Hogy ne maradj le, értesítünk a nap 1-2 legfontosabb cikkéről a Mércén. Jöhet?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Laudáció Szalai Erzsébet születésnapjára

Kedves Barátaim, tisztelt jelenlévők, kedves Ünnepelt,

Öröm és megtiszteltetés számomra, hogy itt lehetek, és megnyithatom ezt az ünnepi konferenciát, amely Szalai Erzsi barátai és tanítványai kezdeményezésére jött létre. „Közösség és autonómia” – ez a két hívószó alkotja a konferencia címét, és mindkettő Erzsi munkásságának és személyiségének legfontosabb jellemzőire utal: a közösség, az elnyomottak, kizsákmányoltak, a szenvedők iránt érzett szolidaritására, és gondolkodásának függetlenségére, következetességére. Ehhez a két fontos tulajdonsághoz – szolidaritás és függetlenség – hozzátennék még egy harmadikat is, amit a „jó ember” fogalmával lehetne körülírni. Erzsi egyik írásában foglalkozik ezzel a kérdéssel Erich Fromm nyomán, aki szerint a „jó embernél” az igazi szolidaritás elválaszthatatlan az egyes ember iránti konkrét szeretettől. Idézem Erzsi egyik tanulmányát:

„A jó ember a legszélsőségesebb körülmények hatására születik. Meleg, elfogadó nevelés, egy boldog szerelem, egy igaz barátság éppúgy elindítói lehetnek, mint a küzdelmes gyerekkor, egy szerelmi csalódás, egy szeretett személy elvesztése, vagy egy mély identitásválság… De mint Dosztojevszkijtől tudjuk, talán gyakoribb az, hogy azért alakul ki az egyénben a jó iránti vonzódás, mert saját megrázkódtatásai megértővé teszik mások szenvedései iránt.”

Erzsi a jó embereknek ebbe az utóbbi csoportjába tartozik, a „pokoljárók” közé. Ezt másként úgy mondanám, hogy szenvedélyesség, az igazság kíméletlen keresése személyes életében, érzelmeiben éppúgy jelen van, mint a környező világról és a társadalomról való gondolkodásában. Igazságkeresése azonban sohasem társult önhittséggel, sohasem gondolta, hogy övé az egyetlen igazság, tévedéseit mindig őszintén beismerte.

Ilyen rendkívüli embernek ismertem meg őt 40 évvel ezelőtt, 1978-ban, s a jelenlévők közül én vagyok az, aki a legrégebben ismerem őt. Én már akkor is a MTA Pszichológiai Intézetében dolgoztam, a mai Nádor, az akkori Münnich Ferenc utcában, és néha átjártam a szomszédos Pénzügyminisztérium ebédlőjébe, ahová egyik kolléganőm révén kerültem, akinek a férje a minisztériumban dolgozott. Itt, a minisztériumi étkezdében találkoztam először a pénzügykutatósok kiváló társaságával, köztük Erzsivel is, akivel hamarosan összebarátkoztunk.

Abban az időben, hogy nosztalgiázzak is egy kicsit, nagyon intenzív társasági élet folyt Budapesten, sok házibulival, mindenféle rendezvénnyel, hivatalossal és nem hivatalossal egyaránt. A szórakozás mellett persze rengeteg politikai vitával, amelyeknek kimenetelét, a tíz-tizenkét évvel később történteket még aligha lehetett előre látni. Akkor még nagyon fiatalok, a mostani korunkhoz képest szinte gyerekek voltunk.

A mi nemzedékünk, az úgynevezett „nagy generáció” számára a nyolcvanas évek, a Kádár-korszak utolsó évtizede jelentette a felnőtté válást, ebben az időszakban alakultak ki azok a személyes és csoport-identitások, politikai, társadalmi és erkölcsi értékrendek, elköteleződések, amelyek a továbbiakban is meghatároztak bennünket. Ebben az időszakban bontakozott ki Erzsi szakmai tevékenysége, amely a gazdasági és a politikai mechanizmus összefüggéseinek feltárására irányult.

