Vádat emeltek Völnerék ellen, miközben a fideszes többség blokkolja a kilakoltatások felfüggesztését
Schadl Györgyre 10 év, míg Völner Pálra 8 év börtönbüntetést kér az ügyészség.
Schadl Györgyre 10 év, míg Völner Pálra 8 év börtönbüntetést kér az ügyészség.
Az ilyen tragédiák mutatnak rá, mennyire rendszerszintű probléma Magyarországon a nők elleni erőszak.
Azonban a rendőrségi eljárás körülményei ellen Orosz panaszt is tett.
Az LMP-s Csárdi Antal szerint vesztegetési pénz lehetett az a 68 millió forint, amelyet a csengeri örökösnő továbbíthatott Kósa Lajosnak.
Az eset rámutat az áldozatok kiszolgáltatottságára, akik számos okból függhetnek bántalmazójuktól.
A házaspár sokat veszekedett, a férfi gyakran dobott különböző tárgyakat, kést, lábast, tányért a felesége felé.
Újabb hat ember ellen emelt vádat a Parlament előtt 2018 decemberében tartott demonstrációkkal kapcsolatban, egyikükre letöltendő börtönt is kért, egy, a Mérce olvasói számára már ismerős külföldi diák ellen viszont megszüntették az eljárást.
A tavaly novemberi szennyezés miatt nyomozás indult, amit a rendőrség idén szeptemberben lezárt, mert nem volt megállapítható bűncselekmény.
A nők elleni erőszak továbbra is rendszerszintű probléma, amire a kormánynak sürgősen megoldást kell találnia.
Egyikük ellen már megszületett a kiutasítási határozat, de úgy tűnik, az nem is volt jogszerű.