Hogy ne maradj le, értesítünk a nap 1-2 legfontosabb cikkéről a Mércén. Jöhet?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Ebben az ütemben biztos nem leszünk újra 10 millió magyar országa

A HáziPatika oldalán jelent meg egy alapos elemzés arról, hogy miért nem gyarapodik, csak fogy a magyar, amiből kiderül: 1981 óta csökken Magyarországon a népességszám, és hiába próbálja a kormány az utóbbi években különböző intézkedésekkel gyermekvállalásra ösztönözni a családokat, ez önmagában nem sokat segített a problémán.

Hazánkban a Ratkó-korszak intézkedéseinek – mint a gyermektelenségi adó vagy az abortusztilalom – „köszönhetően” 1961-ben a népességszám 10 millió fölé emelkedett, és csak kereken 50 év múlva, 2011-ben csökkent ismét 10 millió alá a magyarok száma. A tendencia viszont nem újkeletű, 1980 óta folyamatosan egyre kevesebben vagyunk.

Az előrejelzések szerint, ha ebben az ütemben folytatjuk, a 21. század második felére már 9 millió fő alá csökken az ország lakossága.

Az okok összetettek, és ennek megfelelően a megoldási javaslatoknak is azoknak kéne lenniük.

Miért fogy a magyar?

Három fő tényező befolyásolja a népességszámot: a termékenység, a vándorlási egyenleg és a lakosság várható élettartama. Magyarország pedig egyik tekintetében sem áll túl jól.

Kezdjük az utolsóval: a születéskor várható élettartam átlagosan 76 év (nőknél 78,7, férfiaknál 71,6 év), amivel Európában a sereghajtók közé tartozunk.

A termékenység ugyan nőtt az utóbbi években, de még így is alacsony.

A vándorlási egyenlegünk pedig egyértelműen negatív: jócskán többen hagyják el az országot, mint ahányan érkeznek. Itt érdemes megjegyezni, hogy hazánk sokáig befogadó országnak számított, vagyis többen vándoroltak be mint ki, főként a környező országok magyar lakossága, rájuk viszont már nem számíthatunk – magyarázta a HáziPatikának Obádovics Csilla, a KSH Népességtudományi Kutatóintézetének tudományos főmunkatársa.

A határon túli magyarok közül a legtöbben Erdélyből érkeztek hazánkba, a nyolcvanas évek második felétől, 1992-ig több mint 80 ezren hagyták el Erdélyt, többségük Magyarországon telepedett le. Csakhogy a kilencvenes évek második felétől, és pláne az ezredforduló után a nyugati országok felé tolódott az elvándorlási irány (összefüggésben a jobb munkalehetőségekkel), így felénk már csak azok vették az irányt, akiknek valamilyen rokoni kapcsolatuk volt hazánkban. A szlovákiai magyarság célterülete viszont a szakértő szerint inkább Csehország volt, és a kárpátaljai magyarság sem Magyarországot választotta.

Azt már nehezebb meghatározni, hogy hányan hagyták el az országot, és vándoroltak máshová. A KSH adatai szerint a kivándorlási kedv 2013-2014 magasságában ugrott meg jelentősen, de nehéz megállapítani, hogy aki elhagyja az országot, vajon véglegesen, vagy csak egy időre távozik. És bár a statisztikai hivatal szerint még mindig többen érkeznek az országba, mint ahányan elmennek, a becsült vándorlási statisztikák szerint azonban régóta mínuszban van ez a mutató.

Érdemes egy kicsit visszamenni a várható élettartamhoz (csak hogy lássuk, mennyire összetett a kérdés). A szakértő szerint az egészségügyben tapasztalható rendszerszintű problémákhoz a rendszerváltás óta egy kormány sem mert érdemben hozzányúlni, ennek is köszönhetően viszont a várható élettartam inkább stagnált, időnként pedig csökkent is. Ezzel kapcsolatban az elemzés kiemeli, ha már a demográfiai kérdést ilyen kiemelt fontosságú feladatának tekinti a kormány:

legalább olyan fontos lenne életben tartani a lakosságot, mint reprodukálni.

A népességszám vágyott növekedése szempontjából érdemes kiemelni azt is (pláne, hogy az egészségügyi ellátórendszer tragikus állapotban van), hogy a Ratkó-korszak szülöttei épp most lépnek nyugdíjas korba, vagyis a következő években várhatóan egyre többeket veszítünk majd el közülük.

Ezzel párhuzamosan viszont a Ratkó-unokák is most lépnek ki a termékeny korból – vagyis hiába lehetett volna arra számítani, hogy a népességrobbanás következő ütemét ők jelentik majd, láthatóan sokkal kevésbé lelkesítette őket a gyermekvállalás gondolata.

Mindezen tendenciák figyelembe vételével a szakértő három lehetséges forgatókönyvet vázolt fel:

A legoptimistább verzió szerint sincs semmilyen realitása annak, hogy Magyarország újra eléri a 10 milliós lélekszámot. Sőt, még az optimista becslésben is kiemelte a szakértő, hogy jelenleg olyannyira csúcsra vannak járatva a különböző családtámogatási intézkedések, hogy a mostaninál várhatóan nem fog emelni a gyermekvállalási hajlandóság. Magyarán számolni sem érdemes az optimista forgatókönyvvel.

A reális forgatókönyv 1,65-ös termékenységi arányszámmal számol, a születések száma így évente 80 ezer körül alakulhat (az arányszám a nyugati, gazdagabb és fejlettebb országokban sem haladja meg a 2-t, de ez számunkra irreális cél). A KSH NKI előrejelzései alapján így 2030-ra 9,16 millióan leszünk (vagyis a mostaninál több mint 600 ezerrel kevesebben).

A legnegatívabb forgatókönyv alapján amennyiben tovább nő a kivándorlás mértéke a jelenleg még felívelőben lévő gyermekvállalási kedv is megbicsaklik, a várható élettartam pedig csak mérsékelten növekedik, a születések száma 70 ezer alá esne, a népességszám pedig 2030-ra 8,7 millióra csökkenne – vagyis 1 millióval lennénk kevesebben, mint most.

2018-ra a magyar kormány meghirdette a családok évét. A jelenlegi tendenciák mellett azonban nem sok optimizmusra van okunk. Azt látjuk, hogy a családbarát intézkedések jelenleg inkább a felső-középosztálynak kedveznek, ám ez egy egyre szűkülő réteget takar, miközben egyre többen szakadnak le, a magyar kormány pedig a szegénységben élőkről előszeretettel felejtkezik el. Ha ehhez hozzávesszük az egészségügyi ellátórendszer tragikus helyzetét, figyelembe véve, hogy az egészségügyi szolgáltatásokhoz való hozzáférést is jelentősen korlátozza az anyagi helyzet (elég csak arra gondolni, hogy pont a legszegényebb térségekben nincs rendes háziorvosi ellátás), és azt, hogy az elvándorlási kedv még mindig magas, igazán nem csoda, hogy a magyar lakosság folyamatosan fogyatkozik. Ahhoz ugyanis, hogy a tendencia megtorpanjon, átfogó, komplex szakpolitikai megoldásokra lenne szükség. Ezeknek azonban még a körvonalait sem látjuk.

via HáziPatika, címlapkép: Pixabay.com
Olvass tovább!