Hogy ne maradj le, értesítünk a nap 2-3 legfontosabb cikkéről. Jöhet?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Európai értékeink

Mostanában egyre többet hallani az atombombaként is emlegetett 7-es cikkelyről, melyet a kormány a brüsszeli politika támadásaként aposztrofál, miközben valójában nincs olyan brüsszeli politikus vagy bürokrata, aki örülne az alkalmazásának.

Az eszköz végső soron a tagország szavazati jogának megvonását helyezi kilátásba, amely eddig precedens nélküli szankció.

Az EU épülésének eszköze eddig elsősorban az ösztönzés és nem a büntetés volt (néhány kivételtől eltekintve), és emiatt semmilyen átmeneti eljárás nem került kidolgozásra az EU politikai értékeinek fenntartására.

Ma már aránylag magabiztosan kimondhatjuk, hogy a nyugat-európai tagországok 2004 előtt egyáltalán nem voltak felkészülve a poszt-szovjet blokk csatlakozására. Nyugaton, valószínűleg a demokratikus fejlődés természetes evolúciójában bízva, senki sem tudta elképzelni, hogy egy ország az állampolgárai támogatásával egyszercsak sarkon tud fordulni, és visszaballag a múltjába. Ami itthonról érthető folyamat (a globalizációs folyamatok következtében növekvő egyenlőtlenség okozta feszültség, a demokratikus tradíciók mély beágyazottságának hiánya, korrupció-tolerancia, nyelvi/kulturális bezárkózottság stb.) az távolról egy érthetetlen önsorsrontásnak tűnhet.

Jelenleg ezt a mulasztást igyekszik pótolni a rendszer, például az Európai Bizottság új költségvetési időszakra vonatkozó javaslatával, amelynek értelmében a független igazságszolgáltatás megfelelő működése lenne az EU-s pénzek kifizetésének feltétele. Ettől azonban független a 7-es cikkely.

A 7-es cikkely procedurális lépései márványba vannak vésve az EU alapszerződésében, de közel sem arról van szó, hogy a Tanács szavaz egy riportról, amit megír valaki, ott Lengyelország vétóz és jónapot. A procedúra többlépcsős és kellőképp óvatos ahhoz, hogy a visszaéléseket megakadályozza.

7-es cikkely 1-es pont:

Az első lépésben egy jelentés készülhet az EU-s értékek „megsértésének veszélyéről” egy adott tagországban.

Ennek a megírását a tagországok (Tanács) egyharmada, a Parlament, illetve a Bizottság kezdeményezheti és írhatja meg. Ez egy elég alacsony léc, a Parlament Állampolgári Jogi, Bel- és Igazságügyi Bizottsága (röviden: LIBE bizottság) a Magyarországról szóló jelentésnek az előkészítésén dolgozik épp, melyet a Parlament plenárisának kell elfogadnia.

Ezután a jelentést a Tanács (ez esetben a külügyminiszterek alkotta ülés) 4/5-ös többségének kell elfogadnia ahhoz, hogy tovább lehessen lépni. A 4/5 szavazata azt jelenti, hogy a jelentésben leírt „kockázatok” meglétét konstatálja a Tanács. Ezen a ponton fontos megjegyezni, hogy ez a lépés még nem jogosít fel szankciók alkalmazására. Ennél a pontnál a Tanács az adott tagország meghallgatását köteles kezdeményezni és ajánlásokat fogalmazhat meg, majd a kockázatok fennállását tovább monitorozza.

7-es cikkely 2-es pont:

A második lépés az, hogy a tagállamok egyharmada vagy a Bizottság (miután az megszerezte a Parlament plenáris ülésének támogatását hozzá) letehet az asztalra egy jelentést arról, ami megállapítja az európai értékek „súlyos és tartós megszegésének tényét”.

Az Európai Tanács (ez esetben a miniszterelnökök és kormányfők ülése) konzultál az adott tagországgal. Ezt követően az előbb említett szöveges javaslatot kell az Európai Tanácsnak egyhangúan támogatnia – az érintett ország kivételével – ahhoz, hogy szankciókat lehessen alkalmazni. Ez az a magas léc, amiről az eurológusok nem feltételezik, hogy jelenleg megugorható a magyar-lengyel véd- és dacszövetség miatt. Csupán ezen voks után van lehetőség szankciókról tárgyalni (mely közül csak az egyik lehetőség a szavazati jog megvonása), és a Tanács minősített többséggel szavazhatja meg vagy vonhatja vissza később azokat.

