Az Audi dolgozóinak győzelme, a sikeres sztrájk eredménye mindenképpen üdvözlendő és elismerésre méltó. Sokan írtak már – többek között a Mércén is – a részletekről: méltatták az Audis szakszervezet szerepét, mutatták be a német szakszervezetek által nyújtott segítség erejét, fejezték ki szolidaritásukat, vagy írtak optimistán a munkás-diák szövetség megerősödésének lehetőségéről. Születtek olyan elemzések is, amelyek tágabb kontextusba helyezték a sztrájkot és a győzelmet.

Volt szó a hazai szakszervezeti mozgalom megerősödéséről, a kizsákmányolás elleni harc (azaz a legújabb kori magyar kapitalizmus munkásmozgalmának) éledéséről, az orbáni gazdasági modell végnapjairól, a német tőke régiós helyzetéről egyaránt.

Én most arról szeretnék írni röviden, amit több szerző is érintettek már, de talán nem kapott még kellő hangsúlyt. Egy olyan elemről, ami számomra (és talán mások számára is) fontos, ha perspektivikusan, a jövőt szem előtt tartva és baloldaliként tekintek a történtekre.

A tények meglehetősen szimplák:

egy német gépjárműipari vállalat magyarországi gyárának dolgozói – némi német bérharc tapasztalattal megtámogatva – elegendő szervezettséget és kitartást (erőt) tudtak felmutatni, ami meghátrálásra késztette a vállalati menedzsmentet, és az a sztrájk nyomása alatt kénytelen volt elfogadni a munkavállalók bérekre és egyéb juttatásokra vonatkozó követeléseit.

Egy konkrét helyen, egy konkrét szituációban a munkások nyertek a tőkésekkel szemben. A létrehozott értékből eztán nagyobb szelethez jutnak. Megharcoltak érte, megérdemlik.

A magyar gazdaság más szektoraiban, ágazatai között, egyes piacokon bizonyára lesznek munkások (szakszervezetek), akik követni fogják az audisok példáját. A példa jó, erőt adhat, ragadós lehet. Hallani arról, hogy a hatvani Boschnál is szervezkednek, és ki tudja, még hány helyen indul meg, indul be valami. A szakszervezetek erejének gyarapodását segíti (az Audi példája mellett) a rabszolgatörvény keltette közhangulat, és az aktuális munkaerő-piaci helyzet (munkaerő-hiány) egyaránt.

Erősödő szakszervezetekre, a növekvő szervezettségre és az ebből következő sikeres(ebb) bérharcra nagyon is szükség van Magyarországon.

Szükség van, mert

a rendszerváltás utáni idők gazdasági modelljét

(igen, nem csak az orbáni rendszer) mindig is az olcsó munkaerő, a tőkének (elsősorban a külföldi tőkének) felkínált

magasabb profitráta, azaz a nyugat-európai lehetőségekkel összevetve lényegesen magasabb fokú kizsákmányolás lehetősége jellemezte.

Éppen itt van az ideje, hogy ez a modell kicsit megremegjen.

Személy szerint nincsenek olyan illúzióim, hogy maga a modell a végét járná. Azt gondolom, hogy a magas termelékenységű nagyvállalati (elsősorban multi) szektorban van annyi tartalék, hogy a lokálisan és eseti jelleggel jelentkező magasabb bérigényeket (erősödő bérharc) kielégítse.

Igen, a profitráta kicsit csökkenni fog, de nem annyira, hogy ne „férne bele”. A rendszerszintű, a tőkét támogató állam (orbáni állam – NER) aktív segítségével megvalósított, sőt gyakran az állam által végrehajtott (lásd a Scheiring Gábor által leírt felhalmozó államot) kizsákmányolás ettől még velünk marad.

A kiszolgáltatott helyzetű (értsd erős érdekérvényesítő képesség nélküli) társadalmi csoportok konkrét kiszorítása a társadalomból (például hajléktalanok), illetve a lezüllesztett-szétvert állami oktatási, egészségügyi és szociális rendszerek okán az alacsony jövedelműek (szegények) indirekt kizárása (például az egészséges életből) folytatódik.

Folytatódik a nemzeti-konzervatív politikai elit és a nemzetközi tőke kedélyes kvaterkázós együttműködése, amely barátság ára némi morzsa átadása volt (a regnáló politikai elit számára a nemzetközi tőke asztaláról), és aminek következménye a 9%-os negatív európai rekorder vállalati nyereségadó, a 15%-os extra alacsony jövedelemadó, amit a minimálbéres és Andy Vajna (nyugodjék békében) egyformán fizet/fizetett.

Amit mondani szeretnék, pontosabban, amit a fentiekkel is hangsúlyozni szeretnék, az az, hogy

az audis dolgozók sikere akkor lesz igazi siker, ha a helyi bérharcokban megerősödő és megedződő szakszervezetek képesek lesznek újra felvenni és megerősíteni a szolidaritás szálait azokkal a társadalmi csoportokkal, amelyek gyengék és kiszolgáltatottak.

Akkor lesz remény a rendszerszintű kizsákmányolás visszaszorítására, vagy akár megfékezésére, vagy másképpen a felhalmozó-kizsákmányoló állam felváltására egy szociális és szolidáris államra, ha a saját személyes küzdelmeinkben elért sikert, megnyert erőt nem tartjuk meg magunknak, hanem megosztjuk másokkal.

Akkor lesz igazi siker az audis sztrájk és a belőle kinövő szakszervezeti újjáéledés, ha a szakszervezetek holnapután képesek lesznek a hajléktalanok kriminalizálása ellen is mozgósítani, utcára menni, vagy termelést lassítani a profit valódi adóztatásáért, vagy blokád alá veszik a gyárat a helyi kórház állapotai miatt. Ha a bérharcból osztálytudat lesz, és a munkások ráébrednek, hogy ma Magyarországon a hajléktalanok üldözése, az alacsony nyereségadó és a kórházi állapotok egy és ugyanaz.

Ehhez kívánok minden audis dolgozónak és minden szakszervezetnek erőt és egészséget!