Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Vádat emeltek egy férfi ellen, miután ellökte és magára hagyta feleségét, aki emiatt meghalt

Ez a cikk több mint 3 éves.

Vádat emelt a Győr-Moson-Sopron Megyei Főügyészség egy 82 éves férfi ellen, aki még 2019 tavaszán okozott olyan sérülést feleségének, amibe az közvetett módon később belehalt. A férfi azért „haragudott meg” a feleségére, mert mire  hazaért a horgászatból, a nő nem húzta fel a redőnyt az otthonuk alsó szintjén lévő ablakokon.

Ekkor egy poharat dobott a konyhában álló nő felé, majd az udvarra indult halat pucolni, útjában álló feleségét könyökével meglökve. Az idős asszony a lökéstől egy ajtónak dőlt, majd onnan a földre csúszott, és combnyaktörést, illetve kulcscsonttörést szenvedett el. A férfi a feleségét szitkozódások közepette magára hagyta.

Délután lánya hívott mentőt a nőhöz, akit a kórházban másnap megműtöttek, de ébreszthetetlen állapotba került, és hat nappal később elhunyt. Az ügyészség szerint a combnyaktörés és a kulcscsonttörés, valamint a halál között közvetett ok-okozati összefüggés állapítható meg, ezért a férfit gondatlan emberölés vétségével és minősített segítségnyújtás elmulasztásának bűntettével vádolja.

A vádirat arra is kitér, hogy a házaspár sokat veszekedett, a férfi gyakran dobott különböző tárgyakat, kést, lábast, tányért a felesége felé, de sérülést ezekkel soha nem okozott.

Bár az ügyészség nem említi meg, fontos ugyanakkor hozzátenni, hogy mindez kimeríti a nők elleni erőszak fogalmát, hiszen az nem kizárólag akkor valósul meg, ha valakit konkrét fizikai sérülés ér. Ide tartozik a fegyverrel (ebben az esetben késsel, nehéz tárgyakkal) való fenyegetés, illetve a verbális erőszak is.

A nőkkel szemben elkövetett erőszak rendszerszintű probléma, soha nem beszélhetünk egyedi esetekről. Ma Magyarországon rendszeresen gyilkolnak meg nőket és gyermekeket családtagjaik, közeli hozzátartozóik. A közkeletű adat szerint hetente egy nő életét követeli a családon belüli erőszak, ami évente nagyjából 50 áldozatot jelent, pontos adatokat azonban egyik hivatalos szerv sem ad közre nyilvánosan. Azokból az esetekből pedig, amikor párkapcsolati erőszak történik, de a bántalmazás nem jut el a gyilkosságig, még ennél is jóval több van.

A jelenség leküzdéséhez az áldozatvédelmi intézményrendszer fejlesztésére, a rendőrség és az igazságszolgáltatás dolgozóinak szakirányú képzésére és más hasonló lépésekre lenne szükség. Ezekre vonatkozóan egyébként az Isztambuli Egyezmény is ajánlásokat, jó gyakorlatokat mutat fel, a kormány azonban tavaly leszavazta ennek ratifikálást.

Márciusban a Mérce új aloldalt indított, ahol a férfiak által meggyilkolt nők és gyermekek listáját tesszük közzé 2014-től kezdve. A feltüntetett lista nem teljes körű, mivel csak a sajtóban megjelent eseteket összesíti. Célunk, hogy a figyelem állandó fenntartásával rámutassunk arra, hogy a nők elleni erőszak rendszerszintű probléma, aminek enyhítéséhez rendszerszintű változtatások szükségesek. Minderről ebben a cikkben írtunk bővebben.

 

Ha támogatásra van szüksége, mert Önt vagy ismerősét bántalmazás vagy szexuális erőszak érte, itt talál részletes információkat.

A NANE Egyesület segélyvonala bántalmazott és szexuális erőszakot átélt nőknek: 06 80 505 101 (hétfő, kedd, csütörtök, péntek 18-22; szerda 10-12 óráig; ingyenesen hívható mobilról is).

Az Országos Kríziskezelő és Információs Telefonszolgálat (OKIT) telefonszáma: 06 80 20 55 20 (ingyenesen hívható napi 24 órában, abban az esetben hívja, ha menekülnie kell otthonról vagy krízisszállást keres.)

A PATENT Egyesület jogsegély-szolgálata: 06 80 80 80 81 (szerdánként 16-18 óráig és csütörtökönként 10-12 óráig, e-mailen: [email protected])

A biztonságos internethasználatról itt olvashat bővebben.

Gyermekkori abúzus áldozatai a fenti segélyvonalakon túl a Muszáj Munkacsoport oldalán tájékozódhatnak.

Címlapkép: A NANE fotókampánya a 16 akciónap keretében 2020-ban. / Eichner Hanna