Ugyanakkor aktív résztvevője lett a demokratikus ellenzék tevékenységének, cikkei jelentek meg, Kovács Eszter álnéven, a Beszélőben, aláírásokat gyűjtött, részt vett a hétfői szabadegyetemeken, és szamizdatokat terjesztett munkahelyén. Egyik kezdeményezője volt 1988-ban a Szabad Kezdeményezések Hálózatának (amelyről nemrégiben hosszabb, a Facebookon is olvasható cikket publikált a Népszavában).

1983 tavaszán, éppen 35 évvel ezelőtt döntő elhatározásra jutott, kilépett az MSZMP-ből. (Engem három évvel korábban a Charta-nyilatkozat aláírása miatt zártak ki.) Ez bátor lépés, valódi sorsesemény volt Erzsi életében, és nehéz helyzetek, konfliktusok, identitásválságok sorozatához vezetett. Ezt azért említem itt, mert ő maga számolt életének erről a szakaszáról ugyancsak nemrégiben, egy Facebook-bejegyzésben.

Ez az időszak barátságunk próbája is volt, amit, azt gondolom, jól álltam ki, mert ebben a bejegyzésben engem is azon kevés barátai közé sorol, akik a nehéz időben is kiálltak mellette.

Nemzedékünk felnőttként, munkára és örömre képes korban élte meg a rendszerváltást, annak eufóriáját és depresszióit, illúzióit és csalódásait. A nagy változások, kiélezve a szabadság valamitől és a szabadság valamire kérdését, generációnk valamennyi tagját közvetlenül is érintették, magán- és közéletünkben éppúgy, mint életpályánk, társadalmi és kulturális attitűdjeink alakulása szempontjából.

Erzsi az elsők közé tartozott, akik a rendszerváltás folyamatát és társadalmi-gazdasági, valamint szociálpszichológiai hatásait, következményeit mélyreható tudományos vizsgálatnak vetette alá. Nemzetközileg is elismert műveiben részletesen elemezte a késő-kádári technokrácia, a gazdasági és politikai elitek átalakulását, a liberális reform-értelmiség szerepét és az új elitek létrejöttét, a magyarországi újkapitalizmus jellegzetességeit, a nemzetközi folyamatokkal, a globalizációval összefüggésben. Elméleti elemzései mindig empirikus tényeken, objektív adatokon, gazdasági vezetőkkel, fiatal értelmiségiekkel, munkástanácsi aktivistákkal és másokkal készült narratív interjúkon alapultak, de Erzsi sohasem titkolta el baloldali, marxista, szociáldemokrata, humanista és antikapitalista értékrendszerét, a szabadság és az egyenlőség ügye melletti elkötelezettségét. Éppen ezért kompromisszumokat sem kötött, nem csatlakozott egyetlen politikai csoportosuláshoz vagy párthoz sem, akár kormányon volt, akár ellenzékben. Függetlenségét megőrizve ugyanakkor nem titkolta el politikai szimpátiát és kritikus véleményeit sem. Már akkor figyelmeztetett a szélsőjobboldal térhódításának és hatalomra jutásának lehetőségére, amikor a politikusok és az értelmiségiek nagy része még nem ismerte fel e veszély fenyegető súlyosságát.

Erzsi elemzései – amelyek könyveiben, tanulmányköteteiben, publicisztikai írásaiban, a vele készült interjúkban olvashatók – precíz és éles, de nem éppen vidám képet adnak arról a gazdasági és politikai rendről, amelyben élünk. Kedvenc költőjének, József Attilának dermesztően aktuális sorait idézem, a Levegőt! című versből:

Óh, én nem így képzeltem el a rendet.
Lelkem nem ily honos.
Nem hittem létet, hogy könnyebben tenghet,
aki alattomos.
Sem népet, amely retteg, hogyha választ,
szemét lesütve fontol sanda választ
és vidul, ha toroz.

