Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Nem az a baj, hogy a köztisztviselők kapnak karácsonyi jutalmat, hanem hogy mások nem

Ez a cikk több mint 6 éves.

Én aztán igazán nem sajnálom, senkitől. Na jó, de, Trócsányi László igazságügyi miniszter esetében erős túlkapás a 200 ezer forintos Erzsébet-utalvány saját zsebbe csúsztatása. De valójában az tény, hogy önmagában nincs abban semmi rossz, ha a köztisztviselők, közalkalmazottak év végén jutalmat kapnak.

Ennyi jár egy pedagógusnak karácsonyra. / 444.hu

Az már persze elég visszás, hogy miközben egyes minisztériumi dolgozók néhol több százezres jutalmaknak örülhetnek, más intézményekben semmi sem járt, mint ahogy az is eléggé problematikus, hogy a közszolgák egy csoportja év végén jutalomban részesül, miközben egy jelentős réteg (nevezetesen az önkormányzati dolgozók) számára ez az év leginkább a bérharcról szólt – méghozzá részben eredménytelen bérharcról, ami a jövő évre is sztrájkokat vetít előre.

610 ezer állami munkavállaló van, közülük 200 ezer ember 8-10 éve nem kapott béremelést.

És akkor azt már tényleg csak félve jegyezzük meg, hogy más közalkalmazottak számára 2017 – és persze az év vége is – leginkább egy arculcsapással ért fel.

Vegyük például rögtön a pedagógusokat: lobogtatta itt mindenki már egy jó ideje kormányzati oldalon a „sosem látott mértékű béremelés” zászlaját. És a realitás? Azt idén az intézményvezetők dönthették el, hogy kinek emelik a fizetését, a narratíva az volt, hogy ez egyfajta motivációs eszköz. És el is döntötték: a tankerületi központok által fenntartott intézmények kevesebb mint 5 százalékában(!!!) differenciálták a béremelés utolsó részletét szeptemberben. Vagyis kevesebb mint az intézmények öt százalékában érezték úgy a vezetők, hogy a béremelés jár a pedagógusoknak. Nem mondhatnám, hogy meglep ez a szám, de azért jól mutatja, hogy amit az egyik oldalon kormányzati sikerként könyvelnek el, az a másikon a pedagógusok megalázása, semmibe vétele.

És mintha nem lenne elég ez, most már azt is tudjuk, hogy míg a Nemzetgazdasági Minisztérium irányítása alatt álló szakgimnáziumok és szakközépiskolák minden munkatársa kap valamilyen jutalmat az év végén, addig a Klebelsberg Központ által felügyelt közoktatási intézmények dolgozói egy fél Erzsébet-utalványt se látnak karácsonykor.

Hab a torta tetején: a tankerület, ahol csokigolyó csak az igazgatóknak jár, és a másik, ahol egy félliteres üdítő és fél kiló mákos bejgli jutott az egész tantestületnek.

De beszélhetnénk ugyanígy a védőnőkről, akik ugyan idén valamennyi bérpótlékot kaptak, de a fizetésük még így sem nevezhető tisztességesnek. Vagy a mentősökről, akiknek akkorát nőtt a fizetésük, hogy valakinek 50 ezer forinttal csökkent. Netán a szociális szférában dolgozókról, akik épp nemrég indítottak petíciót, amelyben aziránt érdeklődnek, hogy vajon a jövőben is a minimálbér szintjén tartják-e a fizetésüket (miközben Balog Zoltán miniszter szerint a szociális szférában megszűnt a kilátástalanság…).

És persze a sor még folytatható. Az igazság ugyanis az, hogy az állam mostoha gazdája dolgozóinak, a bérharcokat leveri, az érdekvédelmi kezdeményezésekre némasággal felel,

Ha emlékszünk még: 2015-ben egyfajta mantrája volt az Orbán-kormánynak, a keményen dolgozó kisember kifejezés. Akkoriban sok szó esett róla, hogy az ő védelmük és felemelésük az állam egyik fő feladata.

Ma annyit látunk mindebből, hogy a keményen dolgozó kisemberek továbbra is kizsákmányoltan güriznek, netán elhagyják a pályát, vagy akár az országot is.

Munkaerőhiány bénítja meg lassan az egyes ágazatokat (az egészségügytől az oktatásig mindenhol próbálja leplezni a kormány, de azért a tények önmagukért beszélnek), amelyek forráshiánytól is szenvednek folyamatosan, és mindeközben bőven belefér a minisztériumoknak, hogy év végén kiszórnak néhány százmilliónyi Erzsébet-utalványt ad hoc, miniszterei bőkezűségének és fukarságának függvényében?

Ha valami, akkor ez mutatja be talán a legjobban, hogyan is gondolkodik a kormány a dolgozók értékéről. Az egyenlőtlenségek szép példája, hogy egyes csoportok az állami szférában is elnyomottak, érdekérvényesítő törekvéseik leverése mellett még egy nyavalyás Erzsébet-utalvánnyal se szórják meg őket az ünnepek előtt, miközben Trócsányi a saját zsebébe tömködi a jutalmat (ráadásul ő az igazságügyi miniszter, micsoda szimbólum ez!), Lázár János meg bemegy az Echo tévébe, és arról értekezik, hogy ő igazán nagy híve a közszférában a leépítéseknek, és hát a bürokráciacsökkentés bizony sikertörténet.

Erre ugyan mégis mit lehetne mondani?

Boldog karácsonyt!