Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Békés antifasiszta ellentüntetőkre támadtak fekete ruhások a neonáci megemlékezés után

Ez a cikk több mint 5 éves.

Ahogy a Mércén is beszámoltunk róla, a nap folyamán Budapesten több ponton gyülekeztek neonáci, hungarista és más szélsőjobboldali csoportok, hogy a 74 évvel ezelőtt Budapest ostromának záróakkordjaként lezajlott kitörési kísérletre emlékezzenek meg. A rendezvényen több százan vettek részt, köztük több külföldi szélsőjobboldali csoport is.

Ahogy az előző években, úgy idén is tartottak ezzel párhuzamosan egy antifasiszta ellentüntetést, kisebb csoportok Budán több helyen is kifejezték ellenérzésüket azzal kapcsolatban, hogy neonácik vonulhatnak a főváros utcáin évről-évre.

Az ellentüntetők aztán, ahogy a hatvan kilométeres túra elkezdődött, a legtöbben haza is indultak, azonban információink szerint egy hazafelé tartó csoportot, az ellentüntetésen részt vevő diákblokk 12-13 tagját megtámadta egy feketébe öltözött társaság, akik feltehetően a szélsőjobboldali megemlékezésen is részt vettek.

A csoport egyik tagja a Mércének nyilatkozva elmondta, hogy miután a békés demonstrációjuknak vége lett, hazafelé indultak, és miután már nem volt körülöttük egy rendőr sem, az ismeretlenek rájuk támadtak, elvettek tőlük két zászlót, egy embert a falnak dobták, illetve többeket megütöttek.

Frissítés:

A vadhajtasok.hu nevű, Bede Zsolt által kezelt portál közben úgy tűnik, magára vállalta a támadást, mint írják: „Meguntuk, hogy külföldről importált antifasiszták fenyegessenek”.

Kép: Facebook