A gazdasági és társadalmi kérdések mellett Erzsit erőteljesen foglalkoztatják pszichológiai kérdések is, elsősorban abból a szempontból, hogy a globalizációs folyamatok és válságok, az újkapitalizmus ellentmondásai, Erzsi szavaival az „én trónfosztásához”, az önálló, szuverén én meggyengüléséhez, a személyes és a társadalmi identitás szerves kapcsolatának felbomlásához, az egyéni és a kollektív nárcizmus eluralkodásához, az individuumok atomizációjához és elidegenedéséhez vezettek.

Erzsi sokat foglalkozott a generációk közötti kapcsolatokkal, és különösen a fiatal felnőttekkel, a „yuppikkal”, az úgynevezett Y-generációval, amely leginkább a bőrén érzi ezeket a szociálpszichológiai válságtüneteket, az identitás elbizonytalanodását. Ennek egyik kísérője a hálózatok világának elhatalmasodása, amely egyre inkább „magába szippantja” a társadalmi atomokat. Erzsi szociálpszichológiai elemzései fontos gondolatokat és szempontokat kínálnak a napjainkban Magyarországon is egyre aktívabb kritikai pszichológia számára, mint ezt a jelen konferencia néhány előadásából is láthatjuk. A kritikai pszichológia esélyeiről szól Az individuum válsága az újkapitalizmusban című cikke, amely a Kettős Mércén jelent meg 2016-ban, és most újra az Új Egyenlőség honlapján, hozzászólásként a kritikai pszichológiáról szóló vitához. Ebből a cikkből idézek:

„Az újkapitalizmus válságának mélyebb oka azonban már-már metafizikai: a bennünk lévő „elemi jó” előbb-utóbb ellenállhatatlan erővel utat tör magának. Valamilyen oknál fogva élnek még közöttünk autonóm és önzetlen emberek, akik köré gyülekezni lehet. Ennél is fontosabb, hogy talán megszületőben van egy olyan új, fiatal nemzedék, mely sem tudását, sem érzelemháztartását nem hajlandó alávetni a tőke logikájának.”

Ez a bennünk lévő „elemi jó” az, amire már korábban utaltam, és ami az Erzsival való barátságunkat hosszú évtizedek óta élteti. Erzsi sok elismerést kapott, díjakat és kitüntetést, például Polányi-díj, Bibó-díj, „Hazám” díj, de szókimondását, következetességét, gondolati kihívásait nem mindig és nem minden közegben fogadták egyetértéssel, megosztó nézetei gyakran váltottak ki ellenvéleményeket értelmiségi közegben.

De nem csak vitákat váltott ki, ami természetes, hanem méltánytalanságok is érték. Egyike volt az elsőknek, akit az MTA intézetek centralizációja után nyugdíjba küldtek a Politikatudományi Intézetből, és bár tanított Debrecenben, Szombathelyen és a Corvinus Egyetem doktori iskolájában, a felsőoktatásban sem kapta meg az őt megillető helyet. Szerencsére azonban ő maga vált egyetemmé, nem középiskolás és nem is BA fokon, tanítványok több nemzedékét – „a szalonosokat” – gyűjtve maga köré. Ez a mostani ünnepi konferencia, amelyet a tanítványok szerveztek, azt hiszem, méltó elismerése Erzsi életművének.

Nekem pedig nincs más feladatom, mint hogy megnyissam a konferencia érdemi munkáját. Előtte azonban a régi barátok és pályatársak nevében is hadd gratuláljak Erzsinek születésnapja alkalmából, további kreatív, örömteli munkát kívánva neki. És persze sok boldogságot fia, Dani, menye, Lili, és unokái, Miléna és Milán társaságában.

Elhangzott 2018. április 19-én, az ELTE TáTK-án.

Olvass tovább!