Fontos hangsúlyozni, hogy ezt a második lépcsőt a Parlament nem kezdeményezheti, csak a Bizottság szövegét vetheti el vagy támogathatja, tehát ami most zajlik az EP LIBE bizottságában, az az első lépcsőhöz tartozó történet.

Két dolgot érdemes kiemelni.

Fontos különbség, hogy az első lépés az „értékek megsértésének kockázatára” vonatkozik, a második pedig az „értékek súlyos és tartós tényszerű megsértésére”.

Eleve nem könnyű műfaj az értékek betartásának és megszegésének vitatása, de a megszegés „kockázatának” és „tényének” vitatása még egy csavart tesz az egészbe.

Magyarország esetében azonban lehet jelentősége a különbségtételnek, hiszen épp a Tavares-jelentés állapította meg, hogy a rendszerszintű és szisztematikus változások az aggasztóak. Vagyis olyan helyzet állt elő, ahol az egyes intézményi és törvényi változtatások egyesével még talán meg is találhatóak más európai országokban, de a sok kis változtatás rendszerként összeállítva már példa nélküli és komoly károkat okoz. Ez a különbségtétel fejlemény az EU kollektív megértésében, és nem lehet elégszer hangsúlyozni ennek a veszélyét. A kormány a saját táborának megnyugtatására is gyakran alkalmazza az egyes nemzetközi példákat. Például legutóbb a választási rendszer aránytalansága kapcsán az került elő, hogy az angol rendszer még aránytalanabb, és ugye senki sem mondja, hogy ott torz a demokrácia.

A másik fontos elem, hogy a szöveg nem köti ki, hogy a második lépést meg kell előznie az elsőnek, vagy minden előzmény nélkül is elindítható-e. Ez utóbbi mellett szól az, hogy a második eljárás is tartalmazza a kezdeményezés és elfogadás kritériumát, valamint a kötelező konzultációt a tagállammal (tehát teljesértékű, önállóan megálló procedúra).

A teljes kétlépcsős eljárás egyben nézve bonyolult és hosszadalmas, ami arra bátoríthatná az illiberális rezsimeket, hogy figyelmen kívül hagyják alkalmazásának kockázatát.

Azonban a második lépcső valószínűleg azonnal elindítható lenne, ha mondjuk a török bebörtönzésekhez hasonló esemény következne be itthon. A magyar rezsim viszont egyelőre a puha diktatúra művészetét fejleszti tökélyre.

Ezzel együtt ne becsüljük alá az első lépcső erejét, még akkor sem, ha az nem torkollik egyértelműen szankciókba. A Fidesznek továbbra is fontos a Néppárt támogatása (mely egyben legitimálja is politikájukat), valamint a német kormány hozzáállása. Nagyjából ebben ki is merülnek az igazodási pontok, viszont ennek fényében nem mindegy, hogy milyen vélemény alakul ki a magyar kormány eddigi produkciójáról, tudván azt, hogy még 4 évig nagy valószínűséggel hatalmon lesznek, benn ülnek és szavaznak a Tanácsban és az Európai Parlamentben.

Az egész folyamat kulcseleme az európai értékek megszegése körül forog, ami nem egy homályos utalás, hanem szerződésben rögzített véges lista. A 7-es cikkely a 2-es cikkelyben listázott értékek betartását kéri számon:

„Az Unió az emberi méltóság tiszteletben tartása, a szabadság, a demokrácia, az egyenlőség, a jogállamiság, valamint az emberi jogok – ideértve a kisebbségekhez tartozó személyek jogait – tiszteletben tartásának értékein alapul. Ezek az értékek közösek a tagállamokban, a pluralizmus, a megkülönböztetés tilalma, a tolerancia, az igazságosság, a szolidaritás, valamint a nők és a férfiak közötti egyenlőség társadalmában.”

Az Uniós alapértékek világosak, azok tartalmára pedig számos vonatkozási pont létezik. Az Európai Unió Alapjogi Chartája és az Uniós vívmányok minden bizonnyal a fontosabb referenciapontok között lesznek majd. A magyar kormány várhatóan gulyásgergelyi simulékonysággal igyekszik majd egy tartalomértelmezési narratívába terelni a vitát, de a kérdés valójában nem az, hogy mit jelentenek ezek az értékek.

A kérdés az, hogy az európai politikai tér és az öreg kontinens többi vezetője mennyire érzi magát fenyegetve a nemzetközi vizekre evező Orbán-rendszer által, és mennyire hajlandó önvédelemből kiállni az értékeiért.

Olvass tovább!