Minszkben elszabadult a pokol az elcsalt választás után, ezrek az utcákon, összecsapások zajlanak
Egy helyen egy rabszállító belehajtott a tömegbe, a rendőrök hanggránátokkal próbálnak oszlatni. Közben több helyen visszatámadnak a tüntetők.
Egy helyen egy rabszállító belehajtott a tömegbe, a rendőrök hanggránátokkal próbálnak oszlatni. Közben több helyen visszatámadnak a tüntetők.
Az immáron negyedik hete tartó tüntetések július 9-én kezdődtek, akkor a politikai színtér több szereplője fogott össze, hogy kikényszerítse Boriszov és jobboldali koalíciós kormányának távozását és az előrehozott választások megrendezését.
A polgármester és az alpolgármester is távozik, a képviselőtestület pedig feloszlatta magát
Idén eddig nem kevesebb, mint 205 nő lett családon belüli erőszak áldozata, de kormányközeli lobbierők szerint káros az egyezmény, mert nyugati értékeket és LMBTQ-életstílust propagál.
A köz számára elérhető partszakaszokat szűkítené Gárdony város önkormányzata a helyi építési szabályzat módosításával.
A szervezők elmondták: közvetetten kapcsolatban állnak több nagy zenekarral, akik azonban egyelőre vonakodó állásponton vannak, mivel félnek, ha melléállnak a kezdeményezésnek, nem lesz utána munkalehetőségük.
Marlena Maląg, a család- és munkaügyi miniszter múlt héten jelentette be, hogy a kormány az egyezményből való kilépésre készül, az ő bejelentésére reagálva hirdettek országos tüntetést a döntést ellenzők.
Hosszú agonizálás után egy rendkívül látványos és brutális végjátékban lefejezték az Indexet, hogy aztán a szerkesztőség emberi tartásból példát mutatva egyként felálljon. A tegnapi nap erről, róluk, egy több mint két évtizedes lapról kellett volna, hogy szóljon.
Szlovákiai és romániai magyar szerkesztőségek, újságírók biztosították támogatásukról az ellehetetlenített lapot.
Berg Dániel az „Index origósításáról” és kormányzati támadásról beszélt a Mércének.