatókat sújtó adóterhek mérséklődése lehetővé teszik „a merészebb béremelést”.

A bérfejlesztést sürgeti továbbá az a bejelentés, mely szerint a Volánbusz Zrt. és az ország hat regionális közlekedési központja egy társaságba olvad, amitől azt remélik, hogy egy egységes, országos szolgáltatási lefedettséget biztosító közszolgáltató társaság jön létre, a működés pedig költséghatékonyabb, szervezettebb lesz, illetve az utazási igényekhez is jobban fog igazodni. A szövetség szerint az egybeolvadás még intenzívebben előtérbe helyezi a bérkérdést a munkavállalók körében, és már csak ennek érdekében is időszerűvé válik a bérkérdés napirendre tűzése.

A KMSZ azt ígéri, bérfejlesztési igényével megkeresi a vagyon kezelésért felelős minisztert és a munkaadói oldal vezetőit, és a társszakszervezetekkel közösen kezdeményezni fogja a bértárgyalások időbeni megkezdését.

Ahogy korábban is írtunk róla, a közlekedési dolgozóknak meg van kötve a keze a bérharcban, sztrájkra nem igazán van lehetőségük, a sztrájktörvény ugyanis az ágazatban dolgozók számára 60-80 százalékos minimumszolgáltatást ír elő.

Címlapkép: Volánbusz Zrt. / Facebook