Hogy ne maradj le, értesítünk a nap 1-2 legfontosabb cikkéről a Mércén. Jöhet?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Ez az ő napjuk: milyen ma gyereknek lenni Magyarországon?

Most, hogy a demográfiai alapú kormányzás került a fókuszba, és már Budaházy Edda is szülésre buzdítja a nőket (bár ne tenné!), érdemes egy kicsit ellamentálni azon is, hogy milyen gyereknek lenni ma Magyarországon. Pláne gyereknap alkalmából.

Nagy általánosságban véve nem jó. És ami ennél még egy fokkal aggasztóbb: egy sor olyan hátrány éri a gyerekeket, amelyek nem új keletűek, mégsem sikerül őket megoldani.

A Hintalovon Alapítvány évek óta készít jelentést a magyar gyerekek helyzetéről. A legfrissebb, 2017-es jelentésben komoly hangsúlyt kap a gyermekek elleni diszkrimináció kérdése – aminek felszámolásában nem hogy előrelépések nem történtek, de több esetben is inkább még távolabb kerültünk az ideális állapotoktól.

Ilyen például a fogyatékossággal élő gyerekek helyzete, akik rendszerszinten és egyénileg is hátrányt szenvednek például az oktatásban és az egészségügyben.

Emellett tavaly fogadták el az ún. Taigetosz-törvényt is, ami viszont a beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő gyerekeket érintette hátrányosan, és hiába indult ellene széleskörű tiltakozás, ez egy másodpercig sem érdekelte a kormányt.

Ha már szóba került az oktatás: tavaly amellett, hogy hosszú évek óta folyik az oktatási rendszer szisztematikus lezüllesztése, külön botrányos volt tavaly a szakgimnazisták érettségije, kiderült az is, hogy 6 iskolából 5 erőforráshiánnyal küzd, a PIRLS-vizsgálat pedig kimutatta, hogy óriási szakadék tátong a tanulók családi hátterétől függően a tanulási eredményeik között, az oktatási rendszer pedig képtelen ezeket az egyenlőtlenségeket kezelni, felszámolni. Balog Zoltán szerint természetesen az oktatásban megszűntek a problémák – sajnos a gyerekek szempontjából ez egyáltalán nincs így.

A legnagyobb hátrány továbbra is a szegénységben élő, és ezen belül is kiemelten a roma gyerekeket érinti, több szinten is. Elég ismét csak az oktatásra gondolni, ahol a szegregáció felszámolására kísérlet sem történt az elmúlt években, a számos nemzetközi kritika ellenére sem. Sőt, Balog Zoltán még miniszterként meglehetősen elkötelezetten dolgozott azért, hogy a szegregáció (vagy ahogy ő nevezi, szeretetteljes elkülönítés) a köznevelési törvénybe is belefoglaltassék, és mindent megtett azért, hogy még akár bírósági döntéseken átnyúlva is intézményesítse a jogsértő gyakorlatot. Végül a bíróság kimondta, hogy a szegregáció rossz, az Emberi Erőforrások Minisztériumára bírságot szabtak ki – kíváncsian várjuk, lesz-e ennek végre valami foganatja.

A szegénységben élő gyerekeket emellett egy másik óriási probléma is sújtja, méghozzá annak a veszélye, hogy anyagi okok miatt kiemelik őket családjukból – holott ez a Gyermekjogi Egyezmény a magyar jogban is elismert szabályai szerint törvénytelen, mégis minden harmadik gyermekvédelmi ellátásba kerülő gyerek esetében ez a helyzet. Erre egyébként tavaly Székely László ombudsman is felhívta a figyelmet.

Nem volt jó gyereknek lenni a gyermekotthonokban sem, ahol rengeteg újabb hátrány éri a gyerekeket (az oktatásban, a tehetséggondozásban, az életkezdési lehetőségekben), emellett elég felidézni a tavalyi év egyik legszörnyűbb történetét, a gödi Topház esetét (és azt, milyen hanyagul kezelte ezt a kérdést is a magyar kormány),de a jelentés arra is felhívja a figyelmet, hogy konkrét és rendszerszintű visszásságok is tapasztalhatók a magyar gyermekotthonokban.

Rengeteg hátrány éri a gyerekeket az egészségügyben is: Magyarország 284 településén vannak üres védőnői körzetek, a 60 év feletti gyermekorvosok aránya 45 százalék, így rengeteg gyerek nem jut megfelelő ellátáshoz, jellemzően az ország szegényebb területein.

Szintén komoly probléma, hogy országszerte a szükséges iskolapszichológusok mintegy fele hiányzik a rendszerből – ezzel némileg összefüggésben érdemes kiemelni a tragikus számot: bár a rendszerváltás óta valamelyet folyamatosan csökken az öngyilkosságok száma, de még mindig magas, a 10-14 éves korosztályban évente 25-30 gyerek vet véget az életének.

Amiben pedig semmilyen előrelépés nem történt: a prostitúció gyermekkorú áldozatait továbbra is szabálysértőnek és elkövetőnek tekinti az igazságszolgáltatás. Ha egy gyereket mégis prostitúció áldozataként azonosít a rendszer, számára nem nyújtható speciális segítség. Az érintett gyerekekkel való bánásmód teljesen esetleges, az egységes módszertan vagy a szakmai protokoll hiánya miatt csak a gyermekvédelmi jelzőrendszer adott tagján múlik. Az áldozattá vált gyerekek nem mehetnek védett szálláshelyre, hiszen egyedül érkező gyerekek számára nincs ilyen otthon.

És egyébként (nem mellesleg!) szintén nem javult, de inkább romlott a Magyarországra érkező kísérő nélküli kiskorúak helyzete tavaly: a 2017-ben életbe lépő új jogszabály a 14–18 év közötti, kísérő nélküli kiskorú menedékkérő gyerekeket „kivette” a gyermekvédelmi törvény hatálya alól, így elhelyezésük azóta a felnőttekkel együtt a tranzitzónákban történik. 232 gyerek lépte át egyedül a magyar határt 2017-ben, ez az intézkedés pedig súlyosan sérti a jogaikat.

Összességében tehát a helyzet nem sok bizakodásra ad okot: ma azt látjuk, hogy Magyarországon azok a gyerekek, akik valamely sérülékeny csoportba tartoznak, jóformán hátrányokkal indulnak az életben, pusztán élethelyzetük rengeteg szinten diszkriminálja őket, és a rendszer nem sokat tud (és ki tudja, mennyit akar?) tenni azért, hogy ezeket az egyenlőtlenségeket felszámolja.

Olvass tovább!